Ötvös Tibor

Interaktív trailert kapott a Mad Max


A Mad Max új trailerében kiválaszthatjuk, melyik úton haladva oldjuk meg a feladatot.

Szeptember 1-én jelenik meg a Mad Max játékváltozata, mely ma kapott egy, a többi blockbusternél is megszokott interaktív trailert. Ennek lényege, hogy adott ponton kiválaszthatjuk hogyan vagy merre haladunk tovább és utána megtekinthetjük a következményeket. Ezzel próbálja a fejlesztő elhinteni, hogy egy-egy küldetést többféleképpen is letudhatunk.

Max az általa csak a Csend Ültetvényének nevezett helyre akar eljutni, mely feltehetően ugyanaz a terület, ami a filmben is a célja volt a csapatnak. Max nem egyedül vág neki a kalandnak, hiszen társat kap Chum (vagy teljes nevén Chumbucket) személyében, akivel közösen alkotják meg egyébként a Magnum Opust, a járművek legjobbikát. Egymásra vannak utalva, hiszen Max járgányt, Chum pedig sofőrt keres, ám ettől még nem bíznak meg egymásban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #1
    Úgylátom hogy amitől szar volt a Rage az ebben mind helyet kapott, gratula a fejlesztőknek a szakmunkásmelóhoz,

    79%-ot kapott a PC-s rage metacriticen, úgylátszik ennek még a 75 is túlzás.