MTI

A túl sok futás épp oly káros lehet, mint a mozgásszegény életmód

A túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód - derült ki a Journal of the American College of Cardiology című szívgyógyászati szaklapban közölt dán tanulmányból.

A szakemberek több mint ezer egészséges futó, és nem futó embert vontak be a tanulmányukba. A résztvevőket tizenkét éven át követték figyelemmel. Az eredmények szerint azok körében volt a legalacsonyabb az elhalálozás kockázata a vizsgált időszakban, akik hetente kevesebb mint két és fél órát futottak egyenletes tempóban. A legmagasabb halálozási arányt a hetente több mint négy órát futóknál, illetve a testmozgást egyáltalán nem végzőknél mutatták ki a kutatók.

A résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján a szakemberek arra jutottak, hogy az ideális futási sebesség nagyjából nyolc kilométer per óra, és a legjobb három alkalommal - összesen 2,5 órában - maximalizálni a heti futásmennyiséget. Az ennél intenzívebben - különösen a heti három alkalomnál többször, vagy több mint tizenegy kilométer per órás sebességgel - futóknál ugyanakkora volt az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem futottak - adta hírül a BBC News. "A testmozgással kapcsolatos útmutatók egyike sem említ felső határt a biztonságos testedzésre vonatkozóan, pedig valószínűleg létezik" - mondta Jacob Louis Marott, a koppenhágai Frederiksberg Kórház kutatója.

A szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, hogy mi áll az eredményeik hátterében, de úgy sejtik, hogy a hosszú távú, kimerítő, állóképesség-fejlesztő testedzés a szív és az artériák kóros szerkezeti átalakulását idézheti elő. Maureen Talbot, a Brit Szívalapítvány munkatársa szerint a tanulmány azt mutatja, hogy nem kell maratonokat futni ahhoz, hogy az ember megőrizze szíve egészségét. "A könnyed és mérsékelt kocogás jóval hasznosabb lehet, mint az inaktív életmód, vagy a túlságosan megerőltető futás, és akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét" - mondta a szakember. Mint hozzátette: a hetente ajánlott 150 percnyi mérsékelt intenzitású testedzés soknak tűnhet, de már az élénk séta is hatékony mozgásformának számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Nem. Edzeni kell, egy bizonyos szintig, és utána kímélni.
  • dzsagon #1
    a testet nem edzeni, hanem kímélni kell