Gyurkity Péter

2011-re jöhet a Wii utódja

A Nintendo üdvöskéjének további életéről folyamatosan jelennek meg spekulációk - ezúttal késői megjelenést és nagyon is eltérő hardvert jósolnak a jól értesültek. A Sega a maga részéről a PSP-t veszélyeztetné.

A What They Play portál értesülése szerint a Nintendo nemsokára bemutatja első, általános jellegű elképzeléseit saját partnereinek. A szerencsés cégek megismerhetik a fejlesztők és a vezetők terveit a konzollal kapcsolatban, amely minden bizonnyal már támogatni fogja a nagy felbontású tartalmakat, de azt még megjósolni sem lehet, hogy hozzávetőlegesen milyen technikai specifikációval érkezik majd.

Ez ugyanis továbbra is számos vitára ad okot: egyesek szerint az utód nem tér el majd jelentős mértékben a jelenlegi, nagyon is sikeres változat összeállításától és komponenseitől, míg az új hír forrása úgy véli, hogy a Nintendo fontos változtatásokra készül, amelyek a játékhangulat megőrzését, valamint a vizuális élmény jelentős javulását célozzák. Ez többek között a hardver teljesítményének ugrásszerű növekedését is jelentheti, amelynek révén a megjelenítés terén is felvehetnék a versenyt főbb riválisaikkal, a Sony és a Microsoft konzolos fejlesztéseivel. Az, hogy a forrás 2011-re teszi a megjelenést, jelzi számunkra, hogy a Nintendo igen biztos a Wii sikeres kifutásában.

Időközben a Sega következő készülékeiről is megjelentek információk, mégpedig a brit Register jóvoltából. A szigetországban ugyanis a következő év elején bukkannak majd fel a Sega Vision masinák, amelyek a cég szerint elegendő funkciót és lehetőséget kínálnak ahhoz, hogy komolyan veszélyeztessék a Sony PlayStation Portable helyzetét. A beépített TV-tuner, kamera, hangfelvevő, film- és zenelejátszási lehetőség, valamint a rögzítési funkció révén ugyanis pontosan erre törekednek, ám azt sajnos nem tudni, hogy milyen specifikációval dobják majd piacra a készülékeket, illetve hogy milyen formátumokat támogatnának.

Az első készülékek már fellelhetők Londonban, ám ezek egy játék részeként a nyertesekre, az új tulajdonosokra várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • snorbi #25
    Két dolog, ami nagyon zavar a Wii-ben:
    - nincs DVD lejátszás
    - nincs rendes böngésző (az is Flash 7(!!!) támogatással)
    :(
  • cateran #24
    Nah:) Én nem azt mondtam hogy a vásárlók,hanem az itt picsongó "jajj de szar a wii" emberkék.:) Azért nektek és nem vásárlók:) Vagy wii tulaj vagy? (én nem:D)
  • dez #23
    Rosszul fogalmazol, a Wii szűkebb spektrumot fed le -- csak az elemszám nagy.
  • NEXUS6 #22
    Az igényesség és a tömegek kielégítésé nem áll ellentétben egymással. A Wii viszont nem képes a magasabb igényszint kielégítésére, sem szolgáltatások tekintetében és mint konzol sem. Annak idején a PS2 mint elitkonzol indult, magas árszinttel, nem túl felhasználóbarát kialakítással, ha a gyerek a lábára ejtette akkor a 8 napon túl gyógyuló sérülés garantált volt neki. Aztán ez is finomodott, ma már nem számít egyáltalán kiemelkedő teljesítményűnek, a slim kialakításnak hála, viszont elég barátságos lett, gyak népkonzol kategória, pont mint a Wii.

    Egyértelmű, hogy az igényesebb réteg mindig szűkebb a teljes potenciális vásárlóbázisnál. A Wii szélesebb spektrumot fed le manapság, mint a másik kettő, mondhatni jó induló pozíciót adtak neki. De mint ahogy a PS2 esetében változott ez a Wii esetében is így lesz.

    Az meg, hogy a versenytársakat is figyelembe véve, hogy indul a Wii utódja az kb annyira előrejelezhető, mint a Wii sikere volt 1 évvel az indulás elött.
    (Amúgy én megmondtam, hogy van ilyen opció is!!!;)))
  • xAlterego #21
    " a Nintendo... a profit kérdéseket a vásárlók (egy részének) igényei elé helyezte"

    Éppen te kezdted azzal a kommentedet hogy a profit egyenesen arányos a kielégített igényű vásárlókkal.
    Ilyen alapon a Wii elégíti ki a legtöbb vásárló igényét. :D


    A lényeg az, hogy míg a Wii a lehetséges vásárlók nagy tömegeit teszi előtérbe, és rajtuk keresztül szerez profitot, a másik kettő a teljesítményt, és a teljesítményközpontú vásárlókat teszi előtérbe, akár nagy, potenciális vásárlótömegek figyelmen kívül hagyásával is.

    Az meg elég szerencsétlen kifejezés hogy "igényesebb vásárló", főleg hogy látszólag az "igényesebb grafika" kedvelésével azonosítottad.
    Elég sok kiadó bebukta már hogy gyorsan meg akarták lovagolni ezt a "casual hullámot", azzal hogy szerintük ez egyenlő a ronda grafikával, kevesebb választási lehetőséggel, a primitíven könnyű nehézségi szinttel, és a néhány hetes fejlesztési idővel, közben a Nintendo, és egyes más cégek is nagy sikereket érnek el, látszólag hasonló, de valójában sokkal több idő alatt, alaposabban kidolgozott játékokkal. Úgy tűnik az "igénytelen vásárlók" mégis fel tudják ismerni a különbséget. ;)



  • NEXUS6 #20
    "Amúgy meg 100x le lett irva: a cégeket kurvára nem az izgatja,hogy NEKTEK mi a véleményetek,hanem az eladásokból származó profit mekkora...és itt a Nintendo szarrá alázta 2 majmot..a Sonyt is és az MS-t is..."

    Nos én azért némi ellentmondást érzek a szavaidban. Mint azt az akár általános iskolában is megszerezhető közgazdasági alapismereidből te is jól tudod, hogy a profit (gyakorlatilag pénz ugye) az nem mástól mint a vásárlótól származik, szal lehet őket lexarni, de ha erre ők is rájönnek, meg van választási lehetőség, akkor bizony az adott cég nem fog a kis vásárlók zsebéből profitot előhalászni.

    A vásárlók egy jelentős része a Wii-vel elégedet, egy másik jelentős része pedig az IGÉNYESEBB grafikára, egyéb szolgáltatásokra kényes, szal nekik max mint marokerősítő Svarceneggernek jöhet szóba.

    Aztán ugye a Wii szintén közgazdasági szempontból mondhatni ideális jószág, nagyon alacsony fejlesztési költség, nagyon alacsony előállítási költség, a konjunktúra miatt még is magasan tartható ár. A másik két versenyzőnél viszont a soxorosan magasabb szintű hardver kifejlesztése/előállítása gyak még évekig zabálhatja visszamenőleg is a profitot. Egyszerűen más az üzleti modell, más a megcélzott vásárlóréteg, és más az adott termék által nyujtott szolgáltatások köre.
    Aztán az is különbség. hogy kis cégként a Nintendó a profitra hajt, nagy cégként mind a M$ mind a Sony meg az adott piac uralására. Lehet hogy adott körülmények között kevesebb profitott realizálnak, de mind a kiadások és a bevételeket ileltően is talán nagyságrendi szinten is nagyobbak!

    Ezeket azért minimális intelligenciával be lehet látni.

    Aztán a jövőt illetően. A Nintendora eddig is igen jellemző volt tehát (eddigi konzoljait látva), hogy a profit kérdéseket a vásárlók (egy részének) igényei elé helyezte (persze mint pénzből élő szevezeten ezt nem lehet számonkérni). Az N64-be is inkább a kalózkodás visszaszorítása érdekében került kazi, nem pedig azért mer az olyan jó. Pedig akkorra már mindenki CD-ben gondolkodott, persze KIS cégként jobban érintették a CD-hez kapcsolódó jogdíjak, amik egy része azért pont a konkurenciánál köt ki. Az a smucigság, hogy a Wii sem tud DVD-t lejátszani is ezekre az okora vezethető vissza, és marhára nem arra mutat, mintha a cégecske olyan igen mindenek elé helyezné a vásárlók érdekeit.

    A jövőre nézve ugyan ezt prognosztizálhatjuk, azért lesz a Wii utódja HD, mert egyszerűen addigra (kiadást/bevételt mérlegelve) nem éri meg SD felbontású gépet csinálni. A Nintendo persze arról híres, hogy adott nem túl sok pénzből kihozható hardverét mindíg megtoldja egy kis, szintén nem túl sokba kerülő extrával, ami sok embernek tetszik, de igényesebb vásárló esetleg csak legyint rá, hogy gyakorlatilag hardverbe épített marketingfogás.

    Amúgy persze nem minden jön be nekik sem, a N64 és a GC időszak elég gyászos volt annakidején, a köv Wii sikere sincs előre borítékolva.
  • Gordianmail #19
    Én arra tippelek, hogy az új WII annyival lesz jobb grafikailag, hogy egy HD-ready(esetleg fullHD) felbontáshoz elegendő belsőt erőt kap, némileg erősítik kicsit az effekt-hatás lehetőségeket.... Picivel jobb a mostanitól, és hd-ben. Mostanitól valamivel nagyobb textúrák....ennyi.

    Így nem is versenyeznek a hd-gen gépekkel, de elmondhatják, hogy új hd graf, de egyszerü programozni, és nem is kerül sokba.
  • Rexhawk #18
    "Persze valószínűleg akkor is cáfolta volna, ha titokban mégiscsak ezen dolgoznának, úgyhogy sokkal okosabbak ettől a nyilatkozattól sem lettünk."

    köszönjük emese, ez még nemazt jelenti hogy nem lesz hd a next gen nintendo konzolban.
  • cateran #17
    Te vagy az élő példa, hogy a ps3 vásárlói rétege sem jobb:D
    12 év alatti is vagy, x (és nem xx:P) iq alatti is....
    Amúgy meg 100x le lett irva: a cégeket kurvára nem az izgatja,hogy NEKTEK mi a véleményetek,hanem az eladásokból származó profit mekkora...és itt a Nintendo szarrá alázta 2 majmot..a Sonyt is és az MS-t is...Persze lehet mantraként ismételgetni,hogy majd,meg ha ez és ez meglesz,stb...
    H a Nintendo kijön 1 HD-s konzollal,akkor amikor már elterjedtebbek lesznek jóval a HD-s tv,megintcsak kaszálni fog...
  • trsi #16
    Egy kicsit (vagy talan nem kicsit) ÉN kozpontu vilagnezetet vallsz. Ami neked nem tetszik az sz@r, akiknek meg igen azok at vannak b...va, le vannak huzva. Hat ez lol . Bar lehet h. igazad van, de az is lehet h. nem (inkabb az utobbi a kritikak ill. az eladasok alapjan, es a szemelyes tapasztalatom alapjan, ami nem 1 nap).
    A hirhez pedig 1 link, h. megsem lesz hd a next wii.