Gyurkity Péter

A zene felszabadítását célozza meg az Anonymous

A viszonylag rövid idő alatt ismertté vált hackercsoport ezúttal az internetes zenére, azon belül is a streaming tartalmakra vetette tekintetét, céljuk pedig a jogvédők és az általuk kierőszakolt szabályozás, valamint az esetleges felelősségre vonás megkerülése, lehetőleg minden komolyabb következmény nélkül. Ennek érdekében elindították saját aggregátorukat, amely a meglévő portálokról gyűjti be az elérhető zenei tartalmakat, a felelősséget ezzel elhárítva magáról. A másik oldal egyelőre nem reagált, és az is kérdéses, hogy mit tehetnek majd a kezdeményezés ellen, vagy akarnak-e egyáltalán.

Az Anonymous elsősorban összehangolt támadásairól ismert, célpontjaik között az elmúlt hónapokban ott volt a Vatikán és a Jobbik egyaránt, nem lehet tehát azt mondani, hogy egy meglehetősen szűk területre koncentrálnának. Szerveztek azonban már több felvonulást is, főként a hónapok óta a sajtóban helyet kapó SOPA kapcsán, annak esetleges elfogadását megelőzendő. Most azonban az internetes zenével szeretnének kezdeni valamit, az online elérhető, a különböző streaming portálokon megtalálható tartalmakat pedig oly módon tennék szabadon felhasználhatóvá, hogy a meglévő oldalak gyűjteményeit egyetlen helyre összpontosítják, ezzel jelentős mértékben megkönnyítve azok felkutatását és lejátszását.

Pontosan ezt célozza a napokban útnak indított Anontune weboldal, amely egyelőre igencsak kezdetleges formában áll a felhasználók rendelkezésére. A fejlesztők által közzétett anyagból kiderül, hogy a népszerű - legális és kevésbé legális - oldalak találatait gyűjtik össze, ezen katalógusokból pedig egyetlen óriási tárházat építenek ki, amelynek révén minden korábbinál egyszerűbb módon találhatunk rá az általunk keresett zeneszámokra. A listán megtalálható a YouTube és a SandCloud, de a jövőben a kínálatot a Yahoo Music, a Myspace Music, valamint Bandcamp és számos egyéb portál anyagai bővítik majd. A weboldal látogatói névtelenül kereshetnek rá az egyes tartalmakra, meghallgathatják azokat, miközben a portál mindössze a találatok összegyűjtéséért és a megjelenítésért felelős.

Ez utóbbi kitétel teszi (a készítők reményei szerint) lehetővé azt, hogy minden felelősséget elhárítsanak magukról, hiszen ők csak az egyéb oldalakon megtalálható streaming anyagokat teszik ily módon elérhetővé, azokat nem ők teszik fel az internetre és osztják meg. A felhasználók ezzel együtt a keresés mellett összeállíthatják saját listáikat, gyűjteményüket, ami valóban megkönnyíti dolgukat, még akkor is, ha sok esetben a beágyazott videó helyett mindössze egy hivatkozást kapunk a keresés végeredményeként.

Az itt ismertetett felépítés és működés azt jelenti, hogy a RIAA és egyéb jogvédő szervezetek nem tudnak közvetlen támadást indítani a portál ellen, hiszen hiába hivatkoznának a szerzői jogok megsértésére. Az esetleges nézetkülönbségeket és kifogásokat a hivatkozott oldalak illetékeseivel kell tisztázniuk, ez utóbbiak pedig sok esetben maguk is évek óta dolgoznak azon, hogy elsimítsák az ellentéteket, elég ha csak a YouTube és a Google fáradozásaira gondolunk. Mások rögtön hozzáteszik ehhez, hogy nem feltétlenül kerül sor majd újabb összecsapásokra a két fél között, hiszen a találatok jó része nyilván olyan oldalakról származik majd, amelyek teljesen legális módon teszik elérhetővé az érintett tartalmakat - ilyen például a Vevo, amelynek anyagait a legtöbben a YouTube lapjairól ismerik, hiszen azok ott is felbukkannak, a megfelelő reklámok kíséretében.


Az persze egyelőre még kérdés, hogy a RIAA és általában véve a zeneipar miként reagál majd a kezdeményezésre, ezt ma még nem igazán lehet megjósolni. Kétségtelen, hogy kellő számban találunk majd rá az oldal segítségével nem teljesen jogtiszta módon feltöltött és megosztott alkotásokra, hiszen ez olykor még a YouTube esetében is komoly gondokat okoz, bár ezen eseteket legtöbbször a szóban forgó felhasználó fiókjának letiltásával zárják rövidre. A napokban azonban Németországban kötelezték az oldalt bizonyos videók eltávolításra, ami komoly jelzés arra vonatkozóan, hogy egy évekig tartó vita és pereskedés továbbra is járhat ilyen következménnyel.

Mégis, van esély arra, hogy az Anontune maga elkerülheti a komolyabb jogi kifogásokat, a kritikák egyelőre ugyanis az oldal kialakításával és a Java felhasználásával kapcsolatosak. Többen felróják a készítőknek, hogy a Java biztonsági problémákkal küzd, ennek felhasználása veszélyt jelenthet a felhasználókra nézve, ami a fejlesztők azzal hárítanak el, hogy szándékosságról esetükben szó sem lehet, hiszen az végső soron éppen nekik ártana a legtöbbet. A vita itt nyilván folytatódni fog, ám tekintettel arra, hogy egyelőre béta változatról van szó, a kialakítás nem nevezhető véglegesnek.

Mások éppen a készítők miatt maradnának távol az oldaltól, azt egyenesen a következő "Fakebook"-nak nevezik, amivel arra céloznak, hogy az illetékeseknek a felhasználói regisztrációkra, ezen keresztül pedig a személyes adatokra van szükségük - ezzel persze gyakorlatilag bármilyen közösségi vagy egyéb internetes portált megvádolhatunk. Az Anonymous hírneve nyilván nem jelent garanciát semmire, így mindenképpen ajánlatos az óvatosság, még akkor is, ha az oldalt regisztráció nélkül is igénybe vehetjük.

Amennyiben a szerzői joggal, a jogvédőkkel, valamint a velük szemben álló csoportokkal foglalkozunk, nem mehetünk el szó nélkül a Megaupload-ügy mellett, amely hetek-hónapok óta visszatérő témának számít a sajtóban. Az egykor oly népszerű portál üzemeltetőjét Új-Zélandon, otthonában vették őrizetbe, a razzia során lefoglalták a szerveren tárolt tartalmakat, és miközben egyes hírek szerint ez csak egy összehangolt nemzetközi akciósorozat kezdete volt, tovább folyik a vita az üzemeltető-alapító, valamint a tárolt anyagok sorsát illetően. Azt a hónap elején megtudtuk, hogy a Kim Dotcom (Kim Schmitz) néven megismert férfi immár újra internetezhet, és igyekszik elkerülni az Egyesült Államoknak történő kiadatását, amit az amerikai fél kitartóan követel.

Most a bírósági tárgyalás kezdete, annak esetleges elmaradása került napirendre, azok után, hogy az ügyben illetékes amerikai kerületi bíró elmondása szerint a kormányzat mulasztása miatt a mai napig nem kapták meg a szükséges dokumentumokat. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ezt követően valóban sor kerül majd az ügy megvitatására, az egykori üzemeltető védőügyvédje szerint pedig ez teljesen kizárt, már csak azért is, mert a férfi és a portál mindvégig Új-Zélandon, nem pedig az USA-ban folytatta tevékenységét.

Teljes bizonyossággal nem lehet persze kijelenteni azt, hogy ezzel elhárult a kiadatás veszélye, a másik fél ugyanis nyilván nem fogja ezt szó nélkül hagyni. A bíró egyelőre a szerveren tárolt tartalmak teljes törlését mérlegeli, amit viszont a védelem kifogásol, arra hivatkozva, hogy az ügy során még szükségük lehet ezen fájlokra. Meglátjuk, hogyan folytatódik a vita, az eddigi fejlemények egyelőre figyelmeztetésként foghatók fel, amely többek között az Anonymous-t is óvatosságra intheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #13
    ..ha a pentagonban valami bűzlik csak ráejtenek egy utasszálitó gépet, probléma megoldva.......
  • Skynet #12
    http://kuruc.info/r/6/95109/
    Atomszánalmas....:)
    Egy szaros photoshop kép volt a bizonyíték ráadásul mindenki rajtuk röhögött...Tango down mi? :D
  • Skynet #11
    Szánalmas ballib zsidóvergődés....
    http://kuruc.info/r/6/95088/

    Nevetségesek..:)
  • flashpointer #10
    Vagy a pentagon egy szárnyából nyomják, aztán hamar meg is lesz az ok a teljes ellenőrzésre. Megismétlik a már letesztelt ötletet.
  • Tau Tang Wou #9
    Lehet, hogy saját magukat kergetik.
  • unknown nick #8
    Minden bizonnyal azért kergetik őket a bűnüldözési szervek, mert médiahekk.
  • Tau Tang Wou #7
    Ez az egész Anonymus egy nagy médiahekk, olyan, mint az aszteroidabányászat.
  • morden #6
    Benne van a nevében, hogy "névtelen" így bármilyen csoport használhatja ezt a nevet, legyenek azok profi hackerek, diákok, titkosügynökök stb, ezért is hatalmas ötlet az anon.
  • qetuol #5
    ez mitől szabdítja fel a zenét?
  • Trevize1987 #4
    Tényleg legyünk már picit tájékozotabbak. A magyar facebook csoport ami magát Anonymousnak nevezi, csak valami libsi gyerekek által beregisztrált, megtévesztő kezdeményezés, köze nincs az igazihoz. Ily módon nem is intéztek támadást a Jobbik ellen és ne is keverjük őket ide, az igazi csoport politikailag független nézeteket kell, hogy valljon.