Szekeres Viktor

Megnyírbálták az új Daredevil-sorozat epizódjainak számát

Kevesebb Daredevil-részt fogunk kapni.

Mint ismert, nemrég Dario Scardapane csatlakozott showrunnerként a Disney+ bajban lévő produkciójához, a Daredevil: Born Againhez, rendezőként pedig Justin Benson és Aaron Moorhead. Ahogy írtuk pár hónapja, minderre arra volt szükség, mert Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője azonnal hatállyal kirúgta Matt Corman és Chris Ord készítőt, hogy az egész sorozat koncepcióját újragondoltassa egy új vezető íróval, valamennyit talán megtartva a már leforgatott anyagból.

A jelek szerint azonban elég komoly újraforgatásokra lesz szükség, ami azt is jelenti, hogy, feltéve, hogy a költségvetésen nem akarnak változtatni, a már leforgatott 4-5 epizód nagyjára kiadott pénz ment a levesbe, így a folytatást csökkentett büdzséből kell kihozni, ami vagy azt jelenti, hogy kevesebbet tudnak áldozni az epizódokra, vagy pedig azt, hogy kevesebb rész fog elkészülni. Sajtóinformációk szerint a készítők ez utóbbi mellett döntöttek, ami azt jelenti, hogy a Born Again mégsem 18 részes szezonnal fog visszatérni, inkább csak 13-14-essel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • takysoft #1
    Én próbálok optimista lenni, de az ilyen nyögvenyelős úttal rendelkező alkotások sajnos nem szerepelnek jól....