Folytatódik a sorozat
-
#11
folytatás
Ebben a tevékenységben Kriszta jellemének három fontos vonását találhatjuk meg:
1. Kriszta sohasem tett semmi olyat, amiről valami egyértelmű megállapítást lehetett volna tenni. Úgy ült, mintha feküdne; úgy sietett, mintha ráérne; úgy jött, mintha menne; úgy unatkozott, mintha ez nagyon szórakoztatná stb.
2. Azzal, hogy óra hosszat is képes volt rendkívüli türelemmel megáldott macskája szőrét bodorítani, egy másik jellemvonását árulta el: céltalan és értelmetlen dolgok művelésére hihetetlen kitartással, makacs szorgalommal vállalkozott. Hasznos és értelmes feladatok elvégzésétől viszont valósággal irtózott.
3. Hogy apja fésűjével bodorította Maffia szőrét, ez meggyőzhet minket arról, hogy Krisztának semmi érzéke sem volt a tárgyak rendeltetéséhez, sem a személyi tulajdon tiszteletben tartásához, mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy Kriszta Aladár szidalmaztatása alatt szinte tüntető érdektelenséget tanúsított. Még káröröm jelét sem lehetett felfedezni arcán. Egyszerűen csak unta az egészet.
Végighallgatta a vitát Blöki is, Aladár kutyája. Blökit Paula néni hozta két éve a házhoz, akkori kijelentése szerint azért, hogy végre egy értelmes lény is legyen körülötte. Mézga Géza is örült a jövevénynek. Azt remélve, Blöki majd hajlik a szavára. Végre valaki, aki engedelmeskedik is a ház urának.
Blöki azonban úgy határozott, hogy inkább Aladár kutyája lesz. Paula nénit távolról tisztelte, Géza bácsit becsülte, Krisztát megtűrte, Maffia létezését kénytelen-kelletlen tudomásul vette. Aladárt viszont tiszta szívből, állhatatos kutyahűséggel szerette.
Bizonyítja ezt az is, hogy a három fültanú közül az ádáz párviadalban egyedül ő foglalt nyíltan állást. Rövid, de határozott vakkantásokkal utasította vissza á barátját ért támadásokat, aztán öntudatosan követte őt szobájába.
Kövessük mi is. Aki először részesül abban a kivételes szerencsében, hogy Aladár szobájában körülnézhet, az első pillanatban talán ijedten hőköl hátra. A kusza rendetlenség, a limlomok riasztó összevisszasága valósággal szúrja a szemet. Az egész szobát óriáspók hálójaként beszövő drótrengeteg lidérces álmok emlékeit ébreszti.
Bizonytalan rendeltetésű szerek, eszközök, csövek, tárcsák, hüvelyek, foglalatok, tokok, kerekek és karikák zilált serege mindenütt. Az első ijedség után azonban a gondosabb szemlélő lassan rádöbben arra, hogy a temérdek ez-az, miegymás és izé valamilyen megnevezhetetlen rendszer szerint összefüggésben van egymással. Ez a felfedezés általában felkelt némi további érdeklődést is. Mikor aztán meglepetéssel tapasztalja a látogató, hogy a látszólagos kuszáság mögött logikus kapcsolatok, ésszerű összefüggések égész láncolata húzódik meg, a szoba berendezése már figyelemre méltónak, sőt izgalmasnak, újszerűnek tűnik.
Milyen pompás lelemény például, hogy az ablak nyitása egy elmés áttétrendszer segítségével az ajtó becsukását vonja maga után, és így kizárja a léghuzat lehetősségét. Vagy milyen kényelmet biztosít az a megoldás, hogy a száradásra nyitva lehelyezett esernyőt a munkaasztal mellett ülve, egy kar meghúzásával, távirányítva lehet összecsukni! Milyen találékonyságra vall, hogy a cserépkályhába egy lencserendszer megfelelő beállításával, a napenergia olcsó felhasználásával, gyufa nélkül is be lehet gyújtani. Nem csökkenti a megoldás jelentőségét az sem, hogy a szerkezet csak nyáron működtethető, mikor nem szükséges befűteni. Már a felsorolt néhány példa is meggyőzhet mindenkit: ezt a szobát nem mindennapi tehetséggel megáldott lurkó lakja.
Az akadékoskodó látogató ennek ellenére feltehetné a kérdést: mint történhetett, hogy ebben a kis méretű, mindössze kétszobás lakásban az egyik szobát Aladár vette birtokba? Hogy jutott hozzá? Úgy, ahogy a nincstelen szicíliai parasztok a földhöz. Bevonult. Elfoglalta. Szobahódító hadjáratát kora gyereksége óta sikeres gerillaakciókkal készítette elő.
A konyhában kezdte. Mindössze hétéves volt, amikor a derelyevágóból és a konzervnyitóból egy kávédaráló-meghajtású zsemlekibelező készüléket szerelt össze. Mindhárom konyhaeszköz annyira megsínylette az átalakítást, hogy Paula asszony csak egy pofonban volt képes kifejezni megrendülését. Aladárt kiűzték a konyhából. Működési területét ekkor a fürdőszobába helyezte át. Életének ebben a korszakában a kémia érdekelte leginkább. Így került fáradtolaj a hajlakkos tubusba, durranógáz a szájvíztartóba, mész a hintőporszóróba. A nagy kísérletező tevékenységét újabb testi fenyítésekkel jutalmazták. .
Természetesen ez sem szegte kedvét. Kiűzetvén a fürdőszobából is, kénytelen volt a nagyszobában folytatni kutatómunkáját. A tudományokban való haladása útját ma is világosan jelzik a szőnyegbe égetett lyukak, felrobbant lombikok koromfoltjai a falon, kis rángások a szülők idegrendszerében.
Az értetlen ősök minden kérése, dorgálása, fenyítése hasztalannak bizonyult. Aladár meg nem rettenve, a pofonok kereszttüzében is elszántan haladt a maga útján, míg végül diadallal elfoglalhatta a másik szobát. Az ellenálló család megadta magát, és összezsúfolódva visszavonult az első szobába.
Aladár ezen az estén rádiója átépítésén fáradozott. Ez a viharvert, ósdi kétlámpás készülék a nagymama hagyatékából került a lomtárba, és onnét, közvetlen balta általi halálra ítéltetése előtt, Aladár szobájába: A rokkant zajládán azóta Aladár olyan szervátültetési műtétsorozatot hajtott végre, hogy azt a híres Barnard professzor is megirigyelhetné. A vásott külső favázon kívül jóformán semmi sem maradt meg a régi alkatrészekből. Aladár még a hangszórót takaró, színevesztett műselyem kárpitot is felújította, feláldozva e célra anyja egyik alsószoknyáját. A készülék meg is hálálta Aladár gondos ápolását. Krónikus halálhörghurutja lassanként elmúlt. Leszokott a modortalan sercintésekről, majd alkalmazkodva a kor szelleméhez, nemsoká világvevővé alakult át.
Mézga Géza érdeklődve figyelte fia eredményes rádiófelújító tevékenységét. Helyeselte és támogatta Aladár működését, de nem minden önérdek nélkül. Arra számított, hogy a felújított készülék nemsokára kielégítheti a család rádióhallgatási igényeit, és akkor a másik korszerű készüléket piacra dobhatja. Számítása helytállónak bizonyult. Tavaly karácsony előtt sikerült a feleslegessé vált új rádióra vevőt találnia. A részletekben befolyó vételárat Mézga Géza az apróbb ház körüli kiadások fedezésére óhajtotta fordítani. Aladár azonban rendre elkunyerálta a pénzt apjától az ősrádió további korszerűsítésére. Miután a régi rádió az új eladási árának teljes összegét felemésztette, Mézga Géza lelkében halvány kétely támadt: vajon ésszerű, gazdaságos volt-e ez az üzleti tranzakció?
Aladárt azonban nem túlságosan érdekelték apja ilyetén kétségei. Csak az volt számára fontos, hogy megújhodott rádiója továbbra is lépést tarthasson a híradástechnika szüntelen fejlődésével. Műszer- és alkatrészigényeit a továbbiakban már atyai támogatás nélkül kellett kielégítenie. Nehézségei ugrásszerűen megnövekedtek, mikor elhatározta, hogy rádióját adó-vevővé alakítja át. Ez a gyerekember azonban hallatlan leleményességről tett tanúságot anyagiak dolgában is.
Fő jövedelmi forrása a bérautója volt. Egyszemélyes járművének alvázát két, korán elnyűtt rollerből építette össze. Az áramvonalas karosszéria alapját a felfordított, é fenekétől megfosztott, kinőtt gyerekkád szolgáltatta. .A '~ hajtómű nagymami hagyaték: a MÉH-nek szánt ócska varrógép pedálja és hajtószíja a járgányba építve, óránként akár két és fél kilométeres sebesség elérését is elérhetővé tette. Aladár csak néhány bemutató kört tett kocsijával. A továbbiakban az Ezüstnyíl nevű autót a környék apraja nyűtte, óránként szerény egyforintos bérleti díj leszurkolása ellenében. De Aladár nem vetette meg a filléreket sem. Hogy csak egy példát említsek: literenként öt fillérért árusította az esővizet Kriszta barátnőinek, hajmosás céljára. Az esővízhez könnyen jutott. A szobája mellett futó esővíz-levezető csatornát egy elmés szerkezettel megcsapolta, és gumicsővel a fürdőkádba vezette. Egy-egy kiadósabb zápor forintokat hozott a konyhára.
Ezek a lassan csörgedező jövedelmi források azonban nem bizonyultak elegendőnek nagy terve végrehajtásához. Aladár tehát kénytelen volt bizonyos alkatrészeket, tranzisztorokat, ellenállásokat a szülői ellenállás ellenére a család birtokában levő másik híradástechnikai készülék, a televízió állagából bizonytalan időre kölcsön venni. Természetesen minden ilyen kölcsönügylet lebonyolításakor gondosan ügyelt arra, hogy a kiemelt alkatrészt egy kiselejtezett, kiégett régivel helyettesítse. E célból barátságot kötött egy tévészerviz jóindulatú szerelőjével. Aladárnak szabad bejárata volt a szerviz hulladékládájába.
Ilyen fáradságos munka, ennyi lelemény kellett ahhoz, hogy Aladár adó-vevő készüléke a tengeriakna-robbantás napjának délutánján végre elkészülhessen. A konstruktőr nem gyönyörködhetett soká zavartalanul művében, mert apja erélyesen benyitott szobájába. Mézga Géza keményen elhatározta, hogy a robbantást, de főleg a zsebpénz körüli harcban elszenvedett vereségét mégsem hagyja megtorlatlanul~ Bősz haragját még jobban fellobbantotta az a körülmény, hogy vigyázatlan lába az elektromos kutyakefélő drótszövevényébe gabalyodott, és így kis híján orra bukott. Nem csoda hát, hogy feddő szavainak nagyobb nyomatékot adni akarván, mérgében öklével az adókészülékre csapott. Aladár ettől valóban ' megijedt. Persze nem az apai harag kitörésétől rettent meg, attól félt, hogy az ütés ereje rázkódást, kilazulást okoz a készülékben. Ijedelme nem volt alaptalan. Valóban megrázó dolog következett. Mézga Gézát 220 volt rázta meg. Szerencséjére éppen a horgász-gumicsizmájából orvul kiszabott esővízcsapoló tömlőn állt, s így nem érte nagyobb baj. Tigrishorkanásától, fenyegető vicsorgásától azonban még Blöki is megrémült, aki pedig az elhivatottak nyugodt méltóságával ült a készülék alatt, és csóválta a farkára csavart vezetéket. Blöki volt ugyanis a föld. Az adó-vevő földelése.
- Te elvetemült, piszok kölök! - kezdte el szózatát a haragos atya, de a biztató kezdet után a várható hatásos folytatás elmaradt.
A vevőkészülék ugyanis egy fülszúróan magas frekvenciájú sípolás után, távolinak tűnő, de tisztán érthető hangon megszólalt: - Mzper X jelkezz... jelkezz... Mzper X jelkezz,.. Ezzel a jelentkezéssel egy különös kapcsolat vette kezdetét. Aki ugyanis Mzper X néven jelentkezett, nem e világból való. Illetve e világból, de későbbi korból. Mzper X a XXX. században élt, azaz él majd, pontosabban él már, hiszen ha még nem élne, nem vehette volna fel a kapcsolatot XX. századbeli őseivel. (őseivel mondom, hisz Mzper X Mézga Géza köbükunokája (ükunokája a köbön) volt, illetve lesz, vagyis van. Ez a viszonylat, tudom, első hallásra viszonylag kuszának, sőt valószínűtlennek tűnik. Innét, a mi korunkból szemlélve valóban érthetetlen, felfoghatatlan rádióösszeköttetés ez, szédítő éterhullám-lovaglás a távoli jövőbe. Vegyük figyelembe azonban, hogy az időről alkotott fogalmaink idővel nem bizonyulnak majd időtállónak. Bizonyítja ezt a feltevést jelen esetünk is. Mzper X-nek, a köbükunokának a szeme sem rebbent, mikor Aladár "Itt Mézgarádió, Budapest!" kiáltással lelkesen visszajelentkezett. Ebből is kitűnik, hogy a XXX. század embere már úgy játszik az idővel, úgy hajtogatja előre-hátra, mintha valami óriási naptárban, pontosabban évtárban lapozgatna. Hogy ez hogy s mint lehetséges, arról szakszerű magyarázattal egyelőre nem szolgálhatunk. Megnyugtatásként csak annyit: a dolog már előreláthatólag a XXVIII. század derekán mindenki számára világosan érthető lesz. Addig legyünk türelemmel.
Aladár tehát visszajelentkezett. Az idő relativitásának elméletéről már sokat olvasott, így röpke csodálkozás után elégedetten vette tudomásul, hogy a tudományos feltevések helytállónak bizonyulnak. Az sem okozott neki különösebb gondot, hogy Mzper X már az újmagyar nyelvet beszéli. Szinte pillanatok alatt rájött ugyanis arra, hogy a XXX. századbeli újmagyar nyelv nem egyéb, mint mai nyelvünknek gyorsírásszerű rövidítése.
- Elég primitív megoldás! - mondta némi megvetéssel, majd könnyed biztonsággal mekegni kezdett távoli rokonával újmagyarul.
Szeretve tisztelt édesapjának már nehezebben ment a dolog. A bérelszámolás területén volt járatos csupán. Egyéb tudományágakban olykor meglepő tájékozatlanságot árult el. Jelen esetben azonban éppen ez volt a szerencséje. Aki semmit se tud, mindent hisz. Az első meghökkenés után néhány pillanat múlva már minden kétkedés nélkül hitt a csodásnak mondható kapcsolat valószerűségében. Izgalmasnak, de természetesnek találta. Mint pénzügyi dolgozó, azonnal a dolog anyagi következményeit kezdte latolgatni: gyorsan kiszámította, hogy mennyi lenne a saját fizetése a XXX. században, ro5z évi szolgálat után. Évi száz forint fizetésemeléssel számolva, tekintélyes végeredményhez jutott.
Örömmel állapította meg, hogy ezek szerint a kedves rokon jelenlegi fizetése jóval meghaladja a havi százezer forintot, plusz mellékesek, tehát a köbükunoka eléggé rendezett anyagi körülmények között él. Küldhet csomagot!
Amint eljutott eddig az örvendetes végkövetkeztetésig, nyugtalanítani kezdte, hogy Aladár anyagi természetű megbeszélések helyett céltalan szamárságokról, a fénysebesség és az időtényező összefüggéseiről fecseg a köbükunokával. Apai, sőt őselődi tekintélyével visszaélve, magához ragadta a kezdeményezést, és bámulatra méltó céltudatossággal pumpolni kezdte késői leszármazottját.
E tevékenysége regénybe illő következményekkel járt. Tudomásunk szerint még a Magyar Televízió is rendszeresen beszámolt nézőinek a fénypostával küldött XXX. századbeli ajándéktárgyak okozta bonyodalmakról.
Mézgáéknak a köbükunoka jóvoltából leírhatatlan kalandokban volt részük. Meg sem kíséreljük hát leírni a leírhatatlant. Annyit azonban meg kell említenünk, hogy bár az ősök mohósága egy idő után az Mzper X-szel való tüneményes kapcsolat megszakadását eredményezte, Aladár a XXX. századbeli küldemények használata közben rendkívül értékes új tapasztalatokat szerzett. Eszköz- és műszerfejlesztési készsége meghatványozódott. Látóköre kozmikus méretekig kitágult. Új anyagok, új energiaforrások birtokába jutott. Így vált lehetővé, hogy barátunk elképesztően vakmerő, de tudományosan megalapozott új, kalandos vállalkozásba kezdjen.
Erről a hihetetlen, de nagyszerű Aladár kalandról szeretnénk beszámolni a kedves érdeklődőknek