Ötvös Tibor

Újabb Prey trailert kaptunk

Újabb Prey trailert kaptunk és ezzel együtt megismerhettük a megjelenési dátumot is.

A Prey szenvedése talán csak a Duke Nukem Foreverhez hasonlítható, de szerencsére az Arkane Studios FPS-e sokkal érdekesebbnek és látványosabbnak tűnik, mint a Herceg visszatérése volt. Ma mindenesetre kaptunk egy friss trailert, melyben ezúttal is a játékmenetbe pillanthatunk bele és ezzel együtt végre megtudhattuk a Prey megjelenési dátumát is. A bejelentés szerint május 5-től lesz elérhető a program PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

A sztori szerint JFK túlélte a '63-as merényletet és ennek köszönhetően sokkal komolyabb támogatást kapott az űrprogram is. A program helyszínéül szolgáló állomást is az elnök idejében kezdték el építeni és az évek során folyamatosan bővítették. A játék elején 2032-ben járunk, a helyszín pedig a Talos űrállomás, ahol is a főhős, Morgan Yu egy kísérlet alanyaként tér magához. Az eredeti tervek szerint az emberiséget kellett volna megmenteni ezzel a vállalással, ám sajnos ahogy az már lenni szokott, minden kicsúszott a vezetők kezeiből. Egy idegen faj támadja meg az állomást és csak rajtunk múlik, hogy meddig jutnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Annyira nem néz ki rosszul, de azért kár, hogy csak nevében Prey, semmi köze az első játékhoz.