MTI

Optimistán látja a jövőt a Huawei

A vállalat összetett éves növekedési mutatója 10 százalék körül várható a következő öt évben.

A Huawei nyilvánosságra hozta auditált pénzügyi eredményeit a 2012-es évre. A vállalat stabil növekedést ért el: árbevétele 220,19 milliárd kínai jüan (35,4 milliárd dollár), nettó profitja pedig 15,38 milliárd jüan volt az elmúlt pénzügyi évben. A Huawei várakozásai szerint az összetett éves növekedési ütem a következő öt évben 10 százalék lesz.

„Az ICT piac növekedése tovább folytatódik, a legnagyobb lehetőségeket pedig az olyan trendek jelentik, mint a felhőinformatika, a BYOD (bring your own device), a nagyadatforgalom és az okostelefonok egyre gyorsabb ütemű terjedése” – mondta Guo Ping, a Huawei Technologies globális szintű ügyvezető igazgatója. „A Huawei a jövőben is kiemelt figyelmet fordít információs hálózati stratégiájára, az információáramlás integrációjára és az üzleti lehetőségek fejlesztésére, valamint értéket teremt vásárlói számára, miközben fenntartható és hatékony növekedést valósít meg.”


A cég közleménye szerint a múlt évben mindhárom üzletáguk jelentős növekedést mutatott. A hálózatfejlesztési üzletág megőrizte vezető pozícióját, és 160,1 milliárd jüan árbevételt ért el, amely 6,7 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A vállalati üzletág a kínai és nemzetközi piacon történt aktív terjeszkedésnek köszönhetően az előző évinél 25,8 százalékkal magasabb, 11,5 milliárd jüan értékű árbevételt könyvelhetett el. A fogyasztói üzletág éves árbevétele elérte a 48,4 milliárd jüant, ami 8,4 százalékos éves növekedésnek felel meg. Az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régió dinamikus növekedésének eredményeként minden eddiginél magasabb árbevételt ért el 77,4 milliárd jüan összegben, amely éves szinten 6,1 százalékos növekedést jelent.

Az ázsiai és csendes-óceáni régió árbevétele 37,4 milliárd jüan, éves növekedése pedig 7,2 százalék volt, míg az amerikai régió 31,8 milliárd jüan árbevételt és 4,3 százalékos növekedést ért el. Ami Kínát illeti, az anyaországban a Huawei éves árbevétele 73,6 milliárd jüan volt, ami 12,2 százalékos éves növekedésnek felel meg. 2012-ben a Huawei 30,09 milliárd jüant fektetett be kutatás-fejlesztési tevékenységbe, amely a teljes árbevétel 13,7 százalékát teszi ki. A vállalat jelenleg 16 kutatás-fejlesztési központot és 28 megosztott innovációs központot működtet világszerte.

A hálózatfejlesztési üzletág céljai közé tartozik az operatív folyamatok erősítése, amelyet olyan lehetőségekre alapoz, mint a professzionális szolgáltatások, az adatközpontok integrációja és a felhőszolgáltatások iránti megnövekedett kereslet. A Huawei vállalati üzletága a korábbi integrációs stratégiát követve a partnerkapcsolatok kiépítésére, valamint versenyképes termékek előállítására fókuszál a felhőinformatika, az adatközpontok és az adattárolás területén. A Huawei fogyasztói üzletágának célja, hogy az okostelefonok és mobileszközök első számú gyártójává váljon, amely kiemelkedő felhasználói élményt kínál a fogyasztók számára.

A Huawei további tervei közé tartozik a menedzsmentfolyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése, valamint az értékteremtés, amelyet a vállalat 150.000 alkalmazottja és iparágvezető innovatív technológiája garantál. Magyarországi érdekeltsége, a Huawei Technologies Hungary Kft. budapesti központtal 2005 óta működik, Pécsett és Komáromban egész Európát termékeinkkel ellátó összeszerelő központot (Huawei Europe Supply Center), valamint Biatorbágyon és Üllőn szintén európai hatáskörű, logisztikai központot (Huawei Europe Logistic Center) üzemeltet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!