Ötvös Tibor

"Nem halott a PC-s játékipar"

Sokan sokszor temették már a PC-s játékipart. Egyesek a nagyarányú warezolás miatt jósolták meg a számítógépes játékok végét, mások a konzolok előretörésével magyarázták, ám végül mindegyik "látnok" tévedett.

Legalábbis a Sports Interactive vezetője, Miles Jacobson egy friss interjújában alaposan kikelt ezen jóslatok ellen és saját sikersorozatának példájával próbálta bizonyítani a fenti állítások hamisságát. A Football Manager eladási mutatói ugyanis évről évre emelkedő tendenciát mutatnak, de felhozta a Blizzard és BioWare példáját is.

"A PC-s piac haláláról szóló történetek - őszintén szólva - ostobaságok. Az való igaz, hogy akadnak olyan stílusok, műfajok, melyek PC-n már nem teljesítenek olyan jól, mint előtte. De ez azért van, mert konzolokon jobban meg lehet őket valósítani. Az FPS régebben a PC-s piacvezető műfaja volt, de nézzük csak meg, hogy az Epic, Infinity Ward/Respawn, 3D Realms, Gearbox, Rebellion mit művelnek manapság. Remek FPS-eket készítenek konzolokra egy kifejezetten arra a platformra kialakított irányítási metodikával."



"Mi is megpróbáltuk átvinni konzolokra a Football Managert, de az irányítási rendszer egyszerűen nem működött. Így ez a platform a számunkra még mindig elérhetetlen és az olyan játékoknak is, mint a The Sims, mely szintén nem működik tökéletesen "odaát". De még mindig rengeteg olyan fejlesztőcsapat van, akik remekül elboldogulnak a PC-s piacon is."

"Ilyen a Blizzard is, akinek játékait sokan szívesen látnák konzolokon is, ám ők továbbra is hűségesek a PC-s piachoz és folyamatosan minőségi alkotásokat tesznek le az asztalra. Ráadásul hamarosan jön egy Star Wars MMO (The Old Republic) is a BioWare-től, akik szintén számos játékot adnak ki számítógépre - méghozzá szép sikerekkel."



Halott a PC-s ipar?
(Összesen 499 szavazat)
  • Igen
    6 % (32 szavazat)
  • Nem
    63 % (313 szavazat)
  • Bizonyos stílusok igen
    29 % (143 szavazat)
"Ráadásul ott van a közösségi játékok piaca is, mely alapjaiban PC-központú. És épp a napokban jelentették be, hogy ezentúl Angliában a megszokott eladási listák mellett egy PC Download Chart is megjelenik és így végre mindenki láthatja, hogy milyen remekül teljesít egy-egy program a digitális áruházakban."

"Ennek ellenére a legtöbb program dobozos változatban is megvásárolható és ennek tök egyszerű oka van: miért erőltetnék olyasmit a játékosokra, amit nem mindenki akar? Az egyik friss kimutatás szerint ugyanis a vásárlók fele még mindig a hagyományos módon szerzi be a kedvenceit. Ráadásul remek kapcsolatban állunk a terjesztőkkel, akik évek óta minden segítséget megadnak számunkra."

"Én nem azt mondom, hogy nem szeretnénk konzolokon is jelen lenni a játékainkkal, de eddig még nem tudtunk egy olyan rendszerrel előállni, mely PC-n rendelkezésünkre áll. A számítógépes platform az otthonunk és hűségesek leszünk hozzá."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sz4bolcs #68
    "A két platform szerintem előbb utóbb úgyis összeolvad vagy valami hasonló lesz. Vagy valami."

    -összeolvadt. úgy hívják, hogy pc. :D
  • koschwarz #67
    akkor én meg megyek nehrimet játszani, ami egy oblivion engine alapú mod, de gyakorlatilag egy totálisan új ingyenes játék, ami csak 3x jobb mint az alap oblivion, és 4 évig dolgoztak rajta modderek...(én nyertem).
  • Megtörhetetlen #66
    joh és a PC-men pedig fut minden egyéb és arra sem költöttem kb 4 éve, mennek rajta a cad rendszerek a photoshop videó szerkesztő meg minden egyéb amivel élek tehát?
  • Megtörhetetlen #65
    nem ezen van a lényeg (habár számomra ezen is tekintve hogy kb 2-3 éve mióta van boxom nem nyúltam a géphez, azaz újratelepítve volt de új alkatrész nuku) számoljuk ki és kb 75-öt költöttem az xbox-ra azóta bármilyen megkívánt játékkal tudtam játszani, van hozzá 2 karom tökéletes és teljes multimédiás szórakoztató rendszer, nem beszélve majd a kinektre ami miatt úgyis veszel te is egyet mert azt te az életbe meg nem oldod pc-re ;) vagy csak nagy sokára, de kétlem azt is :D Tehát még kb 3-4 évig ez a box ez működni fog és lesz rá játék olyan grafikába mint a te pc-dre gyakorlatilag 0ft HARDVER ráfordítással... Akkor várjál most mi van? :D
  • Merces #64
    ..ja én is megyek Oblivionozni a Pc-n csak előbb átfestem ezt a Black Leather Armort pirosra........
  • Thomas Von #63
    A konzolok lényegében specifikus számítógépek, így nem olyan univerzálisak, mint a pc-k, ha pedig ugyan olyan univerzálissá teszik őket akkor az már nem konzol lesz hanem pc, vagy tévedek?:)Azért meg felesleges vennem még egy konzolt is, h pár játékkal játszhassak, akkor inkább veszek pár évete valami alkatrészt a gépembe, h az esetlegesen újabb megkívánt játékok is fussanak.Amúgy én is csak évente egyszer telepítem újra a gépem, azt is csak újévi babonából:)HA pedig valaki nem ért hozzá biztos van olyan ismerőse aki igen és szívesen segít neki.Olyan indokkal konzolozni, mert h azt nem kell telepíteni meg karban tartani...olyan, mint az egyszer használatos fényképező, mert abban sem kell filmet cserélni:P
  • Kissjuni #62
    Akkor én most megyek Oblivionozni xboxon. Ja bocs konzolra csak értelmetlen játékok jönnek ki. És a grafika nem számit ha jó a tartalom.. ezért kell gép.. ja várj :)
  • Gyuszopapa #61
    Hoppá
  • Gyuszopapa #60
    Hát a Ps3-ba egy módosított 7800 gt-van,hát az már ma elég gyenguszka.A két vezető konzolba a processzer segíti a videókártyát a grafika kiszámításába.Mit gondolsz miért van 8 magos proci a ps3-ba.
    A pc-re szarul portolt játékok mind tulnyomórészt a pc processzorát használják,a videókártyahasználat alacsony.
  • alakryon #59
    Üdv mindenkinek!

    Csak hogy lássuk, tényleg nem halott a PC-s játékipar:
    http://dpg-studio.com
    Itt egy fejlesztés alatt álló újabb magyar PC-s játék weboldalát nézhetitek meg. Kíváncsian várjuk a véleményeket... :)