• asgh
    #51
    Amit én mondtam:

    "Kijelentetted, hogy a játékfüggőség nem betegség"

    Erre Te:

    "Nem nem ezt mondtam, ha ezt értetted komoly szövegértelmezési problémáid vannak."

    Majd ugyanebben a hozzászólásodban:

    "Véleményem szerint a játékfüggőség nem betegség"

    Gyakorlatilag minden begépelt karaterrel magadat égeted.


    "Mellesleg a szakmai viták azért vannak mert eltérnek a privát vélemények a szakmán belül, ismét baromságot nyomatsz"

    Most már világos, hogy lövésed sincs, hogy mi az a szakmai vita, mert valószínűleg sosem vettél részt egyben sem, ami alapból nem lenne gond, ha közben nem osztanád az észt és küldenél el mindenkit a picsába, aki ellentmond a hagymázas elképzeléseidnek.
    A szakmai vitákban nem privát vélemények ütköznek egymással, hanem megfigyelések és kutatási eredmények, illetve az azokból levont következtetések. A megfigyeléseknek és a kutatási eredményeknek hiteleseknek kell lenniük, a következtetéseknek pedig logikusaknak és önellentmondás menteseknek.
    Amikor két különböző tudományos koncepció ütközik, akkor azt vetik össze, hogy A szakember vagy B szakember kutatási ereményei a hitelesebbek-e, illetve mennyiben helytállóak az azokból levezetett következtetéseik.
    Amikor A szakember megdönti B szakember elméletét, az nem azért van, mert A szakember privát véleménye szimpatikusabb a többségnek, hanem mert A szakember logikai hibát fedezett fel B szakember következtetéseiben vagy B szakember kísérleteinek hitelessége ingott meg, pl. a mérések pontossága, addig nem ismert torzító tényezők felfedezése, hibásan alkalmazott módszertan, stb. miatt.

    "Azzal, hogy a WHO betegséggé nyilvánította a játékfüggőséget, kinyitotta a kaput a sok suttyó politikusnak akik majd jól beszabályozzák azt amit nem kellene."

    Egyrészt ha a politikusok be akarnák szabályozni a játékfüggők életét, azt a WHO nélkül is megtennék, sőt akár a WHO ellenében is, ha ettől bármilyen politikai hasznot remélnek.
    Másrészt ezen logika alapján a minden betegséget gyorsan vegyük le a WHO listáról, nehogy a rohadt politikusok betiltsanak valamit.
    Komolyan agyrém, amit összehordassz.

    "Mikor felnőtt nagykorú emberekről beszélünk akik nem jelentenek semmiféle veszélyt és ezt az életformát választották SZABAD AKARATUKBÓL A SZABADIDEJÜKBEN. Kinek mi köze hozzá hogy mit csinálnak a szabadidejükben és milyen jogon nevezik őket betegnek?"

    Erre már válaszoltam részletesen, amit sikerül teljes mértékben ignorálnod. Ahogyan az alkoholista is szabadon halálra ihatja magát, ha ahhoz van kedve, a játékfüggő is felfordulhat a gépe előtt, ha azt akarja. Mi köze van ennek ahhoz, hogy az alkoholizmust vagy a játékfüggőséget betegségként definiáljuk-e? Ezt már többen is kérdeztük, de válasz helyett ordenáré stílusban vagdalkozol.

    "Majd jönnek a hozzád hasonló mindenki magánéletébe beleugató barmok és jól segítenek, tönkretenni mások életét."

    Egyrészt honnan veszed, hogy bárkinek az életébe is bele akarok ugatni? Pontosabban honnan veszed a bátorságot, hogy ismeretlenül ilyesmivel vádolj?
    Másrészt ha szerinted tömegével rajzanak az olyanok, akik mások életébe akarnak beleugatni, szerinted eddig az fogta vissza őket, hogy "hoppá hoppá, a gamer tabu, mert nincs rajta a WHO listán"?

    "Felhoztad a kiskorúakat, akik nem maguknak vették amire rákattantak és még az ő esetükben sem zárható ki, hogy ez nem a közösségi életük része, ha valaki elbaszott valamit az a szülő, de majd jönnek a kéretlen segítők és jól tönkreteszik őket is."

    Attól mert egy gyerekben kialakult betegség részben vagy egészében a szülő felelőssége, még a betegség betegség marad.
    A kéretlen segítők téma meg látom a fétiseddé vált, bár eddig még egyetlen érvet sem hoztál fel, hogy miért kellene egy betegség definíciója kapcsán mindenkinek rögtön kéretlen segítők seregeitől rettegnie.

    "Véleményem szerint a játékfüggőség nem betegség, hanem egy tünet ami ráadásul nem egy betegség tünete, hanem azé, hogy vannak akiknél valami csúnyán félrement az életükben és egy virtuális világba menekülnek mert nem látnak kiutat, tehát legalább megpróbálják jól érezni magukat ha már szar az életük."

    Attól mert valami önmagában betegség, még lehet egy másik betegség tünete is. Pl. egy gombás fertőzés önmagában is betegség, de egyben lehet a cukorbetegség tünete is, a cukorbetegség pedig a metabolikus szindróma tünete.

    Amúgy ugyanezt a mondatot más függőségekkel is le lehet írni:

    "Véleményem szerint a heroinfüggőség, alkoholizmus, szexfüggőség, szerencsejáték-függőség nem betegség, hanem egy tünet ami ráadásul nem egy betegség tünete, hanem azé, hogy vannak akiknél valami csúnyán félrement az életükben és a kábulatba, extázisba, izgalomba menekülnek mert nem látnak kiutat, tehát legalább megpróbálják jól érezni magukat ha már szar az életük."

    A függőség betegségként definiálása tehát egyáltalán nem mond ellent annak, hogy adott esetben a függőség kiváltó oka a páciens életkörülményeiben keresendő, vagy hogy egyes társadalmi helyzetek növelik a függőségre való hajlamot.
    Tegyük hozzá nem mindig, mert pl. sok bipoláris zavarral küzdő hajlamosabb a szenvedélybetegségekre. Tehát a függőség kiváltó oka nem feltétlenül csak az életkörülményekben keresendő.

    "Te meg szimplán elmehetsz a picsába, ha nem érted meg amit mások írnak. "

    Ez meg itt a végén szépen feltette az i-re a pontot, gratulálok. Javaslom, hogy előbb dolgozz egy kicsit a vitakultúrádon, ha felnőttek társalgásához akarsz hozzászólni.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2018.01.10. 17:53:33