30
  • Jakuza1
    #30
    Mert nem tudod szabvany vcf fajlba menteni a kontaktlistat?
  • TomecK
    #29
    Szolgáltató ingyen megcsinálja 2 perc alatt. Apámnak régi Nokia 6310i-je van és azt is vesz mindig (használtat/felújítottat). Beviszi T-mobilba és ingyen átmásolják neki a számokat, a készülék memóriából is nem csak a sim kártyáról (simet eleve át tudná rakni, de újat adnak neki minden alkalommal).

    Teszem azt veszel náluk egy telefont, bármilyet, és azt mondod kell az összes szám a telódról és másolják át. Megteszik szó nélkül, ingyen. Van készülékük ami tud sim-ről -> simre másolni. Meg van univerzális szoftverük ami minden telefon memóriájához hozzáfér ahol a számokat tárolod. Sőt fater 6310i telójához is tartanak adatkábelt! Ami nem kis szó.

    Egyébként te is megcsinálhatod otthon, ha van adatkábeled, van egy csomó ingyenes szoftver amivel át lehet menteni az összes névjegyet gépre. Majd kérsz simet és vissza telóra. De lehet ezt még fokozni. Pl. én a régi telómról úgy vittem át minden kontaktot és naptárat, hogy lementettem gépre, Onedrive-ba feltöltöttem, és onnét lehúzta a Windows Phone telefon a bejelentkezés után. Ugyanezt tudja bármelyik másik gyártó is.
  • Ender Wiggin #28
    És akkor hogy viszem át a számokat a régi telóból az újba? SIM nélkül ez lehetetlen.
  • Petzy
    #27
    Én három hete váltottam 535ösre. Nagyon elégedett vagyok vele. Áruházban nincs annyi app de mindent meg találtam ami nekem kellet. Számomra jó volt wpre váltani.
  • tomboy013
    #26
    Nem rossz a teló ilyen áron, de én inkább egy 532-őt vagy 535-öt vennék picit többért. Bár szerencsére én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy 930-at használhatok, de muter 630-asából nagyon szépen látszik, hogy az alja kategóriás telefonokon is mennyire jól használható a WP. Jó látni azt is hogy mennyire terjednek a Windows Phone-os telefonok. Sok embernek ajánlottam már és kivétel nélkül mind megköszönték, hogy rádumáltam őket a WP-re mert az android mára már elég gáz szintre süllyedt. Ellentétben vele a WP viszont egyre jobb. Akárhány WP-s telóm volt eddig mind beton stabil volt. Omnia 7, 920, 930. Remélem marad a minőség mert megnyert magának az MS egy nagyon egyszerű és nagyszerű rendszerrel.
    Kíváncsian várom a felsőkategóriás telefonok érkezését is, bár szükségtelen még vagy 2 évig a telefoncsere úgy érzem. Szinte tökéletes a 930 is.
    Utoljára szerkesztette: tomboy013, 2015.03.23. 23:27:04
  • cateran
    #25
    Amikor megvettem az 520-ast, alternativat kerestem, mert egyre jobban idegesitettek az Android baromsagai. A telefonom (mar az alap dolgokon kivul) foleg tetheringre van hasznalva. Beroffentem az 520-ast hotspotnak, azaz csak tennem, de epp akkor nem latta a halozatot es anelkul nem lehet hotspotkent hasznalni..hmm, okes..lassuk usb tethering..nincs lehetoseg ra...wtf? Update-elnem, de lealll hibauzivel, lecsekkolom, azt irjak a belso ora nincs jol beallitva...wtf? Megnezem, kipipalva, hogy a halozatrol olvassa be az idot..utananezek, elismert problema, hogy bizonyos szolgaltatok adatait egyszeruen nem olvassa..jo, beallitom manualisan, update..leall hibauzenettel...`nyad!
    Na ehhez kepest az akkori droid maga volt a luxus.....
  • MuldR
    #24
    2x1,2 GHz proc, 512 MB Ram, 8GB flash (Nokia 625) Tokeletesen gordulekenyen megy a WP 8.1.
    2x1,7 GHz proc, 768 MB RAM, 8GB flash (Sony Xperia SP) 4.3 andro. Akadozik, taskvaltas agybaj, neha tobbszor ra kell klikkelni az ikonokra.
    WPnek csak az a baja, hogy maga az MS fossa telibe azzal, hogy meg ami mukodne is letiltjak (pl SEMMILYEN online stream nem megy rajta) az appok kiherelve, kevesebb funkcioakkal (mar ami egyaltalan letezik).
    Szoval sokkal gyengebb vas is eleg a WPnek, nem kell megijedni.

    Ja es hatalmas elony a WPnek mindennel szemben, hogy 8.1 esen mar az SD kartyara is lehet appokat es terkepet installalni! Innentol mindegy mennyi ROM van benne.
    Ettol fuggetlenul andorra valtottam.....WP a fiokba varom a Win10-et. Ha normalisan megirjak visszavaltok. Ha most is elb@sszak, megy a kukaba. :(
  • CairoJack
    #23
    Nem a fél giga RAM, vagy a műanyag ház a baj, hanem az, hogy használhatatlan a WP. Sok ok miatt, amit már számtalanszor leírtam. Nagyon zárt, teljesen testre szabhatatlan, az appkínálat nulla, és még ronda is, bár ez szubjektív (de általában mindenki ezt mondja). És iszonyat zavar, hogy mikor benézek egy topikba, és azt látom, hogy agyon van dicsérve. Nyilván azért, mert általában többségében azok fognak csak WP-s topikba írogatni, akik már használtak WP-t, és szeretik is. Magyarul az a hangos, 3%-os kisebbség. Ezzel nincs is baj, csak mocskos félrevezető.
    Mert ha egy átlagember (már az a fajta átlag, aki egyáltalán elolvas 1-1 tesztet, mielőtt vásárol) mobil vásárlás előtt azt látja, hogy jaj de jókat írnak róla, elmegy megveszi, és ráfarag. Így húztak be engem is anno a WP-be. Rogyadoztak a fórumok attól, hogy de jó, de stabil, űber alles (mondjuk azóta már olvashattunk pár cikket arról, hogy az összes gyártó hogy trollkodja szét bérkommentelőkkel a fórumokat. OS-től függetlenül mindenki csinálja, szóval...), plusz az összes tesztelő dicsérte. Nem hazudtak, csak úgy manipulálták a cikket, hogy a pozitív dolgait emelték ki. Mélyen hallgatva arról, hogy más, akár alap funkciók meg konkrétan hiányoznak.
    Persze még a tesztelőkre haragszom a legkevésbé. Felteszem egyfelől nem akarták összerúgni a port a tesztmodellek szállítóival, másfelől - gondolom - volt bennük egy (el nem ítélhető) szakmai szolidaritás, hogy meglökjék kicsit az akkor még új OS szekerét. Ez akár jó szándék is lehetett.
    Csak hát, még ha jó szándékkal is, de ha hazudik valaki, annak valaki más (fogyasztó) issza meg a levét. Esetemben pl volt pár fórum, aki akkor a szememben örökre elveszítette a hitelességét. (Nem az SG).
    Történt ugyanis, hogy mikor a WP belépett a piacra, nekem akkoriban egy Xperia U-m volt, és az tényleg nem volt valami jó teló. Gondoltam váltok WP-re, mert a gyorsaság, stabilitás, stb. fontos szempont. Vettem egy Lumiát. Hát, életem legrosszabb döntése, és legrosszabb pár hónapja volt (telós szempontból). Se előtte, se utána nem gyűlöltem még annyira telót. És rendszert se. Annál még a touch Symbian is jobb volt, pedig azt hittem, annál szarabb már nem lehet. Mindenkinek mutogattam, hogy ilyet ne vegyen. Írtam listát, hogy mit hiányolok, mi vacak benne. Több oldal hosszú volt.
    És az óta is azt mondogatom mindenkinek, hogy WP-t ne!! Néha napján 1-1 ismerősöm belefejel egy-egy Lumiába, de nagyon szokták utálni. Konkrétan egy embert nem ismerek, aki szeretné. Mindenki (vissza) váltott.

    Egyéb iránt mondom ez úgy, hogy 15 éve MS felhasználó vagyok. Szóval én kifejezetten csak örülnék, ha összeraknának egy jó OS-t. Szerintem váltanék is rá droidról. De a WP sehol nincs. Kb. jelen pillanatban a mobil OS paletta legaljának tartom. Igaz a Firefox OS-t még nem próbáltam, és állítólag az is elég hulladék. De a komoly (már amennyiben egy 3%-os OS komolynak tekinthető. Mindezt úgy, hogy milliárdos marketing van mögötte.) játékosok közül a WP toronymagasan az utolsó. Minden fronton. 2-3 éve még elment az a duma, hogy ..."de legalább gyors meg stabil". Ma már ez sem igaz. WP-nek is nő az erőforrás igénye (1giga RAM alatt már ki sem adnak telót, annyival meg a droid is szépen elfut), és mint mondtam KK óta az android is stabil. Meg egy normális vas alatt villám gyors.
    Tehát a WP minden lényeges "előnyét" elveszítette, úgy, hogy az elmúlt 3-4 évben minimális szinten fejlődött csak. Az a helyzet, hogy a WP 8.1-óta néz úgy ki, ahogy anno 2011-ben, megjelenéskor kellett volna kinéznie a renszernek. És a funkcionalitással ugyan ez van. Egy csomó teljesen alap dolog csak pár hónapja, fél éve került bele a rendszerbe, és sok mindent még ma sem tud. Persze nem arról van szó, hogy "nincs internet", hanem "apróságok" csak mégsem. És sok van belőlük. Rengeteg. Lehet, hogy néhány nagyon alkalmazkodó képes vagy igénytelen embernek ez elég, de a többség előbb utóbb hülyét kap valamitől, és a WP-vel az van ám, hogy vagy megszoksz, vagy megszöksz. Változtatni semmit nem lehet.

    Kár érte, és ezért is mondom, hogy mindenkinek (az MS-nek, a fogyasztóknak, a piaci versenynek, a készülék gyártóknak) iszonyat jót tenni, ha az MS valamit kezdene már ezzel a problémával, mert ez a tákolás, toldozás-foltozás (az is rohadt lassan és rohadt kis lépésekben) nagyon nem frankó.
    Na, ez privát vélemény volt (de nem alap nélküli), és szerintem ezzel le is zártam.
  • zola2000
    #22
    Hát, ha meghagyták neki a launcher stb választás lehetőségét, akkor tökmindegy a dizájn, olyant csinálsz amilyent akarsz.

    Nekem a 4.4el volt olyan tapasztalatom hogy dalvikkal stabil, artra váltva fagyogatott -> ment vissza a dalvik. Szerintem korai volt alapértelmezetten artra váltani a googlenek, lesz ez jobb is, csak forrja ki magát.

    A nokiáról annyit, hogy az első zte blade megváltás volt a symbianos nokia 6600 majd az N95 után, azóta is alsó kategóriás droidjaim voltak (sonyericcson xperia mini pro, prestigio multiphone 3040D ) -> a zte bladenél sokkal jobb a mai "névtelen" alsókategóriás driodom, iost és wpt nem ismerem, de teljesen érthetetlenül állok amikor olyan furcsa hangnemben szidalmazzák fórumokon mintha legalábbis emberiség ellenes bűntett lenne fél giga ramos vagy épp műanyag házas (!) telefont kiadni.
  • CairoJack
    #21
    Simán elhiszem. Anno volt Nexus7-em (Windows-os tabra cseréltem, na az is egy instabil szutyok, de legalább mennek rajt az asztali progik) 10 hónapot ment hiba nélkül (mondjuk azt kikapcsoltam minden nap estére) aztán mikor felment rá a 4.4 volt egy pár hét, amikor fagyogatott. Pedig nem tettem fel azonnal, ahogy elérhetővé vált, jó 1 hónapot vártam a bugfixek-re. Nem volt vészes, nem fagyott 5-ször naponta, de érezhetően instabil lett. Aztán 1-2 hét alatt kikupálták és megint stabil lett. Szerintem előbb utóbb az 5-ös is stabil lesz, csak lassan. De az is lehet, hogy majd a kövi főverzióra forrja ki magát. Ez a kernel csere betesz nekik szerintem, nem véletlen. hogy minden idők leglassabban tejredő Android verziója. Jah, és persze már mondtam, de ronda is. Ez a material dizájn, a flat-esítéssel együtt egy nagy mellényúlás szvsz.
  • cateran
    #20
    Tudom javasolni, hogy ne frissits...nekem Moto G-m van, alap stock minden, par app, semmi komoly. Miota felment az 5.0, tobbet inditottam ujra a telefont, mint elotte 1 ev alatt...
    Szvsz 4.0 ota folyamatosan romlik az Android minosege, de csak mostanra erte el azt a szintet, hogy gyakorlatilag hasznalhatatlanna valhat tole 1 telefon (iszonyatosan be tud lassulni, a rendszert magaval ranto fagyasokrol nem is szolva..hat ilyen gondom eddig nem volt sose...) Erdemes rakeresni pl "android 5.0 black screen" vagy "android 5 sluggish performance" tokig a net a sirassal es ironikus modon foleg a Nexus felhasznalok irjak, hogy mennyire hazavagja az 5-os es 7-eseket
    pl."My nexus 7 is almost unusable after updating to 5.0.2. It takes 3 to 4 minutes just to boot up but you still can't do anything it takes another 2-3 minutes to load apps and widgets. I tried a few things to try to speed it up it takes ages to load apps.turned off everything except the system basically but nothing has worked.
    Location is off and no google now even all notifications from apps turned off uninstalled anything I haven't used for awhile...
    I want to go back to my fast KitKat nexus 7."
    vagy
    "I have the same issue as most people with the 5.0.2 update and Nexus 7. Did OTA update a week or so ago, and since then my tab has been painfully slow with everything. Booting up takes 90 seconds, my W7 laptop boots in half that time and then it has Wi-Fi immediately functional, which is not the case with the N7. Google ruined it for me, and I'm not buying a new android device." etc..
  • CairoJack
    #19
    Ez odáig igaz, míg egy "átlagsetét" WP felhasználó meg nem látja a haverja Droidos, IOS-es telefonján XY programot, és rájön, hogy ez neki is kell. Aztán ránéz a Store-ra, és látja hogy nincs, de még csak hasonló sem. Na ekkor megy a hiszti.

    Droidról: állandóan ez a "de instabil" mottó megy a fórumokba, hát nem tudom. Nekem eddig csak közép és felső kategóriás droidos cuccaim voltak, utóbbiak mindig is elég stabilak voltak, a középkategória meg mostanra lett elég stabil. Lehet, hogy a legalja droidok még mindig szutykok, de saját szememmel láttam, hogy milyen szutyok, instabil egy Lumia 520. Annál egész biztos, hogy fizikai képtelenség instabilabb telót csinálni. Maximum csak a "pont ugyan olyan retek" előállítása lehetséges.
    Nekem egy flagship droidon 4.4 kitkat atom staibl. Múltkor 2 hónapig ment egyhuzamban lassulás, lagg, fagyás, egyéb probléma nélkül, és akkor is csak egy SIM csere miatt lett restartolva.
    Ennél már hova stabilabb teló?
    Persze a Webkittes opera néha ledobja magát, de nem többször (sőőőőt) mint ahányszor a böngésző crash-el WP-n.
    Szóval egy jó hardveren egy jól optimalizált droid simán van olyan stabil, mint egy WP, az IOS-eket meg a kitkat már le is nyomja. Bizony ám!! Hivatalos statisztika van róla. Nem véletlen, hogy az IOS új verziója hivatalosan is a stabilitásra fog gyúrni.

    Teszem hozzá, az 5.0 nyalókától én is parázok, baromi sok rosszat halottam róla. Elvileg nemsorkára megkapom frissítésként, de még jó ideig nem fogom felrakni, az egész biztos. Majd akkor, ha stabilitásban utoléri a KK-et. Akkor is csak talán, mert grafikailag is visszalépésnek értékelem, és az új kártyás rendszer sem szimpi. A plusz funkciók (energiatakarékosság, stb) meg mind benne vannak a mostani telómban. Szóval lényegét tekintve felesleges lenne frissítenem. Majd ha kiforrja magát és/vagy szükségessé válik.
  • Inquisitor
    #18
    "amelyet egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 200 chip"
    Jó lesz az KÉT magosnak is, már először is gyanús volt, hogy a cikkekben máshol két magosról van szó, Snapdragon 200-ból van kettő és négymagos is, a másik "olcsó" MS Phone utóbbit kapta a az 532, a 430 és 435 telefonokba már csak az olcsóbbik verzió jutott.

    GDuck, a Nokiát szvsz nem a saját OS erőltetése vitte csődbe, hanem ellenkezőleg. A Symbianra feküdtek rá, az N900 vonalat tovább viszik, egy erős saját markettel lehet az Android soha el sem terjed ...

    CairoJack: "A WP-re visszatérve, egy végtelenül primitív rendszer, ami maximum csak az abszolút minimális igények kielégítésére alkalmas, arra is csak korlátozott mértékben. "
    És ezzel körülírtad a felhasználók minimum 95%-át, megy rajta a böngésző, az FB, YouTube kliens, van zene és videólejátszás meg FM rádió, fényképezni lehet vele, no meg telefonálni és SMS-t küldeni. Halál nem érdekli, sok nem is tudja, mi a difi Android, iOS, Windows között. Ahogy a 435 tesztnél írta valaki, sok embert abszolút nem zavar az se ha lassú a telefonja, mert nem tudja mihez mérni, meg nem is érdekeli. Megy és kész.
  • TomecK
    #17
    Az, egy kisegítő lehetőség, és nem bug :). Ki lehet kapcsolni a menüjében. De, pont az ilyen hozzánemértésből lesznek a későbbi félremagyarázások.

    Settings -> Ease of Access -> Screen Magnifier
    If on:
    "To Magnify, double tap with two fingers. To pan, use two fingers. To change the magnification level, use two fingers to double-tap and hold, then pan up or down"

    Egyébként én 2 éve Lumia 525-öt használok mint céges telefon. Van melette egy iPhone 5s, (eddig 4s volt). iPohne jó persze, de az iOS kezd egyre fosabb lenni. A lumia 525-re valóban kevés app van, de mivel céges telefon, ezért csak email, calendar, meg net megosztás megy róla, meg ugye telefonálás. Én kellemeset csalódtam WP-ben. Ettől függetlenül túl sok pénzt szerintem WP telefonra nem érdemes költeni.
  • fonak
    #16
    Az 5-ös android valóban katasztrófa. 2012-es nexus 7 használhatatlanul lassú lett tőle a frissítés után.
  • Jakuza1
    #15
    Azt kell mondjam, hogy en nekem is ez ami nem tetszik a droid iranyaban. Az pedig egyenesen rossz dolognak tartom, amit csinalnak a kulso SD irasanak az ellehetetlenitesenel.
    Ugyanugy iranyitani probaljak a butafelhasznalok fele, a biztonsagi kockazatra hivatkozva, mikozben a biztonsagi kockazatot maga a felhasznalo is megtudja akadalyozni, kello odafigyelessel.
    Helyettem pedig ne dontson egy vallalat, hogy ne irhassak a kulso SD-re, hanem egy dragabb megoldasu belso memoria fele akarjon terelni.
  • cateran
    #14
    Irott sajto, jelen! 520-as, lemerulve doglodik honapok ota, mert nincs ingerem barmire is hasznalni...Muveszet az androidnal szarabbat osszehozni, de sikerult (bar a -nekem- uj 5.0.2-es faszdroid mar megutotte azt a szintet, hogy a kovetkezo telefonom vagy buta lesz vagy szifon...valami hihetetlen szar ez a lollipop) Telefon random elsotetedik es csak ujrainditani lehet, valtas az appok kozt gyakran eszbontoan belassul, appok inditasa szinten es idonkent fossa fagy valtas kozben... a wifi kezeles meg...edes istenem...)
  • gduck
    #13
    Hétvén nem tudtam beszélni az ismerőssel, mert nem hallottam és ő se hallott semmit. Egy restart kellett neki (nemolcsóadnroidosteló). De sorolhatnám. És ezt nem a WP védelmében írom, csak úgy ;)

    UI: Az iPhone meg valóban nem drága, hanem egyszerűen megfizethetetlen :)

    UI2: Jakuza1: de igen, most a fórumot is írott sajtónak veszem ;) Én amúgy elhiszem nektek, de akkor se kellene ilyen hozzászólásoknak lennie egy cikknél (mint ahogy most is indult) csak úgy "megszokásból", mert a WP szar :)
    Utoljára szerkesztette: gduck, 2015.03.23. 11:33:43
  • Jakuza1
    #12
    Hat akkor en is biztos az irott sajtohoz tartozom.
    ja nem, sry
    Tobbsege az ismeroseimnek, a rossz szoftverellatottsaga miatt menekul. Nulla byteos alapszintu felhasznaloknak jo a rendszer, mert csak azt latja hogy mukodik a telefon es nem szembesulnek a hatranyaival es eppen ezert ilyen alacsony a reszesedese a piacon is.
  • ProgServ
    #11
    No...itthon van iPhone 5, Lumia 530, Lumia RM 974-es verziójú valami, és pár droidos fon.
    Jómagam kipróbáltam mindegyik rendszert.
    Az iOS-ről nem akarnék váltani semmi másra.
    Drága igen.
    Haveri körben is a droidról és Windows phoneról menekültek át iOS-re.
    Nem azért mert aaaaazta rohaadt ez iPhone..nem, szimplán azért, mert nem fagy le, és használható, na meg egyszerű mint a faék.
    Most édesanyám van kiakadva...vett valami drágaféle Lumiát (90 000 körül) előfizetéssel....és én ajánlottam neki, mert az android túl bonyolult és értetetlen (nekem is az), az iPhone meg drága.
    Mondtam neki, jó lesz az, csak ne a legajjából vegyen.
    Eleinte örült, hogy jajj, tök jó gyors, meg egyszerű....csak aztán jöttek a bajok.
    Ilyet csinált neki, hogy hívás közben kitette a képernyő méretet 4x-esre és akor se kikapcs se semmire nem reagált.
    Gondoltam valami szoftver bug..vettem egy kistesó 530-ast.
    Az is tudja ugyanezt produkálni, de még kékhalál is volt rajta...úgy, hogy akksi kivétel segített csak.
    Ja akksi...ezek az új nokiák talán az egyetlen telefonok amiknek elbaszott módon kell kivenni az akksijukat. A kamerát..igen a KAMERÁT kell befelé nyomni, hogy a készülékházat el tudd távolítani.
    Nooooormáliiis? Most akkor vagy legyen fix a készülék ház, vagy emberi módon eltávolítható.
    No..a végeredmény annyi, hogy muttter köv héten vesz előfizetésre iPhone-t.
    Nem az a drága amiért többet kell fizetni, hanem az ami használhatatlan!
  • gduck
    #10
    A Nokiát nem a Microsoft vitte csődbe, sajnos az már előtte is benne volt :( Az Android "hisztériának" köszönhetően ment csődbe, mert ragaszkodott a saját oprendszeréhez! (És persze más okok miatt.) Pedig én pl. már 11 éve a Symbianos Nokia (amikor még nem volt okostelefon mánia) telómon néztem a divx filmeket és használtam csomó alkalmazást.

    WP: Sok ismerősömnek van ilyen telefon és mindegyik dicséri. Azaz én még élő szóban nem hallottam róla negatív kritikát... Érdekes, talán nem kellene mindent elhinni az írott sajtónak?
    Utoljára szerkesztette: gduck, 2015.03.23. 10:59:50
  • CairoJack
    #9
    Érdekes, hogy egyesek mennyire képesek kikelni emberi mivoltukból, amint a WP-t bármilyen kritika éri. Mintha legalább a családjukat szidtam volna, vagy az istenüket. Habár így belegondolva, lehet, hogy ez utóbbi történt.

    A WP-re visszatérve, egy végtelenül primitív rendszer, ami maximum csak az abszolút minimális igények kielégítésére alkalmas, arra is csak korlátozott mértékben.
    Azt mondjátok, hogy juj de jó, meg fluid, meg smooth ez a rendszer, még egy ilyen szutyok vason is. Szerintem ez simán nem igaz, viszont a vicc az, hogy ha veszel 5-ször ennyiért egy csúcsmodell WP-t az pont semmivel sem lesz jobb. Max egy kicsit gyorsabb meg stabilabb. És esetleg a +100 rugóért cserébe még egy LED-et is kapsz mellé. Viszont semmiféle értelmes pluszt nem kapsz a pénzedért. Annyira LOL az egész rendszer. Mikor elindult kb. 5 év lemaradásban volt a többiekhez képest, ez mára paradox módon a duplájára nőtt.
    A környezetemben akárki próbálta is ki a WP-t, mindenki végtelenül meggyűlölte, és menekülnek is előle, ahogy kell. Vissza Droidra, IOS-re.
    Én simán kötelezővé tenném mindenkinek, hogy egyszer próbálja ki a WP-t 1-2 hétig. Csak hogy legyen fogalma arról, hogy milyen is egy igazán borzasztó rendszer.
    Ez a WP mindenestül egy totál csőd. Csőd piaci részesedést tekintve (volt már 4% is de most 2,9% - LOL, mint mondtam, mindenki menekül előle), csőd anyagilag (profitot még senki nem csinált vele), csőd marketing és arculat szempontból (az egész világ az MS-en röhög). Nem mellesleg csődbe vitte a Nokiát, oszt a végén csak ki kellett rúgni azt a szerencsétlen 10.000 munkavállalót. És ami igazán tragikus, pont azokat rúgták ki, akik semmiről nem tehettek, és azon Ex-Nokiásokat tartotta meg az MS, akik ezért a rosszbajért felelnek. Auh!!

    Szembe ként már néznie az MS-nek a realitásokkal, és kukázni az egészet. Vagy legalábbis alapjaiban újra kéne gondolni, mert azt elismerem, azért vannak a WP-ben is pozitív elemek. Persze nem muszáj ezt megtenni. Lehet csukott szemmel homokba dugni a fejeket, csak abból piaci sikertörténet nem lesz. Ez a rendszer jelenlegi formájában egy totális csőd, és ha így folytatják, esély nem lesz rá, hogy ebből a kategóriából ki tudjanak törni vele.

    Ender Wiggin: Ha nagyon régi a kártyád, már az sem biztos, hogy elég, ha kivágod, mert a régi kártyák más feszültségen dolgoztak. Sok új teló már nem (vagy csak névleg) kezeli a régi 5 voltos kártyákat, ha ilyennel használod, sok teló simán fagyogat tőle.
    Szolgáltató ingyen cseréli.

    Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2015.03.23. 09:53:53
  • Beton Fej
    #8
    Vagy megkéred a szolgáltatód, hogy cserélje ki a Sim-kártyádat a telefonszám megtartása mellett...
  • Ender Wiggin #7
    nem is beszélve a 10 éves butatelóról, ami még mindig műkszik. akkor leszek gondban, ha le kell cserélni, mert egy olyan mobil sincs az okosok köztt, amibe standard SIM megy, csak micro/mini stb. Vághatom ollóval.
  • gduck
    #6
    Érdekes hogy ilyen cikkeknél mindig csak a sárdobálás megy :( És azt is észrevettem, hogy az embereknek már teljesen beleégették az agyába, hogy csak a LEGÚJABB technológia a legjobb, mindenből a jobbat. És rohanva, éjszakázva, sorban állva veszik a százezres telefonokat :( Hova tart ez a világ, te atya út isten :(

    Nekem felkeltette az érdeklődésemet, bár a 3 éves egy procimagos DUALOS kis android is laggol sokszor, de működik még :)
    Utoljára szerkesztette: gduck, 2015.03.23. 07:58:31
  • Gauge
    #5
    Az az igazi rábaszás: azt hiszed, h lesz egy működő telefonod, de igazából egy laghalmazt kapsz, meg egy agyvérzést egy hét múlva. Kiváncsi vagyok, h ez a WP mobil használható-e ilyen specifikációkkal.
  • ugh
    #4
    Van droid es wp is itthon.
    Am szar a wp-ben az el van baszva droidon is.
    Ami viszont szar a droidban jol van megoldva wp-n.
    Szoval kanyarojancsi ostoba vagy te mint a seggem (nem, az ertelmesebb, inkabb mint a produktuma kv. utan).
    A velemenyed meg mint a fing.
    Jobban jart volna mindenki ha bent tartod..
  • ugh
    #3
    Mondod ezt ugy, hogy fingod sincs mirol pofazol.
    Szinte biztosra veszem, hogy meg csak nem is lattal wp-s telefont.
    Mar kiforrotabb mint a droid.
    Amugy kevesbe a mobil os-ek legalja mint te az emberisege.
    Te idiota, te :)
  • MuldR
    #2
    Akkor meg nem volt belepo szintu androidod :)
  • CairoJack
    #1
    Hát ez elég borzalmas. Habár kb. ez a hardver illik a szoftverhez. Mindkettő a mobil világ legalja. Nem is csodálom, hogy ez az az összeg, amit egy fogyasztó maximum hajlandó kiadni egy WP-s telóért. Még így is drágább, mint amit ér.