Berta Sándor

Egyre több a Wii-sérülés

Alighanem a tervezők sem számítottak arra, hogy a Nintendo világszerte népszerű konzolja ennyi balesetért lesz közvetve felelős. Ahogy nő a Wii Fit készüléket vásárlók száma, ezzel párhuzamosan úgy emelkedik az otthonaikban balesetet szenvedő emberek száma is - derült ki a The New York Times tudósításából.

A jelenséggel most már az orvosok is kénytelenek foglalkozni és a szakemberek kifejezetten Wii-sérüléseket, illetve -tüneteket is említenek. Ezek közé tartoznak például a váll-, a térd- és az ízületi fájdalmak. A sérülésveszélynek a leggyakrabban a testmozgásokat csak ritkán végző, gyakorlatlan és főleg idősebb felhasználók vannak kitéve, akik aligha számolnak azzal, hogy a nappaliban végzett virtuális síelés, tenisz vagy golfozás közben bizony komolyan megsérülhetnek.



William N. Levine, a Columbia Egyetem Egészségügyi Központjának sportegészségügyi igazgatója szerint a Wii-sérülések magyarázata egyszerű. "Elég csak a skateboardozást, a snowboardozást vagy más mostanában népszerű sportot megnéznünk és rá kell jönnünk, hogy számos esetben történnek különleges ortopédiai sérülések" - mondta az orvos. Mivel a Nintendo konzolja egyre népszerűbb, így a használatához kapcsolódó sportbalesetek száma is folyamatosan emelkedik. Csak az Egyesült Államokban tavaly több mint 10 millió Wii-konzolt és 6,5 millió Wii-Fit játékot adtak el.

"Amennyiben valaki figyelmesen átolvassa a kezelési útmutatót, akkor nem történhet szinte semmi baja. Úgy gondolom, hogy egy-egy esetet felkap a sajtó, tehát közel sem a konzollal vagy a játékokkal van baj" - reagált a hírre Gerald Kossaer, a Nintendo szóvivője. Azt ugyanakkor a cég sem vitatja, hogy egy gyártási hiba miatt eleinte komoly problémákat okoztak az első generációs Wii-kontrollerek. Ugyan a hibát azóta kijavították, de sok felhasználó így is ízületi fájdalmakra panaszkodik az eszközök használatakor, illetve a használat után.

Brian Halpern, a New York-i Különleges Sebészeti Kórház sportszakorvosa elismerte, hogy a Wii egy nagyszerű elképzelést valósít meg, hiszen segít aktivizálni a felhasználókat, de az már korántsem ennyire jó, hogy az emberek jelentősen túlterhelik egyes, korábban nem megfelelően átmozgatott testrészeiket. Halpern hozzátette, hogy komoly sérülések nem szerezhetők a Wii használatakor. Általában két panasszal találkoznak. Az egyik csoportba a tarumatikus sérülések (kificamodott boka stb.), a másikba pedig a stressz-tünetek tartoznak. Utóbbiak a hosszas használatra vezethetők vissza.

A szakember úgy vélte, a legnagyobb gond az, hogy sokan túlzásba esnek és túlterhelik a szervezetüket, valamint egyes végtagjaikat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #23
    ez tényleg nagyon gyökér. mindig a buta amerikaiak jönnek a baromságaikkal. olyan sok ész kell ahhoz, hogy belássák: ha huzamosabb ideig nem végzek sportszerű mozgást akkor izomlázam lehet vagy ne adj Isten izomhúzódás??
    Mielőtt bekapcsolják a WII-t előtte be kellene melegíteni egy kicsit a rozoga testrészeket...és bassza meg erre külön orvos csoport van odaát...pffff szánalom felsőfokon...mindig a bunkó amerikaiak.
  • Fbn Lx #22
    ez röhej. szánalom. :DSAd

    tiltsuk be a focilabdát és a futást, a világ sportsérüléseinek legnagyobb hányadáért felelősek!
  • Julius Caesar #21
    én teniszezek. nem rossz ötlet a wii, kicsit kirángat a karoszékből (bár azért 80000000 kj-t itt se égetsz el), de az igazi szabadlevegős sportot nem helyettesíti.

    ja úgy teniszeke, hogy hobbi szinten. versenyhez gyenge is vagyok meg energiát/időt e szánnék rá. de jó kimodulni rendszereséggel. és a csapatjátékok/valaki ellen játszás jobb, mint az egyedüli sport, mert az tényleg uncsi (konditerem, futás)
  • NEXUS6 #20
    Megszólalt az izomagy!


    Nekem ettől az egész Wii + sport hülyeségtől a teleshopos állatságok jutnak az eszembe. Ott is sok mindent lehet rendelni porszívótól kezdve a tudományos izé ismeretterjesztő könyvekig. Minden jól is hangzik, csak épp a 99%-a szemét. Ettől persze még él és virul maga a műfaj. Mert az emberek szeretnének olyan világban élni, ahol a képernyő elöl minden elintézhető.

    De ez még azért nem az!
  • TorrenteXY #19
    Azéret lehet jó a Wii, mert azért valamilyen szinten összeállít egy edzéstervet, bár biztos nem olyan jót, mintha lenne egy személyi edződ. Sokan nem szeretnek kimozdulni otthonról, és ha játékkal kötik egybe a sportolást, szerintem azzal nincsen baj. Mert azért valljuk be, a konditerem ha nem haverokkal jársz le, unalmas. A futás is unalmas egy idő után, ha ugyanazon a környéken kocogsz. Élvezetesebb sportokhoz, mint foci, csapatjátékok akkor meg alkalmazkodni kell a többiekhez időbeosztásban.
  • Don Kanyar #18
    MI A GENYÓ EZ A WII ???
  • torjoz #17
    Védő plexi a "lapos" tv elé?
  • Beatmaster #16
    inkább vennének fitnessz bérletet, meg esetleg edzéstervet egy olyantol, aki foglalkozik is az edzésterv betartatásával. Én egy héten 5 napot tornázok, megvan az edzéstervem, és igen, szoktam elszenvedni séruléseket, mint pl beutom a fejem a 20 kilos sulyba, mikor huzom át a fejem felett. De Wii-vel hogy az istenbe lehet sérulést elszenvedni? Ha az ember rendszeresen bemelegit és nyújt, akkor nemlesz semmi gond. Egyébként is, nekem a fekvotámasz a bemelegités egyik része.
    És most johetnek a kommentek, hogy megszólalt az izomagy :)
  • M2 #15
    Az nem vigyorog hanem vicsorít, csak hát miután pofán csapta magát a kontrollerrel és megműtötték az arcát, azóta torz szegényke.
  • NEXUS6 #14
    "Amennyiben valaki figyelmesen átolvassa a kezelési útmutatót, akkor nem történhet szinte semmi baja. Úgy gondolom, hogy egy-egy esetet felkap a sajtó, tehát közel sem a konzollal vagy a játékokkal van baj" - reagált a hírre Gerald Kossaer, a Nintendo szóvivője.

    Ezt a szöveget szerintem még ő sem hiszi. Ezek a szövegek nem azért vannak, hogy ha betartod az abban foglaltakat, akkor ne sérülj le, hanem hogy bevédjék a céget, ha mégis lesérülsz.

    Amúgy az fekvőtámaszt nyomó fickó a képen engem is hihetetlenül ingerel egy kis testmozgásra! Hogy lehet így vigyorogni miközben valaki elvileg jelentős erőkifejtést végez!? Úgy lerúgnám a zarcát rüsszttel rendesen megküldve!