SG.hu·

Amerika legsikeresebb filmese is beégett hétvégén

Fura leírni, de míg sok filmes örülne, ha rendezése 16 millió dolláros nyitóhétvégét produkálna, addig Tyler Perry számára nagy csalódás lehetett, hogy legújabb Madea-filmje ilyen gyengén debütált. Már persze a rendező korábbi alkotásaihoz képest.

Arról már beszámoltunk, hogy A hobbit-sorozat második részének teljesítménye nem érte el az első epizód bevételeit, ami jelzi, hogy Amerika közel sem olyan fogékony a bőrlehúzásokra, mint például Európa, ahol az új Hobbit természetesen sok helyen lepipálja a Váratlan utazást. Azonban nem csak Peter Jackson új filmjének debütálása keltett csalódást hétvégén, hanem Amerika legsikeresebb filmesének, az éves összesítésekben általában a legnagyobb jövedelemre szert tevő Tyler Perry sem fog annyi pénzt keresni idén, mint amennyire előzetesen számított.


Az általában évi több, mint 100 millió dollárt zsebre vágó filmes új filmje, a Tyler Perry's A Madea Christmas meglepetésre csak 16 millió dollárral debütált Amerikában. Ez persze már most meghaladja a film költségvetését, még véletlenül sem szomorkodnak a készítők, azonban ettől még sokkal többet vártak tőle előzetesen. A nyitány minden idők harmadik legalacsonyabb Perry-debütálása volt, s azon filmek közül, melyekben Madea (az író-rendező által alakított harsány asszonyság) is szerepelt, eddigi ez kezdett a leggyengébben. (Összehasonlításképp: tavaly júniusban a Madea's Witness Protection 25,4 millió dollárral debütált.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2013. 12. 17.. 13:49||#2
Persze. Azért mentek ezen a hétvégén 50%-kal többen moziba, mint elõzõ hétvégén. Hálaadást leszámítva szeptember eleje óta nem moziztak ennyien, mint most.
© Zombee2013. 12. 17.. 13:06||#1
Gondolom, hóviharban nem moziba mennek az emberek.