• Tetsuo
    #7
    Pont az lehetne a játék lényege, hogy fikció szinten bemutatná, a németek nem is voltak olyan démonok, ahogy azt a mai kor ábrázolja. Ugyanolyan katonák voltak, mint az angolok vagy az amcsik. A vezetők pedig, Hitler és Churchill, Roosevelt megintcsak ugyanaz az erkölcsi szint.
    A hidegháborúról is vannak játékok, arról mégsem esik szó benne, hogy miféle disznóságokat követett el mondjuk az USA. Ebből a szempontból USA vezetői ill. az ő ideológiájuk még rosszabb, mint Hitleré. Persze ezt kijelenteni nem ildomos, mert még mindig az az ideológia uralkodik...

    Szóval, háborús játékok esetén, ha hűek akarunk maradni a történelemhez (mondjuk még egyik játék sem nagyon célozta ezt meg), akkor rosszabbnál rosszabb ideológiák közül választhatunk. De egy játékosnak nem feltétlenül kell a mögöttes eszmékkel foglalkoznia, hiszen csak játszik.
    Embert ölni, erőszakolni, fosztogatni, kínozni bármely oldalon ugyanolyan bűn, nincs mentsége sem a német, sem az angol katonának rá. Ez viszont nem is érdekli a gyerekeket, mert úgy játszanak, mintha (mese)filmet néznének. A valóságban a legtöbbünk összehugyozná magát a vér szagától.