Ötvös Tibor

Jó befektetés volt a Company of Heroes 2 a Sega számára

A Relic Entertainment valószínű nagyon jól tudja, milyen a Pokol és a bizonytalanság. A csapat ugyanis már eléggé a vége felé járt a Company of Heroes 2 fejlesztésének, mikor beütött a THQ csődje. Most ennek a folyamatát vesszük át röviden.

A játék direktora, Quinn Duffy és a csapat többi tagja a "sürgető befejezés" névvel is illethető folyamat közepén voltak. Mivel a csapat jövője bizonytalan volt és a tulajdonos és kiadó THQ is csődbe ment, a Relic csak annyit tehetett, hogy minél hamarabb megjelenteti a Company of Heroes 2-t. Ezt még 2013. márciusa előtt meg akarták tenni.

"Valahogy sejtettük, hogy ilyesmi lehet a vége" - árulta el Duffy. "Nem tudtuk pontosan mi is lesz az eredmény. Vagy megmentik a kiadót vagy teljesen máshol kötünk ki. Nem tehetsz róla, csak ezen jár az ember feje. Mind profik vagyunk, de ettől ez még nem változik. Főleg, hogy nem tudni, vajon nem veszik-e kárba az eddigi munkád."



Január 22. Rengeteg hír jelent meg online arról, hogy a THQ csődje után mi is történik majd a Relic-kel, a Volitionnal és a többiekkel. Pár vezető személyesen is megjelent az aukción, a többiek pedig a Twittert és egyéb oldalakat figyelték. A pozitív kifejlet már az elején látható volt, mivel rögtön három nagyágyú is ajánlatot tett. A ZeniMax Media, a Skyrim és Fallout sorozatot birtokló Bethesda tulajdonosa volt az egyik. A Warner Bros volt a másik.

Ám végül a Sega 26.6 milliós ajánlata nyert (ami egyébként csak 300 ezerrel több, mint a ZeniMax licitje). "És ekkor megnyugodtunk és hátradőltünk" - árulta el Duffy. "Pár órával később pedig már folytatódtak a munkálatok. Persze rosszul éreztük magunkat a THQ miatt, de egyébként mennyei és felszabadító dolog volt."

Maga a játék egyébként nagyon is megérte az árát, hiszen a Company of Heroes ami napig az egyik legmagasabb pontszámmal bíró stratégia és így a folytatása is biztos siker lesz. Ráadásul a most bemutatott változaton már meg is látszanak a Sega milliói, mivel nagyon sok ponton fejlődött a tavaly májusi bemutató óta.

A játék ezúttal az eddig eléggé elhanyagolt keleti-fonton játszódik, így pedig a Sztálin vezénylete alatt felsorakozó szovjetekkel kell a nácikat visszavernünk egészen Berlinig. Érdekesség, hogy az elején folyamatos védekezésre kényszerülünk, majd - ahogy a történelem is bizonyítja - a németek ereje elapadt a tajgán és a ruszki seregek előrenyomulhattak.



A program hősei ezúttal is a katonák lesznek. Nem kapunk folyamatos utánpótlást, nem lesznek bázisaink, amikben termelhetjük őket - így nagyon vigyáznunk kell minden egyes harcosunkra. A korábban felemlegetett hibákat (például a befagyott tavon simán átkelő tankok) is javítják, így pedig nem is csoda, hogy a megjelenést eltolták júniusra.

A Sega ugyanis nagyon elégedett volt azzal, amit láttak és jó pár milliót pumpáltak bele azonnal a projektbe. Jelenleg a béta-tesztelések zajlanak, melyek lezártával a csapat 90 napot kapott, hogy kijavítsa az esetleges hibákat. Mindenesetre a Sega a Total War sorozattal már bizonyította, hogy egy bevált sorozatot nem tesz tönkre és a jelek szerint a Company of Heroes 2 is egy remekbe szabott alkotás lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gauge #4
    Sajnos a COH1 közelébe sem ér a játék....
  • visnait #3
    Hát nem tudom ki hogy van vele, de én soha nem multiztam eggyikkel sem (pedig egy kivételével minden kiadás eredetiben van meg). Én imádom a hosszadalmas, bázis építgetős részeket. Ha ez nem lessz benne a 2-esben, sajna akkor nem érdekel...Pedig az utolsó kombinált kiadást (2.700) is másodszor viszem már.
  • NovaTerra #2
    Több hiányosság is van a cikkben. Nyilvánvalóan a kampányról ír. Csak az a baj a CoH2, ahogy az egy is multi játék. Sok ember, aki éveken át játszott a CoH1-el, mai napig nem játszotta végig a kampányt.
    Ráadásul honnan tudja, hogy jó befektetés volt? Én meg fogom venni, mert a beta meggyőzött, de az nem azt jelenti, hogy már is sikeres a befektetés.
    Ma már inkább a lebutított fps-ek, tps-ek a sikerjátékok.

    Persze remélem összejön legalább 1 millió eladás. És nem csak akkor kezdik el venni az emberek, amikor 5 dollárért árulják majd.
  • Kurfürst #1
    Tök jó hogy megint egy olyan cikk aminek a szerzője életében nem játszott a COH-al.. lsd. "nem lesznek bázisaink".