Ötvös Tibor

Dishonored 2 - Emily Kaldwin története

Egy friss videóban mutatkozik be a Dishonored 2 hősnője, Emily Kaldwin.

Amint azt bizonyára minden rajongó tudja, a Dishonored 2-ben két főszereplőt kapunk. Corvót már ismerhetjük, így rá érthető módon kevesebb hangsúlyt fektet a csapat. A mostani trailerben is Emily Kaldwin, az első fejezetben még csak 10 éves kislány karakterének egyedi vonásait bontja ki a kreatív igazgató.

A sztori 15 évvel az első rész után veszi fel a fonalat. Egy titokzatos erő miatt Emily Kaldwin elvesztette hatalmát aki (vagy Corvo) megpróbál Dunwall városából Karnacába eljutni, ahol választ kaphat az okokra. A két főszereplő ellenére nincs multi és a játék elején mindenképpen Emily-vel kezdünk, hiszen olyan képességei vannak, melyekre szükség lesz a tovább haladáshoz.

Aztán elérünk egy pontra és itt kínálja fel a Dishonored 2 először és utoljára, hogy folytatjuk a kalandot Emily-vel vagy Corvóval fejezzük be a történetet. Ezután már nem visszakozhatunk, nincs lehetőség menet közben vagy a küldetések végén váltani. A Dishonored 2 november 10-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #2
    Az elso kurva jo volt.
    Ha csak a kozelebe er mar joban vagyunk.
    Remeljuk nem basszak el mint mostanaban minden folytatast.
  • Lapajka #1
    Kiváló játék... jó hogy folytatták....