Ötvös Tibor

Multit is kap a Batman: The Telltale Series


Crowd Play névvel multis játékmódot kap a Batman: The Telltale Series.

A Telltale Games eddigi játékai kimondottan a történetekre helyezték a hangsúlyt és így elsősorban egyedül játszva okoztak komoly élmént. Multi éppen ezért nem is volt bennük, de mindez a Batman: The Telltale Series megjelenése után megváltozik. A csapat ugyanis este bejelentette a Crowd Play nevet kapott lehetőséget, ami nem arra szolgál, hogy több Batman is futkosson majd mellettünk, pusztán a döntéseinknél kérhetünk segítséget a többiektől.

Ha eljutunk egy döntéshez, akkor egy netes hivatkozást oszthatunk meg barátainkkal vagy akár egy szélesebb közönséggel, akik erre kattintva segítséget nyújthatnak a számunkra. A felfelé vagy lefelé mutató ujjat kiválasztva segíthetnek egy döntésünkben. Nagyjából ennyi - fontos még persze, hogy csak akkor érhető majd el a link, ha éppen játszunk. Kíváncsian várjuk mi lesz ebből. A játék első fejezete, a Realm of Shadows augusztusban jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!