Ötvös Tibor
Már elérhető a Gears of War: Judgement
Március 19-én jelenik meg a Gears of War: Judgement.
Ám a szemfüles és a legális utat nem minden esetben betartó játékosok már mától szórakozhatnak az alkotással, hiszen az megjelent a torrent-oldalakon. Ráadásul nem egy korai verziót kaphatunk meg, hanem a végleges, majdan a boltokba is eljutó változatot. A Microsoft természetesen azonnal jelezte, hogy akik ezt a verziót birtokolják és a megjelenés előtt fellépnek a hálózatra (vannak ilyenek), azonnali és végleges kitiltást kapnak.
Pár órával később pedig a kiadó bejelentette, hogy a játék kap egy úgynevezett Kilo Squad Editiont is. Ebben az alapjáték mellett elérhető lesz a Gears of War első része, egy 18 centis akciófigura, mely a hőst ábrázolja, a Hammerburst DLC, egy nyaklánc és Marcus bőrébe is belebújhatunk.