Berta Sándor

DLD 2012 - Az eBay szerint hamarosan eltűnik a készpénz

Az eBay online platform első embere szerint a következő 2-3 évben döntően megváltoznak az emberek vásárlási szokásai. A készpénzfizetést hamarosan felválthatják a mobil rendszerek.

A Digital, Life, Design (DLD) nevű konferencián John Donahoe, az eBay kereskedelmi cég vezérigazgatója is szót kapott. Az üzletember ismertette a jövőképét, amelyben már nem sok szerep jutott a készpénzes fizetésnek. "Én még mindig magamnál hordok egy pénztárcát, de ugyanez igaz az apám és a nagyapám esetében is. Két év múlva azonban a pénztárcák teljesen el fognak tűnni" - foglalta össze véleményét az eBay vezetője. Donahoe szerint mindez a mobiltelefonok és a többi mobil eszköz rohamos elterjedésének lesz köszönhető. Ezek a készülékek ugyanis ugyanúgy befolyásolják majd a kiskereskedelmet, mint amilyen gyorsan megváltoztatták a média világát is.

Az eBay első embere első kézből szerezhet tapasztalatokat, hiszen a konszernhez tartozik a PayPal online fizetési rendszer, ami egyre népszerűbb és amely már elérhető az okostelefonokon is. Ezen a területen az eBay legnagyobb konkurensének az Amazon és a Google számít. A szakértők ugyanakkor arra számítanak, hogy hamarosan az olyan cégek is megjelenhetnek a piacon, mint az Apple.


Az üzletember kiemelte, hogy a PayPal használatával a különböző boltok sokkal több információt szerezhetnének az ügyfeleik vásárlási szokásairól és éppen ezért jobban is ki tudnák szolgálni a felhasználókat. Kiemelte, hogy az online és a hagyományos boltok tulajdonosai nem feltétlenül konkurensei egymásnak. Az eBay vezetője szerint azok a kereskedők lesznek e verseny nyertesei, akik valóban képesek lesznek a vevőik számára vásárlási élményeket nyújtani a különböző csatornákon. "Meggyőződésem, hogy a következő három esztendőben a felhasználók vásárlási és fizetési szokásaival kapcsolatban erősebb változásoknak leszünk tanúi, mint az elmúlt 20 évben" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Donahoe végül hangsúlyozta, hogy az eBay életében komoly változások álltak be, hiszen az internetes aukciók már csak az összes üzlet tíz százalékát teszik ki. A konszern első embere egyúttal bejelentette, hogy az eBay, a PayPal és a GSI API-jait egyaránt megnyitják a kereskedők előtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Molnibalage #22
    Ezért találták ki az elektronikus pénztárolást és fizetést. Minden apró semmiségért jól le lehet húzni az ügyfelet. Meg ha nem csinál semmit, akkor a pénze puszta tárolásáért is lehet számlavezetési díjakat kérni.

    Stop. Ahhoz, hogy te otthon több milliót biztonságban tudhass nagyon komoly összeget kellene rákölteni. Ellenben a bank a több milliós bankszámládon levő pénz is fillérekért őrzi és nem lehet fizikailag ellopni.

    Manapaság nagyon nagy divat lett köpködni midenért a bankárokat. Az persze le sem esik, hogy ha nem lett volna a történelem folyamán pénzügyi piacoknak fejlődése, akkor most is a középkorban élnénk.
  • Molnibalage #21
    Aha. A borravaló fogalma meg megszűnik, mert a kifizetett összegből hogyan is kap borravalót a pincér / taxis stb...?
  • zseko #20
    Hülye ez.

    frensys, megszokás kérdése, nálunk is van 4 terminál, pár cuccal sokkal inkább érdemesebb odamenni mint megvárni amott az előttem lévő 1-5 embert. Akik elképzelhető hogy nem csak egy kenyér+tej combóért ugrottak be, hanem fullrapakolva a kocsi. Én személy szerint jobban preferálom mikor keveset vásárolok (és egyébként is csak kosaras vásárlásnál használható).
  • speed2006 #19
    Meg kell szokni, meg kell tanúlni használni. Ne gondold hogy nem működik. A másik hogy normális estben ez úgy megy, hogy csak bizonyos darabszámig lehet használni. Pl ha valaki vesz a "tescoban" két pár kínai cipőt, annak nem kell kivárnia, amíg elfogy előle húsz ember/két full bevásárlókocsi. Az IKEA-ban példáúl tíz darab a limit. Az IkaMax-ban öt. Hidd el hogy gyorsan megy a sor.
  • speed2006 #18
    A lényeg: Magyarországon. Ebben igazad van. Nálunk a kártyahasználat csak jelképes összeg, az adóhivatal élből tuja mit keresel, nem rabolnak boltokat mert nincs kp bent, bárhol tudsz tankolni éjjel, a buszon is mobillal-kártyával kell fizetni, és lehet sorolni. A 35 ezres városkában egy bolt van ahol nincs kártya elfogadás, az is egy arabé. Egy kis aprót leszámítva nem is láttam kápét, mondjuk fél éve. Hogy hiányzik-e? Nem. Legalább nem szúrnak le párszáz forintnyi összegért, mint mondjuk a Teleki téren fényes nappal szokás.
  • frensys #17
    marhaság,hülyeség,körülményes hiába kényelmes,ez olyan mint bemész egy tescoba és van önkiszolgáló pénztár..hát azt a szenvedést amit ott csinálnak az emberek...5-ször annyi idő alatt végeznek az áruikkal mintha normál pénztárhoz mentek volna,direkt egyik nap megnéztük..szétröhögtük magunkat
  • Berber #16
    Mekkora marha ez az ember. Azon kívül, hogy viszi az üzleti érdek, nem sok köze lehet a napi bevásárlásokhoz. Ha kicsit utána számolna, rájönne, mennyire drága bankban tartani a pénzt (legalábbis itt Magyarországon) Kártyadíj, kp felvét, utalási költség, pénztár, stb. és éves szinten adnak max. 8 %-ot. Ráadásul, bárki hozzáférhet a pénzhez... (Apeh, állam stb.) Ez nem para a részemről, hanem tapasztalat.
  • halgatyó #15
    Amit a cikkben idézett fickó mondott, abban kőkemény üzleti érdek van!
    Természetesen az ő üzleti érdeke, meg a hozzá hasonlóké.
    Meg a hozzá képest irgalmatlanul aljasoké is.

    Végülis az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az otthonunkban a fiók mélyére, meg a kispárnákba dugdosott pénzből ezek nem látnak semmi hasznot. Ráadásul ellenőrizhetetlen.

    Van még egy igen fontos tulajdonsága az anyagi pénznek (papírpénz, stb.): az, hogy fizetéskor fizikailag érzékeljük, hogy mennyit költöttünk és mennyi van még! Ez nagyon fontos tulajdonsága az anyagi pénznek, amely ésszerű beosztásra, spórolásra ösztönöz a sok szemét fos agyatlan megvásárlása helyett.

    Ezért találták ki az elektronikus pénztárolást és fizetést. Minden apró semmiségért jól le lehet húzni az ügyfelet. Meg ha nem csinál semmit, akkor a pénze puszta tárolásáért is lehet számlavezetési díjakat kérni.

    Az utóbbi években pedig beindult a világ egyik legaljasabb rablórendszere, ami az elektronikus fizetési módok egy újabb tulajdonságát használja ki: nem kell fizikailag jelen lennünk ahhoz, hogy fizessünk.
    A normál vásárláskor ugyanis fizikailag jelen vagyunk. A boltban, amikor egy dinnyét vagy egy kenyeret veszünk, akkor ott helyben tudunk fizetni.
    Vannak azonban olyan rablógyalázatszenny rendszerek, amelyek a távolból szedik le a pénzünket, a nagy büdös semmiért! (pl. fizetőparkolás)
    Hát ezért szeretnék a disznógörénybélférgek az elektronikus távolból fizetést általánossá tenni. Amíg bennem szusz van, addig nem lesz általános
  • TreDoR #14
    Baromira nem. Itt Angliában a kisebb boltokban is vannak önkiszolgálók, de sokkal lassabb rajtuk átverekedni magad. Pl. a legkisebb tesconál, van 1 önkiszolgáló és 1 sima, a simánál kb. 2x olyan gyorsan darálják az embereket.
  • sanyicks #13
    nem jópár, kb egy kisebb boltban sem lehet kártyával fizetni, ugyanis a féreg kártyacégek 1-2%-ot sarcolnak ezért, és ez egyszerűen nem éri meg nekik.