Berta Sándor

Javult a munkaügyi helyzet a Foxconn üzemeiben

A Fair Labor Association (FLA) megállapította, hogy a tavaszi állapotokhoz képest jelentősen javultak a munkakörülmények a konszern három kínai gyárában.

Az FLA az Apple kérésére vizsgálta meg a Foxconn üzemeiben uralkodó munkakörülményeket. Kiderült, hogy a társaság többszörösen megszegte a kínai munkaügyi szabályokat. Az FLA munkatársai rámutattak: a gyárakban a megengedettnél jóval hosszabb volt a munkaidő, nem fizették ki a túlórákat, s az egészségügyi és a biztonsági előírásokat sem tartották be. A tajvani cég azt ígérte, hogy javít a körülményeken. Nos, ez meg is történt. A szervezet mostani jelentésében azt emelte ki, hogy a vállalat a májusra elvárt mind a 195 változtatást végrehajtotta, sőt, még a jövő júniusra előírt feladatok közül is többet elvégzett. A 360 tervezett intézkedésből eddig 284 valósult meg.


A legjelentősebb intézkedés, hogy a Foxconn a heti munkaidőt - túlórákkal együtt - 60 órára csökkentette. A heti munkaidőt jövő júliusig a gyártó összes kínai üzemében 49 órára rövidítik le. További fontos változás, hogy 2013. január elsejétől a shenzheni régióban az idénymunkások is jogosultak lesznek a munkanélküliek biztosítására. A jövőben a gyakornokoknak nem kell túlórázniuk és csak olyan feladatok elvégzésére alkalmazhatók, amely összefügg a képzésükkel. A dolgozók ráadásul plusz pihenőt is kapnak.

Az FLA helyszíni interjúkkal ellenőrizte a tajvani konszern állításait. Auret van Heerden, a szervezet elnöke közölte, hogy a munkakörülmények javításának következő szakasza komoly kihívások elé állítja majd a társaságot, mert még nagyobb változások lesznek a munkakörülményekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #30
    Nem, a világ gonosza Sztálin/Mao voltak, csak azért van Hitler ennyire "hájpolva", mert ő nyugaton pusztított, míg Sztálin/Mao "csak" keleten.
  • DeviloftheHell #29
    fegyver helyett nagyobb vagonok kellettek volna amin utazhatott volna a jónép egyes üdülö telepekre. és lett volna belölük fütöérték ami a mai gázbol hiányzik csak papiron számolják a levegöért. hogyha védenék a munkahelyeket és komoly büntetéseket szabnának ki a cégekre azért mert az ember megemliti hogy ugyanmár fizessétek ki a tulorákat azt ezért kirugják másnap minimálbérért felvesznek vmi félkegyelmüt és igy tovább...
  • caius marius #28
    Akkor még egyszer megkérdem. Miből látszik az a fenemód nagy jó szándék? Én nem látom benne! Már jóval a háború előtt nekiálltak fegyverkezni. Eszük ágában nem volt békében élni.
    Egyébként ha már itt tartunk, azt sem gondolnám, hogy Hitler olyan nagyon belepiszkított volna. Nézd meg, hogy most hol tartanak cionék. Mondhatnám azt is, direkt volt az egész...
  • Tetsuo #27
    Tehat annak orulsz, hogy pozicioban levo politikus nem volt Horthy ota, aki mindig a magyar erdeket kepviselte? Mert az utolso allitas ez volt. Gondolom a vesszot nem vetted eszre. (Persze.)

    Horthy kovetett el hibat, ami akar vegzetes is lehetett, vitatkozhatnank errol is, de itt nem errol van szo ill. ettol teljesen fuggetlenul jot akart.
    A szandek ott volt benne, ami azota sincs, kulcspozicioban levo politikusokban.
    Remelem ezt mar erted es nem forgatod ki a szavakat.

    A vilag gonoszat, Hitlert is lehetne tisztelni azert, mert jot akart a sajat nepenek ugyanugy mint a tobbi hadvezer, pl. Nagy Sandor es ugyanugy leigazta a kornyezo nepeket, mint pl. Nagy Sandor. Csakhat Hitler darazsfeszekbe nyult, belepiszkitott a cionista levesbe, raadasul a haboru soran megorult, de a hirneven a legnagyobb csorbat az ejtette ill. azert orvend kozutalatnak, mert vegul vesztett es a gyoztesek irjak a tortenelmet.
  • caius marius #26
    Hoppá! Javasold nekik! Tuti rábuknak az ötletre. A rabszolgatartásnak ráadásul ott hagyománya is van! Amennyire lehet tunni az apple ezért oda is van.
    Viszik majd afrikába a demokráciát, hogy a helyiek attól koldulnak. :)
  • caius marius #25
    Ezt azért Te sem gondoltad komolyan. Kíváncsi lennék meddig bírnád a kinti munkakörülményeket.
  • caius marius #24
    Az, hogy Horthy mit akart, egy dolog. Aztán, hogy mi tett az alapján pedig megítélem.
    Belevitte az országot egy olyan háborúba, amibe az aztán belerokkant. Később legalább annyi önérzete vagy töke lehetett volna, hogy valami fasza kis harakirit végrehajt. De nem volt. A háború után fogta magát és mint aki jól végezte dolgát, elhúzta a csíkot a riviérára egy szerény villába. Qurva jó... meg az anyját is.
  • caius marius #23
    "Annyi viszont konnyeden megallapithato, hogy Horthy mindig a magyarok erdeket tartotta szemelott es nem masoket."
    Már megbocsáss de a háborúba való belépés mely magyar érdeke volt? Max az idealisták és a fegyverkereskedőké. Az utóbbiaknak alapból kötél járna,az idealistákat most inkább hagyom.
    Az utolsó mondatoddal egyetértek. De ezért inkább hálát adok a sorsnak.
  • Tetsuo #22
    Valamit felreertettel. En nem azt mondtam/irtam, hogy a Horthy-kormanyzas tokeletes volt, Horthy pedig tevedhetetlen volt.
    Nem. En szemely szerint tobb, altala hozott intezkedessel nem ertek egyet.
    Annyi viszont konnyeden megallapithato, hogy Horthy mindig a magyarok erdeket tartotta szemelott es nem masoket. Ilyen, pozicioban levo politikus azota nem volt Magyarorszagon.

  • COOLancs #21
    Mellesleg Horthy különbékét akart kötni, csak a németek közbe szóltak.