Napi Online

Lengyelország az atomenergiában látja a jövőt

A lengyel gazdasági minisztérium nyilvánosságra hozta az ország 2030-ig szóló energiastratégiáját, amelynek legfőbb elemei az atomenergetikai fejlesztések, új szénbányák megnyitása, az energiahatékonyság fokozása, valamint az alternatív energiaforrások támogatása.

A hosszú távú, átfogó stratégia kidolgozását számos tényező indokolta: az utóbbi évek konjunktúrájának hatására a lengyel gazdaság energiaigénye egyre nagyobb, és a háztartások áramfogyasztása is dinamikusan nő, miközben az elavult erőművek egyre kevésbé tudnak lépést tartani az elszabaduló igényekkel. A jelenleg üzemelő erőművek 40 százaléka több mint harmincéves és 70 százaléka húsz év fölötti. Ráadásul Lengyelországnak is hozzá kell járulnia az unió klímavédelmi céljainak teljesüléséhez, ami nem lesz könnyű, hiszen a lengyel energiatermelés nagyrészt (35 százalékban) barnaszénalapú.

A gazdasági minisztérium szakértői szerint a kiutat az atomenergia jelentheti, a stratégia célkitűzései közt szerepel az atomenergia összes áramtermelésen belüli arányának 15 százalékra növelése, valamint három erőmű építése 2030-ig. A dokumentumból ugyanakkor az is kiviláglik, hogy a megfelelő társadalmi támogatottság hiányában nem kezdődhet meg a "nukleáris reneszánsz", a kormánynak minél hamarabb széles körű társadalmi egyeztetést kell kezdeményeznie a témában.

A nukleáris energiában rejlő hosszú távú lehetőségek ellenére rövid távon a széntermelés fokozására is szükség lesz. Ehhez elengedhetetlen új barnaszéntelepek feltárása. A stratégiában kiemelt feladatként szerepel olyan szabályozás kidolgozása, amely biztosítja a még feltáratlan források védelmét. A Lubawka és Szczecin közti új főút tervezett nyomvonala például éppen az egyik legnagyobb barnaszénmezőn halad át, a stratégia szerint az ehhez hasonló hibákat a jövőben el kell kerülni. A dokumentumban - fentieken kívül - a lengyel gazdaság energiahatékonyságának növelése is célként szerepel. A lengyelek jelenleg - egy főre vetítve - a régi tagállamok átlagánál kétszer több energiát fogyasztanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JL666 #1
    én vigyáznék lengyelország helyébe, nehogy szankciókat léptessen életbe vele szemben a zusa, mint iránnal vagy észak-koreával. Érted.