MTI

E-mailt kaptak a kínai űrhajósok

A Föld körüli pályán keringő Tienkung-1 (Tiangong-1) űrállomásmodul három kínai űrhajósa kedd délután megkapta első e-mailjét a Földről - közölte a pekingi irányító központ információi alapján a kínai média.

Az elektronikus levélben, amelyet az irányító központ és a modul közötti különleges kommunikációs csatornán küldtek a címzetteknek, a szöveg mellett fényképek és videofelvételek is voltak. A három kínai űrhajós - köztük az első kínai nő - hétfő délután az automatikus dokkolást követően lépett át a Sencsou-9 (Shenzhou-9) űrhajóról a 2011 szeptemberében pályára állított kísérleti űrállomásmodul fedélzetére. Az űrhajós kiképzőközpont tájékoztatása szerint ellenőrzik a műszerek és berendezések működését, különböző űrtechnikai, egészségügyi teszteket végeznek, és készülnek küldetésük legfontosabb feladatára, a kézi dokkolás végrehajtására.

Az űreszközben a körülmények "komfortosak" - állítják a szakemberek. A hőmérséklet 22-23 Celsius-fok, a páratartalom 40 százalékos. Az űrhajósok ugyan 16 napfelkeltét és ugyanennyi napnyugtát láthatnának minden 24 órában, mivel 90 percenként kerülik meg a Földet, ennek ellenére a földi időbeosztást követik. Pekingi idő szerint reggel hatkor kelnek és este fekszenek; egyikük - forgó rendszerben - éjszaka ügyel. A legénység nő tagja, Liu Jang (Liu Yang) 33 éves, a kínai Népi Felszabadító Hadsereg őrnagya, aki korábban 1680 repülési órát teljesített a légierőnél. 2010 májusában választották ki űrhajósjelöltnek. Két férfi társa a 46 éves Csing Haj-pong (Jing Haipeng), a parancsnok, aki másodszor jár az űrben, és a 43 éves Liu Vang (Liu Wang), aki 1998 óta készül az űrutazásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!