Berta Sándor

Nem gyermekbarátok a mobil alkalmazások

A fiataloknak szóló mobil programok közel sem nevezhetők gyerekbarátnak, számos fejlesztőnek és tartalomszolgáltatónak kell még továbbfejlődnie. Erre mutatott rá legújabb vizsgálatában a Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége (VZBV).

A szervezet munkatársai összesen 32 ingyenes mobil alkalmazást tanulmányoztak olyan szempontból, hogy mennyire felelnek meg a gyermekeknek. Mindegyik szoftvert kifejezetten a fiatalok számára készítették el. A vizsgálat során ismertté vált, hogy amit ingyenesnek mondanak, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban ingyenes is. Egyes esetekben néhány perc játék után kiderül, hogy szükség van a termék megvásárlására, különben nem lehet folytatni a játékot. Előfordulnak olyan esetek is, amikor várni kell például egy új szintre lépésre. A várakozási idő akár 7 óra is lehet.

Sok fejlesztő kihasználja azt, hogy a gyerekeket könnyen meg lehet téveszteni. Elég egy kattintás és már folytathatják is a játékot, de az, hogy ez az egyetlen kattintás mibe került, csak később a telefonszámlán vagy az okostelefon egyenlegén látható. Az összeg néhány centtől akár több euróig is terjedhet. További problémát jelenthetnek, illetve elsősorban bosszúságot okozhatnak a programokba integrált reklámok. Ezeket sajnos alig vagy egyáltalán nem lehet megkülönböztetni a szoftvertől. A teljes képernyőt elfedő hirdetéseket sem könnyű mindig eltüntetni.


Adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a gyerekeknek készített alkalmazásokba sokszor integrálják a Facebook- és a Twitter-klienst. "Gyakran nem tisztázott, hogy milyen adatokat továbbítanak a hálózatra és ezeket milyen célokra használják fel. Ehhez jön, hogy csak a szülők engedélyezhetik a gyerekeik adatainak továbbadását és adathasználatát. Nem csupán a játékosok esetében van szükség játékszabályokra, hanem a fejlesztőknél és a tartalomszolgáltatóknál is. Nem manipulálhatják vagy pénzügyileg nem használhatják ki a gyermekek játékát" - jelentette ki Carola Elbrecht, a Fogyasztói jogok a digitális világban nevű projekt koordinátora.

Fontos lenne, hogy a jövőben csak korlátozottan jelenhessenek meg a gyerekeknek szánt játékokban a reklámok; legyenek ármaximumok, vagyis egy bizonyos összegnél többet ne kérhessen el egyetlen fejlesztő vagy kiadó sem; továbbá a szülők és csemetéik ellenőrizhessék, illetve akár ki is kapcsolhassák a programokon belüli vásárlási funkciót.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaddam #1
    Ugye milyen jó hogy az épkézláb handheld játékok helyett ezt a mobilgány fertőt hájpolják.