Szekeres Viktor

A járvány alatt nem megy a korhatáros filmeknek

Újabb korhatáros film érte el Amerikában a 70 millió dolláros bevételt.

Korábban már írtunk azokról az adatokról, melyekből kiderül, hogy az elmúlt másfél évben elkezdett megváltozni a moziba járó közönség korösszetétele. A nézők "fiatalodása" nem is annak köszönhető, hogy több tinédzser vagy huszonéves kezdett el multiplexekbe járni, hanem inkább a 40 fölöttiek elmaradásával. Ez pedig azzal járt, hogy a komolyabb témájú alkotások, valamint korhatáros darabok nem hoznak túl erős bevételeket.

Jól mutatja mindezt az a tény is, hogy Amerikában a járvány alatt múlt hétig csak egyetlen R-es korhatár-besorolású film érte el a 70 millió dolláros bevételt, mégpedig a Halloween Kills, amely a párhuzamos digitális premierje ellenére is 92 millió dollárig jutott el. Nos, a napokban ez az egy fős csoport bővült egy taggal, ugyanis egy másik horrorfilm folytatása, a Scream is belépett a klubba, azaz elérte a 70 millió dollárt Amerikában. Nemzetközileg előbbi film 40 millió dollárt hozott, míg utóbbi már 51 milliónál tart.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!