Ötvös Tibor

We Happy Few előzetes

Egyedi képi világgal jelentkezik a We Happy Few, a Contrast alkotóinak új alkotása.

A Compulsion Games első alkotása, a Contrast igen egyedi képi világgal rendelkezett és a látottak alapján második projektjük, a We Happy Few sem távolodik el eme megoldásoktól. A PAX East 2015-ön is kint volt a játék, melyet ki is lehetett próbálni. A program egy alternatív világban játszódik, mely nagyjából a '60-as évek Londonjára emlékezteti az embert.

A We Happy Few Wellington Wells határában játszódik, ahol a lakosság egy Joy nevezetű drog hatására szó szerint agy-nélküli drónokká váltak. A játékosnak pedig ebben a világban kell megharcolnia a túlélésért és minden egyes szinten megtalálni a kivezető utat lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb lakossal fusson össze.



Közben persze a saját szükségleteinkre is figyelnünk kell, így például a kiszáradás és az éhezés elkerülése érdekében folyamatosan keresni kell a táplálékokat és a vizet. Fontos még a Joy-szint ellenőrzése (ha túl sok elhagyott helyre megyünk, akkor pépessé olvad az agyunk) illetve a craftolási rendszer minél okosabb kihasználása.

Ha kimegyünk a városba, kerülnünk kell a feltűnést és ehhez különböző ruhákat illetve maszkokat találunk. Nem lehet ész nélkül futkosni köztük, hiszen bár teljesen hülyére szívták magukat, de azt észreveszik, ha valaki kilóg. És itt bizony folyamatosan döntenünk kell, hiszen minden fontosabb ellátóhelyen tömegével állnak a lakosok és mindig feltűnést kelt, ha hozzányúlunk valamihez.

A We Happy Few számos kultikus filmből merített, így utalásokat találhatunk a Mechanikus narancsra, az Austin Powers-sorozatra és a Szép új világra is. A munka jelenleg is zajlik az alkotáson, de elméletileg hamarosan elérhető lesz a Steam Korai Hozzáférés berkeiben is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #2
    Zombis túlélő "horror" kicsit máshogy. :P
  • paby88 #1
    érdekes kicsit bioshock