• Macropus Rufus
    #11
    " Mutass egyetlen egy olyan közlekedési balesetet ahol megtörtént a felelősség áthárítása az utasra."
    ilyen nincs. De most a kocsik nem magukat vezetik. Viszont egészen biztos lehetsz benne, hogy mi mint userek leszünk alul. A gyár és a jogászai felül. A gyártó is tisztában van azzal, hogy lehetetlen olyan sw/hw írni és gyártani ami 100%-ban tökéletesen működik. Ilyet az ember nem tud készíteni. Tehát el fog romlani. Ezzel a gyártó is tisztában van. És azzal is, hogy ha nem tudja áthárítani a felelősséget az autó tulajára valahogy akkor neki irgalmatlan sok pénze fog kerülni amikor 1-1 általa készített jármű balesetet okozz, hiszen a céget terheli az összes felelősség. Hidd el a jogászok már dolgoznak rajta. + nekik több a zséjük mint nekünk, erősebb az érdek érvényesítő képességük stb.
    Egyébként mi is van a programok eula-ban? A program használatából adódó károkért a program készítőjét nem terheli felelősség.
    Egy hasonló lesz ám a kocsihoz is. A cég nem akar milliókat kicsengetni évente a sz@r programjuk okozta hibákért. Naívitás azt hinni, hogy a pénzéhes cégek most majd hirtelen angyalkák lesznek. a fenét lesznek. Ha jól emléxem akkor ugye a fél világot vágta át a német autóipar a kamuzó szgépei és miért kellett ez? Hogy az usákok megvegyék a sz@ros dízelüket, ezért arra is képesek voltak, hogy úgy adják el a kocsijukat mind ami hegyi levegőt pöfékel kifelé. És sz@rtak arra, hogy ez milyen mértékben szennyező. A pénzért bármit.
    Hány ember is halt meg a pénzért bármi hozzáállás miatt? Miért feltételezzem, hogy ez bármit is fog változni azért amiért a kocsik magukat irányítják?