Hunter

Az egereknél a mobiltelefon csodákra képes

Meglepő tanulmány látott napvilágot: az amerikai Dél-floridai Egyetem kutatói bizonyítékot találtak arra, hogy mobiltelefonok elektromágneses sugárzása képes védelmet nyújtani az Alzheimer kór ellen, sőt akár vissza is fordíthatja a kialakulását - legalábbis az egereknél.

"Minket is meglepett, amikor felfedeztük hogy a mobiltelefon sugárzása a korai felnőttkortól kezdve megvédte az amúgy az Alzheimer-kór tüneteinek kialakulására ítélt egerek emlékezetét" - taglalta Gary Arendash, az egyetem Floridai Alzheimer-kór Kutató Központjának munkatársa, a tanulmány szerzője. "Még megdöbbentőbb volt, hogy a mobiltelefonok által generált elektromágneses hullámok ténylegesen visszafordították a már Alzheimerben szenvedő egerek memória károsodását."

Arendash csapata kimutatta, hogy az elektromágneses hullámok kitörölték az agyban lerakódott káros béta-amiloid proteineket amellett, hogy meggátolta a fehérje felhalmozódását a fiatalabb alzheimeres egereknél. A béta-amiloid abnormális felgyülemlése az Alzheimer-kór egyik jellemvonása, a jelenlegi kezelések többsége pontosan ennek az elkerülését vagy megakadályozását célozza.

A tanulmányhoz 96 egeret használtak fel, melyek többségét genetikailag alakították át úgy, hogy az Alzheimer-kórt imitálva béta-amiloid-túltermelés és memóriazavarok alakuljanak ki náluk. Kontroll csoportként teljesen normális egereket használtak, amelyek semmilyen genetikai hajlammal nem rendelkeztek az Alzheimer-kórra, így a kutatók letesztelhették az elektromágneses sugarak normális memóriára gyakorolt hatását is, ami szintén nem várt eredményeket hozott.

Mind az alzheimeres, mind a normál egereket a hagyományos mobiltelefonok által keltett elektromágneses mezőnek tették ki naponta kétszer 1 óra időtartamra, 7-9 hónapon át. A sugárzást a kör alakban elrendezett ketrecek között, középen felállított antenna állította elő. A genetikailag módosított fiatal felnőtt példányok esetében, akiknél a kór kialakulásának még nem voltak látható jelei, a sugárzás megvédte kognitív képességeiket és ugyanolyan jól teljesítettek a memória és gondolkodási feladatokban, mint az egészséges felnőtt társaik.

Ami azonban mindenkit meglepett, amikor az idősebb, már az Alzheimer-kór tüneteit hordozó egeret tették ki az elektromágneses hullámoknak, memória romlásuk eltűnt. Arendash megfigyelése szerint a mobiltelefon sugárzás a normális egerek emlékezetét az általános szint fölé emelte. Az előnyök kialakulása hónapokat vett igénybe, ami a kutató szerint azt jelenti, hogy hasonló hatás jelentkezésére az embereknél éveket kellene várni.

A meglepő felfedezés alapján a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az elektromágneses mező alkalmazása az Alzheimer-kór megelőzésének és kezelésének hatékony, műtéti és gyógyszeres beavatkozás nélküli módja lehet az emberek esetében. Jelenleg azt vizsgálják, vajon a különböző elektromágneses frekvenciák és erősségek gyorsabb vagy hatásosabb eredményeket hozhatnak-e, mint amit a szóban forgó tanulmányban észleltek.

"Ha sikerülne megállapítanunk a legjobb elektromágneses paramétereket a béta-amiliod felhalmozódás megakadályozásához és a már jelenlévő lerakódások eltávolításához, a technika gyorsan bevezethető lenne a kór kezeléséhez" - nyilatkozott Chuanhai Cao, a kutatócsoport tagja, aki szerint mivel a termelődés és a felhalmozódás nem csupán az Alzheimer sajátossága, más idegrendszeri betegségeknél is eredményes lehetne.

A kutatás enyhe hőmérséklet növekedést állapított meg az agyban az egyórás sugárzási időszakok alatt, ami csak az alzheimeres egereknél jelentkezett, náluk is csak több hónapnyi "kezelés" után. A kutatók szerint a hőmérséklet emelkedés segített az agyban újonnan termelődött béta-amiloid eltávolításában. A normális egerek memóriájának javulását annak tudták be, hogy az elektromágneses sugárzás fokozza az agy aktivitását, elősegíti a vér áramlását és az agy energia metabolizmusát. "Tanulmányunk bizonyítja, hogy a hosszútávú mobil telefon használat nem káros az agyra" - mondta ki végül Cao azt, ami sokakat foglalkoztat, és bizonyára sokan lesznek olyanok is, akik szerint a tanulmány csak a mobilok káros sugárzásáról alkotott nézet ellensúlyozására szolgál.

"Időbe telik, mire megállapítjuk a pozitív hatások kialakulásában szerepet játszó mechanizmusokat" - összegzett Arendash. "Egy dolog biztos, a hosszútávú elektromágneses sugárzás kognitív előnyei valósak, mivel láttuk azokat mind a megelőzésre, mind a kezelésre irányuló állatkísérleteinkben, az alzheimeres és a normális egereknél egyaránt."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #25
    Inkább alzheimer mint parkinson, mert ha elfelejted is kifizetni a sörödet, legalább nem öntöd magadra! :D:D
  • Tetsuo #24
    :) Nezem masik oldalrol is, ne aggodj. Sot, tinedzserkoromban hittem a kapitalizmus szabad versenyeben es a liberalista eszmekben, hogy a nemzetek nem lenyegesek, csak hogy emberek vagyunk mind, bla-bla.
    Aztan gyanus lett az eroltetett es torz globalizacio. Tortenelmi es politikai ismereteim is gyarapodtak, nem a tobb adat, hanem a szelesebb latokor fele..
    Fosulin mar tudtam, h a makro tanarom, annak ellenere, hogy profin leadja a konyvet, agyhalott.. Friedmanntol Drabikig olvastam a temaban, ok, ez utobbi kicsit el akarja adni az osszeeskuves temajat, de felvet nehany erdekes dolgot, aminek kicsit utanajarva, ma mar a hireket egy szuron nezve latom, hogy sok mindenben igaza van, de inkabb Bogar Laszlonak, bar o belefaradt az arral szemben uszasba..
    USA elnokok es egyeb hiressegek gondolatai is eleg erdekesek a hatterhatalomrol, az allamok elleni bankrendszerekrol, a zsidokrol.
    A zsidok holokausztipara is abszurd, meg sok mas is.
    Nem akartam ebbe belemenni..

    Szal, nem minden olyan egyertelmu, mint aminek elsore latszik, neha pont az ellenkezoje (pl a vilagszervezetek), az elektroszmogrol azt gondolom, hogy bar nem bizonyitott, lehet h bizonyitva lesz.. tehat jobb ha nem a zsebemben tarolom a telot, amikor lehet. Szerintem kb evtizedek alatti extrem hasznalat eseten novelheti a rak kialakulasanak eselyet..
    Komolyabb adoantennak es magasfeszultsegu tavvezetek kozeleben biztos nem laknek.. gondolom te sem.
    Ejszaka probalok lekapcsolni mindent amit lehet, takarekossag, kornyezettudatossag es az elektromagneses sugarzas csokkentese miatt.
    Ez utobbiban hiszek, kerem! Mint az otthonszulesben! :)
  • djhambi #23
    Igen, kifelejtettem a monatból egy nem szót. Tehát nem feltétlenül az az előnyös a multi számára hosszútávon, hogy átverje az embereket, mert ha valaki kinymozza, hogy milyen hatása van - márpedig szabad a világ, miért ne tehetné - akkor azt sajtó elé tárva súlyosabb következményei vannak a telefonok adás-vételének szempontjából, mintha az emberek tudnak róla. Úgy érem, hogy benned van egy mély ösztön, hogy mindennel szkeptikus vagy, ami a multikhoz kötődik. Inkább legyél mindennel szkeptikus a világban, azzal nő igazán a látószöged. És akkor azzal is szkeptikus vagy, ami szkeptikusságra késztet a multi ellen, és nem lesz annyira féloldalas az ítélőképességed. Viszont, ha nagyon hiszel a telefon káros hatásában, és nem félsz attól, hogy a multik eltesznek láb alól, magad is kutatsásokba kezdhetsz. És publikálhatod az eredmnyeidet. Akkor viszont mindenki meg fogja tudni a valóságot. :)
  • Tetsuo #22
    :) Szoval melyik "teny"szeru kijelentesemmel nem ertesz 1et? Nem vagom, mert idezel, de nem arra valaszolsz..

    A multikrol kicsit zavaros amit irsz, ha jol ertelmezem, ugy gondolod mint en, vagyis hogy nem akarjak nyilvanossagra hozni a karos hatast, ha van, sot ellene hoznak fel "alkutatasokat" aleredmenyekkel. Tehat emiatt en inkabb gyanakvo vagyok, mint naiv idealista..

    Igen, csak a gyanu merult fel es ezert fogalmaztam igy. :P

    Egyebkent vannak tapasztalataim az elektroszmoggal kapcsolatban, de azt ugysem hinned el.. ezert itt nem is irom le.
  • djhambi #21
    "Teny, hogy egyre nagyobb elektroszmog vesz minket korul."

    Túlságosan leegyszerűsíted. A különböző frekvenciákon más élettaniahtás alakul ki. Egyébként, ha igaz lenne, hogy rákot veszélyes, az az elmúlt 30 év alatt valószínűleg kijött volna. Hímivarsejteket pusztít, de a heréket nem. De a hímivarsejteket a cigi, alkohol, és minden más is irtja, jóval nagyobb mértékben. Olyan kis intenzitású a mobiltelefon, hogy ennyi erővel a műholdas TV és rádiósugárzástóljobban kéne félni. A távvezetékhálózatoktól, (50m előírás szerint, de nagyobb frekvenciáknál több), illetve minden létező elektromos készüléktől félni kelene, kezdve a számítógépedtől. Szerintem nem a mobiltelefonba fognak belehalni az emberek, de ez csak bizonyítatlan sejtés, mert nem látok a jövőbe.

    "Teny, hogy sok multinacionalis cegnek nem erdeke, hogy kideruljon az altala ertekesitett "elektromagneses hullam-alapu" szolgaltatas karos hatasa."

    Nem érdeke, hogy kiderüljön, de az érdeke, hogyha mégis van káros hatása, amiről ők tudnak, ne egyszerre krüljöna sajtó elé, mert akkor a multiknak befellegzett. Lehet, hogy érdekükben áll nekik is teregetni a lapjaikat, mert kevésbé fájdalmas a lebukás.

    "Teny, hogy felmerult a gyanu"

    A gyanú felmerülése a tény, vagyis maga az esemény nem tény. :) Tényleg ködösek, de talán, ha több valóságalapja lenne, ha lenne olyn erős hatása, mi kimutatható, vagy mérehtő, akkor tisztább lenne. Lehet, hogy azért ködösek a kutatatások, mert nem produkálnak jelentős eredményeket ellene, ez persze nem jelent eredményt mellette, ezért kotlanak rajta tovább. Már évek óta, legalább 5 éve kitalálták a történetet, és 5 év alatt nem nagyon tudtak létreozni ezek szerint mobiltlefonnal rákos sejteket. (Nem is a rákos sejtek a para, hanem a daganat, és azok speciális, hibás önmagukat szaporító rákos sejtek. Tehát úgy kell mutálódnia, hogy hibásan reprodukálja magát, és ez tű a szénakazallban.)

    Szóval, ha a hangszórótól nem kapam rákot, talán ettől se fogok. :) De nehéz állást foglalni egy bizonyítékok mentes környezetben, javaslom te se tedd.
  • Tetsuo #20
    Teny, hogy adott energiaju elektromagneses sugarzas mar karos az elo szervezetre.
    Teny, hogy egyre nagyobb elektroszmog vesz minket korul.
    Teny, hogy sok multinacionalis cegnek nem erdeke, hogy kideruljon az altala ertekesitett "elektromagneses hullam-alapu" szolgaltatas karos hatasa.
    Teny, hogy felmerult a gyanu, hogy mobiltelefonok gyakori hasznalatatol no a rakos sejtek szama az emberben. Kodosek az effele kutatasok es persze, hogy a mobilcegek fizetett kutatasai es annak kampanya viszhangozza a mediat..

    Szoval, biztos ami biztos alapon, nem a heremen hordom a telefonomat. ;)
  • djhambi #19
    "Köztudott hogy a mobiltelefon nem csak elektomágneses sugárzást bocsát ki hanem mikrohullámút is , magas frekvencia tartományba"

    A mikrohullám a rádióhullám és az infravörös fény közé eső elektromágneses hullám. Nem kimondottan magas frekvencia a 10^12 Hz. Eddig két baki a mondatodban. :)

    "aminek pozitiv élettani hatásait még a világon senki nem találta meg ha jóltudom, a negatívat viszont tucatjával."

    Én kíváncsi vagyok a "tucat" negatív élettani hatásra. Hátha egy-kettőt igazolok, vagy megcáfolok. (Urban legend rombolás. :P)
  • Tetsuo #18
    lol
  • flashess #17
    Azért engem érdekelne, vajon hány % al nőtt a rákos sejtek kialakulása a kezelt egereknél !

    Köztudott hogy a mobiltelefon nem csak elektomágneses sugárzást bocsát ki hanem mikrohullámút is , magas frekvencia tartományba, aminek pozitiv élettani hatásait még a világon senki nem találta meg ha jóltudom, a negatívat viszont tucatjával.
  • Tetsuo #16
    Bombanők, ha tul sok van a szobaban, osszenyomnak teged es egymast, nem kaptok eleg levegot, stb.
    :)