Ötvös Tibor

Ősszel jön a Destiny 2

Ősszel érkezik a Destiny folytatása.

Az Activision is megtartotta szokásos értékelőjét, melyben természetesen a különböző bevételi adatok mellett a jövőbeni terveikről is értekeztek. Így került szóba a Destiny 2, mely kapcsán eddig viszonylag kevés információt ismerhettünk meg, de ma szerencsére pár dolgot azért megtudhattunk. A legfontosabb, hogy 2017 végéig megjelenik a cím és feltehetően nem csak konzolokra, hanem PC-re is elérhető lesz, ami örömteli változás az elődhöz képest.

Ezen felül a fejlesztők nagyobb figyelmet fordítanak majd a sztori-módra is, mely látványosabb lesz mint a korábbi részben volt. "Maradandó eseményeket és szereplőket kell megalkotni, akiket egy olyan világba kell elhelyezni, mely a sorozattal most ismerkedő játékosok is gond nélkül fogyaszthatóvá válik" - áll a közleményben, melyet a befektetők számára készített a kiadó. Az Activision egyébként nem panaszkodhat, hiszen az előrejelzésekhez képest jóval nagyobb bevételt értek el (1,856 milliárd helyett 2,014 millárd dollár).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!