• TokraFan
    #32
    Nyilván nem a prompt elérhető megoldásokra gondolok. Ez is egy folyamat, mint minden más technológia esetén. Valahonnan el kell indulni. Az, hogy a bevezetés milyen módon és ütelmben történik, összetett szabályozást és tervezést igényel. De meg kell tenni, mert manapság a közúti közlekedésben a legfőbb veszélyforrás az ember. Elenyésző baleset történik műszaki okokból, vagy ha mégis, ott is legtöbbször az emberi tényező van mögötte, aki olcsójánoskodott a szervizelésen. A karbantartott technológia, tisztán "önhibájából" olyan ritkán okoz balesetet, hogy az statisztikailag alig kimutatható. Vagyis az embert márpedig ki kell vonni az egyenletből, ha nyugodtabban akarunk utazni. 100% biztonságot semmi nem garantál, ez sem fog. De nagyságrendekkel lehet kevesebb a baleset, ha az mebereket nem engedjük a kormány mögé. Addig azonban még kétségtelenül rengeteg megoldandó feladat lesz. Ez így működik.

    Anno, amikor az első sugárhajtású utasszállító repülőgépet tervezték és üzembe állították, sajnálatos módon nagyon sok problémával nem számoltak...le is zuhant pár belőle, de ha akkor arra hivatkozunk, hogy lám a technológia úgy sz*r ahogy van, akkor mára nem vált volna az egyik legbiztonságosabb közlekedési móddá a repülés.

    Mivel jelenleg gyakorlatilag az emberek konkrétan lemészárolják egymást az utakon azért mert nem tudnak vezetni, vagy mert azt gondolják rájuk a fizika törvényei nem vonatkoznak, vagy egyszerűen csak suttyók és a közutakon versenyeznek a haverral -a lista elég hosszú lenne-, így mondhatjuk, hogy ennél bármi jobb ami egy kicsit is javít ezen a helyzeten, még ha nem is lesz tökéletes.