Ötvös Tibor

Előfizetéses lesz a The Elder Scrolls Online

Manapság már egyre több, korábban havi előfizetéssel operáló MMO tér át az ingyenes piacra. Persze ezek sem teljesen ingyenesek, de nem kell havonta fizetni azért, hogy szórakozhassunk velük.

Ez a rendszer elég sok címnél bevált és épp ezért meglepő kissé, hogy a The Elder Scrolls Online visszatér a hagyományos előfizetési rendszerhez. A Bethesda ezt Kölnben árulta el, a GamesComon. Szóval a megjelenés után meg kell vásárolnunk a dobozos változatot, amivel 30 napos próbajátékot is kapunk. Ezután havi fix összegért szabadon kalandozhatunk a világban.

Abban a világban, ami legalább akkora lesz már a megjelenésekor, mint amekkora a Skyrimben várt ránk. Ráadásul pontosan akkor szabadságot kapunk, amit a rajongók várnak. Bármelyik házba bejuthatunk (vagy nyitott ajtót használva, vagy feltörve a zárat, esetleg bemászva az ablakon), bárkivel beszélhetünk és szabadon mászkálhatunk az egész területen.



Az NPC-k jelentik majd természetesen a játékmenet alapját, hiszen tőlük kapjuk majd a különböző küldetéseket. Ám egy-egy ilyen karakter minden játékosnak más és más instrukciót ad majd, vagyis nem kizárt, hogy mindenki más küldetést kap majd ugyanattól az NPC-től. A fejlesztők szerint ez adja a változatosságot, ez ad úgymond személyiséget az egész világnak, hiszen nem ugyanazokat éljük meg, mint a többiek és így másképp fedezzük fel a világot is.

Ráadásként sokszor maguk az NPC-k jönnek hozzánk és kérnek meg minket valamire. Ezek is igen változatosnak bizonyulnak. A havas Blackrock Isles-ben például egy nő arra kért, hogy a mutánsokká változott barátait változtassuk vissza emberré. Máskor egy kutyát kellett keresgélnünk vagy egy banditákkal teli tábort felszámolni.

A legmegdöbbentőbb, hogy a The Elder Scrolls Online jóval szebb, mint a Skyrim volt anno. Az irányításokon is változtattak. Ezúttal 5 hotkey áll majd rendelkezésünkre és az interface is átesett egy kis átalakításon. Ennek oka valószínű a konzolos változatok irányítása miatt történt, de nem kell aggódni: akár egérrel akár kontrollerrel játszunk, mindkét tábor hibátlanul tudja majd kezelni a programot.



A The Elder Scrolls Online egy igen bátor vállalkozás - már az előfizetős megoldás miatt. Bár nagyon is megéri minden rajongónak megvásárolni majd a játékot és 90 százalékuk biztosan visszatér majd rendszeresen a világba, hiszen a program a sorozat minden pozitívumát magában hordozza. A The Elder Scrolls Online tavasszal jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PiszkosFred #15
    "akik mondjuk csak minden második hétvégén tudnak játszani"

    Félre ne értsd, de ha valaki ennyire elfoglalt, annak nem biztos, hogy mmo-ban kellene keresnie a kikapcsolódást és a regenerálódást a hétköznapi mókuskerék után abban a pár órában, amelyet számítógépes játékokra tud költeni két hetenként. Inkább szerezzen be egy tartalmas AAA játékot, és azzal kapcsolódjon ki, mint sem lássa azt hétről hétre, hogy a kevés idő miatt lemaradt egy eventről, lehagyták a cimborák fejlődésben, a kevés időben is fél órát kell várni egy dungeonra/partyra (és nem garantál, hogy jó a party, és nem egy idegesítő véristván banda) stb-stb.
  • Bendzs #14
    Ez meg a másik. A havidíj gyakorlatilag azt jelenti hogy minden hónapban újra megveszem ugyanazt a játékot amihez jó esetben kiadnak valami új tartalmat vagy javítanak pár hibát. TESO-nál $15 (tegnap még ezt olvastam) lesz a havidíj (durván kerekítve 3500Ft), ami véleményem szerint elég sok azoknak az embereknek, akik mondjuk csak minden második hétvégén tudnak játszani ilyen-olyan okok miatt. Egy óradíjas megoldás szerintem is sokkal jobb lenne (pl. a játék elején be kell fizetni X Ft-ot (nem ezreket), és ha az illető nem játssza le az összes pénzt, akkor az megy (a következő hónapra) többletnek). Ez viszont azoknak nem érné meg, akik 24/7 a játék előtt ülnek.
  • vax #13
    Talán jobb lett volna mind a két lehetőséget megadni: havi dijas és a f2p-t és a kettő között az átjárhatóságot biztositani. Elég sok mmo létezik. Nagy a választék és igy "konkurencia". Másrészt ezen a játékoknál különösen igaz, ha "profivá" akar vállni sok-sok időt kell eltölteni vele. Általában az időből van az embereknek a legkevesebb a munka, család, tanulás, más szabadidős tevékenységek, stb. mellett. :( Sajnos az élet rövid és gyorsan elszalad. :( Valószinűleg ennél az mmo-nál is beállnak az SWTOR-nál, Tera-nál stb. lévő kettős lehetőséghez. Talán az lehetne újitás az mmo-nál, hogy nem havidijat hanem mondjuk óradijat/percdijat kellene fizetni mint a feltöltős kártyáknál. Igy amikor napokig, hetekig esetleg "nem néz rá" a játékra nem veszik el a havidij. Bár ez sem akkora újdonság mert Ázsiában a WOW-ra valami ilyesmi a rendszer.
  • Lollerka #12
    wraithLord - jatszottal f2p swt? story nagyon jo, ha mmozni akarsz es progress eselytelen, az osszes megkotes es cartel coinos hulye engedelyezesek

    CybeRick- nem foglak etetni, kerlek menny vissza a hidad ala

    tauri- even megvan a lehetoseg h ISKbol jatsz, 2 befizetes utan nagyon hamar, ha van lehetoseg ingame cashel jatekidot venni az f2p modell esetleg p2w

    a velemenyem a jatekrol csak annyi, hogy meglepo szamomra is ez a havidijas megoldas, a mikrotranzakciok sokkal jobbak lennenek, viszont nehez ugy beallitani, hogy hasznot is hozzon/LoL/ vagy p2w e varazsolja a jatekot/ SWToR, Neverwinter/ de amnt latjatok, ha folyamatos kontent jon megelnek olyan jatekok is mint a GW2 ami teljesen ingyenes csak megveszed a jatekot, de meg olyanok is mint a WoW ami havidijas, bar gondolkodtak a f2p modellen, es mar van a kis f2p "demo" resze

    My two cents: sajnalom, hogy nem f2p, biztosan nagy publikumtol esnek el, ennek ellenere a jo jatekmenet, craftolas, kuldetesek, pvp, uj kontent eleg lehet arra, hogy az emberek aldozzanak ra, foleg amerikaban ahol a 20 dolsis havidijat siman kipengetik
  • Tauri #11
    Én sem örülök ennek, és félek hogy csődbe torkollik az egész...de ha az EvE online is megél a maga 40K előfizetéséből ( persze erre rájön a dupla acc stb) akkor remélem ez is meg fog...
    Bizakodjunk
  • PiszkosFred #10
    Két különböző cégről beszélsz.
  • gombabácsi #9
    a skyrim jó volt, remélem feláll majd a cég abből a csődből amit ez okoz nekik
  • PiszkosFred #8
    Nézd a jó oldalát, legalább addig is játszunk egy jót.
  • lamer the true #7
    Lesz ez ingyenes ne féljetek. Ha meg nem akkor eltűnik.
  • Fbn Lx #6
    gondoltam, hogy ez lesz
    szomorú.