• Macropus Rufus
    #5
    sajnos nem csak a 30 évvel ezelőtti probléma van. Konkrétan a Kártya vár forgatásán is hülye volt, az meg nem 30 éve volt.

    "A CNN-nek nyilatkozó jelenlegi és egykori stábtagok szerint a színész szexuális zaklatásai miatt a House of Cards forgatása "mérgező" légkörben zajlott. Ami a konkrét vádakat illeti:

    egy korábbi évadok alatt produkciós asszisztensként dolgozó férfi azt állítja, Spacey erőszakoskodott vele: éppen a színészt fuvarozta a forgatásra, amikor az a nemi szervére tette a kezét, majd a lakókocsiban a falhoz szorította és tovább fogdosta,
    jelentette az esetet a feljebbvalójának, aki annyival rendezte le, hogy soha nem maradhatott kettesben Spaceyvel többé, így a zaklatás megszűnt
    többen voltak szem- és fültanúi annak, ahogy a színész verbálisan és fizikálisan is zaklatja a kollégáit, főleg azokat, akik a ranglétrán alatta helyezkedtek el, és akik állásukat féltve nem mertek ezekről az eseményekről beszámolni,
    a megjegyzések és fogdosás célpontjai fiatal férfiak voltak
    egy másik férfi szerint őt az eddigi hat évad (a hatodik most forog éppen, vagyis már nem, mert leállították) alatt Spacey többször is fogdosta, masszírozta, a hasát simogatta, vagy megjegyzéseket tett a testére, de nem mert szólni neki, mert a színész producere is volt a sorozatnak így bármikor kirúghatta volna
    egy kameraman szerint a fogdosások rutinszerű voltak a forgatáson, és mindenki előtt történtek, mert Spacey nem csinált titkot belőlük"

    http://index.hu/kultur/cinematrix/2017/11/03/kevin_spacey_karrierjenek_igencsak_lottek/

    és már nyolcan vannak akiket piszkált.
    Csalódott vagyok, mert nekem szimpatikus volt a srác.