Ötvös Tibor

Lara Croft and the Guardian of Light részletek

A múlt héten alaposan meglepődhettek a Tomb Raider rajongók és nem csak azért, mert a régóta várt kilencedik Lara Croft kaland bejelentése most sem történt meg.

A döbbenetre és csodálkozásra a Lara Croft and the Guardian of Light adott okot, mely teljesen kilóg az eddigi Tomb Raider játékok sorából. Ám szerencsére egy kicsit több időt eltöltve a nyáron csak letölthető formában megjelenő játékkal nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a mellékág több eredetiséget és élményt nyújt, mint az Underworld című folytatás.



Először lássuk a történetet. A sztori szerint még valamikor az ősidőkben háború dúlt az istenek között egy bizonyos Füst Tükre elnevezésű tárgy miatt. A rosszak Xolotl vezette, akit szerencsére végül legyőzött a jók csapatának vezére, Totec. Hogy többé ne legyen veszélyben a világ, Totec áldozatot hozott és a tükörrel együtt eltemette magát egy templomba.

Ám 2000 évvel később a híres régésznő, Lara Croft megtalálja a romokat és ott a Füst Tükrét is. Pár zsoldos azonban titokban követi őt, majd egy adott pillanatban ellopják az értékes leletet és természetesen véletlenül felélesztik Xolotl-t, akit ez a pár ezer éves pihenő nem tántorított el világuralmi terveitől. Szerencsére Totec is feléled, aki Larával szövetkezve indul el egykori ellensége ellen.

Nézzük először a legszembetűnőbb dolgot, a grafikát. A Diablo és egyéb korabeli RPG-rajongóknak bizonyára ismerős a látvány, hiszen a Crystal Dynamics új játéka is az akkoriban divatos kameranézetet használja, ami meglepően jól funkcionál. Természetesen a szokásos megoldásokat (ha valami tárgy mögé megyünk, az átlátszóvá válik) is átvette, így az első meglepődés után el kell ismernünk, hogy jól illeszkedik a sorozatba.



A Lara Croft and the Guardian of Light kifejezetten a két-fős ko-op multira van kihegyezve. Ilyenkor az egyik játékos Larát, a másik pedig Totecet irányítja. A régésznő klasszikus pisztolyai mellett csak egy puskával irthatja az ellenséges hordákat, míg Totec lándzsájával aprítja az életére törőket, de szükség esetén ő is használhat lángszórót vagy lőfegyvert. Mindketten végtelen mennyiségű robbanószerrel rendelkeznek, mellyel nem csak az ellenséget, hanem az útjukba akadó tárgyakat is felrobbanthatják.

Kettejük együttműködése amúgy létfontosságú, hiszen a legtöbb feladatot a két karakter csak közösen oldhatja meg. Például adott egy felvont híd, melyet csak egy szakadék túlsó végéről lehet leengedni. Megoldás: Lara átlövi a csáklyáját, melyen Totec átsétál és leengedi a hidat. De ha Lara nem ér el egy leszakadt létra alját sincs gond. Totec feje fölé emeli pajzsát, melyre rááll a régésznő. Ha még így sincs meg, akkor Totec és Lara egyszerre ugranak fel, így érve el a dupla ugrást és így már biztosan elérhető a létra alsó foka.

Ha egy falon kell feljutni, akkor ismét Totec a megoldás, aki szépen dobálgatja a fal mélyedéseibe a fegyverét, amin Lara már fel tud kapaszkodni. Ez eddig mind szép, de jogosan vetődhet fel a kérdés: és ha egyedül játszom? Ebben az esetben csak Larával lehetünk, Totec pedig nem tart velünk. Ám megijedni nem kell, hiszen a sztori ilyenkor alkalmazkodik a hiányhoz és a feladatok is váltanak.



Ráadásul Totec a történetbeli távozás előtt odaadja a lándzsáját, így egyedül is meg tudunk oldani minden feladatot, melyek között akadnak majd időre végrehajtandó részek (például kis teremben süllyedő mennyezet) és kisebb agymunkát igénylő küldetések is (karok megfelelő pozícióba való állítása). A készítők elmondása szerint a Lara Croft and the Guardian of Light kicsit több mint 6 órás kihívást nyújt majd és leszögezték, hogy ez nem a kilencedik Tomb Raider játék.

A Lara Croft and the Guardian of Light több mint ígéretes. A készítőknek volt bátorságuk egy ismert főhősnőt teljesen új környezetbe helyezni és mindez ráadásul még jól is áll neki. De azért remélhetőleg az E3-on már a valódi folytatással jelentkeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bld #10
    Aki nem tud magyarul, szerintem ne írjon cikket egy népszerű oldalon.
    "De ha Lara nem ér el egy leszakadt létra alját sincs gond. "
    De, ha Lara nem éri el egy leszakadt létra alját, akkor sincs gond
    Egyetértek Indigóval, ha valaki pedig igénytelen akkor legalább ne legyen rá büszke;)
    Nem kell magyartanárnak lenni ahhoz, hogy valakit zavarjon, ha ilyen tróger módon van összedobva egy cikk...
  • MaT #9
    "...leszögezték, hogy ez nem a kilencedik Tomb Raider játék..."
    Szerintem igenis rendben van, hogy 2 resz kozott kiadnak egy ilyet is. En nem vagyok olyan nagy tomb raider fan, de emlekszem meg a 3. reszre amit nagyon sokszor vegig jatszottam + imadtam a Lara's Home reszt is benne. En nagyon kivancsi vagyok, hogyan "kapcsoljak" ossze Larat ezzel az uj nezettel.
  • zohexyin #8
    Hi
    Én nagy érdemben nem tudok hozzászólni ehez a Tomb Raider játékhoz, de nem ez volt az első olyan játék amit külső kamera nézetből láttunk
    ???? Azaz látod a teljes karaktert. Hát akkor most én nem értem minek ide ilyen Diablo stílus. Van ebből annyi tucat pont a kis bögyös csajnak nem lehet látni az alakját?? Jó hülyék akkor :D Mert amikor kijött ez a játék egy fél világ lett szerelmes a karakterbe :D Most meg 200méterről nézzem a karaktert.... hát nem tudom.... És hogy rá vagyok kényszerítve kicsit arra ,hogy ketten kell játszani ezt sem igazán értem... Bár én lassan már semmit se értek..... Sztem összegzésben: elb@szták :D
  • Gulyu84 #7
    Ezek direkt arramennek, hogy elbasszák? oO
  • Indigo #6
    Alapvetően nem is a hírek miatt járok ide, hanem a fórum miatt. De ha már itt vagyok, akkor elolvasok ezt-azt, ami éppen érdekel. Sajnálom, hogy a picike, beszűkült, gagyizós világodat lépten-nyomon csak fikázom, de ha egyszer igénytelen vagy, akkor igénytelen vagy...
  • Loverman #5
    nem kell ide járni, ha fájdalmat okoz? erre még egy majom is képes... fáj = elkerülni. de gondolom akkor nem fikázhatnál
  • Loverman #4
    benne van a cikkben, diablo-klón lesz, fejtörőkkel
  • Balumann #3
    Csak a lényeg nem derül ki, hogy ez most milyen játék lesz? Ilyen RPG szerű, vagy pedig rendes akció csak ilyen hülye nézetből?
  • Indigo #2
    Benne van a cikkben ;)

    Ami sajnos ismét SG-színvonal. Szedett-vedett igénytelenség. Egy-két mondat annyira értelmetlen, hogy fájdalom olvasni...
  • IMYke2.0.0.0 #1
    S mi van azokkal, akik EGYEDÜL, offline akarnak játszani ezzel a "gyöngyszemmel"?
    [Nem szívesen multizom, és otthon nincs is netem.]