Vicces kincsvadászok és csinos doktornők robbantós-késelős kalandjai a titokzatos járvánnyal fertőzött afrikai sivatagban. Indiana Jane találkozása a homokkal.
-
#1
A legjobb nyári filmek rendszerint a sikeresebb téli és tavaszi bemutatók ötvözetéből állnak. Vegyük példaként a Világok harcát: némi Star Wars megbolondítva az Ördögűző egyedi humorával.
Hasonlóan szerencsés elegy értekezésünk tárgya, a Szahara című öko-globál-akció-szerelmesfilm, mely jó arányérzékkel kölcsönöz mind az Édes vízi élet bajtársias szelleméből, mind A nemzet aranya kincskereső erotikájából, s közben azt sem téveszti szem elől, hogy a sivatagban minden szépen robban.
Történetünk főszereplői legalább olyan változatos figurák, mint Pom-Pom mesehősei, sőt cselekedeteik is a két klassz rassz közötti rokonságot igazolják: a Szaharában golyókapkodástól festéktüsszentésen keresztül civakodásig és felpattanásig szinte minden előfordul - az aktuális természeti és politikai környezethez igazodva persze. Történik ugyanis, hogy két ex-tengerészgyalogos kincsvadász (Matthew McConaughey, Steve Zahn) egy amerikai polgárháborús páncélhajót keres a Szaharában, de a dramaturgiai elvárásoknak megfelelően - mielőtt megtalálnák - belebotlanak egy álomszép WHO-doktornőbe (Penelope Cruz), egy fazonraszta hadúrba (Lennie James) és egy gonosz francia üzletemberbe (Lambert Wilson), hogy a tuaregekről és a retek sok homokról ne is beszéljünk.
Nem panaszkodhat a szájtáti közönség, az esztétikai élményről ugyanis Cruz kisasszony duzzadó ajak-kebel párosa és McConaughey úr sármizmatikája gondoskodik, a humorért Zahn bácsi idétlen fizimiskája, az adrenalinszöktetésért pedig a robbanásig fokozott csatahangulat felel. Kellemes hibridfilmhez van tehát szerencsénk, a hősies függetlenség diadalának himnuszához, ahol az amerikai hadigépezetben edzett felvilágosult régészkatonák megmutatják a (harmadik) világnak, hogy a kietlen sivatagban is vannak értékek, és hogy az emberség nem ismer határokat. És a pirotechnika sem.