MTI

Térfigyelő rendszer épült ki Gödöllőn

Videokamerás térfigyelő rendszert építenek ki Gödöllőn; a nemrég elkészült első ütem próbaüzeme már megkezdődött - közölte a helyi önkormányzat kommunikációs igazgatója.

Péterfi Csaba elmondta, hogy az elsősorban a városközpont közrendjének megóvását, illetve a közbiztonság javítását szolgáló, a legfontosabb középületeket is védő rendszer "agyát" a polgármesteri hivatalban alakították ki. Az első ütemben 54 kamerát szereltek fel a kiemelt jelentőségű közlekedési csomópontokban, az önkormányzati és egyes egyházi intézmények környékén, kizárólag a közterületeken. A kamerák képeit éjjel-nappal figyelik a városházán és a rendőrségen, s külön járőregységet is szolgálatba állítottak, hogy azonnal reagáljanak, ha valahol bajt észlelnek - tette hozzá az igazgató.

A képviselő-testület február 3-án döntött a gödöllői térfelügyeleti-rendszer létesítéséről, illetve arról, hogy az első ütem beüzemelésével párhuzamosan kezdődjön meg a második ütem tervezésének előkészítése is. Az elképzelések szerint hamarosan a település külső, kertvárosi részeit is bekamerázzák - mondta Péterfi Csaba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #8
    Szó szerint pont erre használják. Igaz a "bűnöző tilosban parkolók" miatt senkinek semmilyen vesztesége nem keletkezik, senkinek nincs útjában, arra a pár percre, de remek bevételi forrás. Az útonállók sem különbek, csak azokat nem védi a törvény. ...Szeressük a rendőrséget. Mindezt értünk teszik. Persze ha valaki feltöri a kocsit, akkor csak széttárják a kezüket, a tolvajon nincs rendszám, és nem lehet automatikusan megbüntetni a "tulajdonosát". Nem csodálom, hogy csomóan leszereltek, mert azért mentek arra a pályára, hogy bűnözőket üldözzenek, de a bűnözőket nem szabad üldözniük, mert az rasszizmus, vagy életveszélyes. Ehelyett szerencsétlen csóró kisemberek megbüntetésével kell foglalkozniuk, a kormányzati pénzbehajtás eszközeként.
  • Cat #7
    "bűncelekményt főként éjszaka követnek el"

    Tévedsz. Éjszaka otthon vannak az emberek, nappal viszont dolgoznak. (Legalábbis az a része, amelyiktől van mit lopni...)
  • Mardel #6
    Nah akkor majd a Gödöllőn tilosban parkolóknak is megy a 30 ezres csekk. Még ha 5 percre is állsz meg rakodás szempontjából.
    Lényeg, látható legyen a rendszámod.
    Jah valóság alapja annyi, hogy Pestena Bartók Béla úton is vannak térfigyelő kamerák és az is a tilosban parkolókat nézi, és nem a bűncselekményeket.
    Nah meg bűncelekményt főként éjszaka követnek el, az éjszakai kamera felvétel meg egy fantomképnél is rosszabb képet rögzít az elkövetőről. Kb. a körvonalait látni meg hogy van haja, vagy kopasz és volt-e sapka rajta vagy nem.
  • morden #5
    "Az elképzelések szerint hamarosan a település külső, kertvárosi részeit is bekamerázzák -" Ej ha kertvárosi rész bekamerázásról még nem halottam. Ha jól tudom Gödöllő nem igazán fertőzött bűncselekmények szintjén, a kertvárosi rész meg pláne nem.
  • hangulati #4
    a szokasos harmadik: soha, senkit el nedm kapnak a gyorshajtokon kivul, aki igazan bunozni akar. esetleg veletlenul, a video-es hangfelvetel amugy sem elsorendu bizonyitek. azert nem, mert manipulalhato, es ellentetben egy tanuval, vagy tobbel, az optikat/mikrofont nem lehet felelossegre vonni. ez az egesz arra jo, hogy az emberek ne erezzek magukat kenyelmesen a borukben. nincs tobb lopott csok, es titkos randi. maganelet: megszunt. ha ezt a megfigyelorendszert ugy csinalnak, hogy a godolloi helyszint neznek eszak-amerikaban valahol, azt meg, amit valahol eszak-amerikaban rogzitenek, pl:kinaiak ertekelnek valos idoben, lehet, hogy elgondolkoznek azon, hogy ez az en sajat biztonsagomat szolgalja. de igy? igy olyanokat juttat meg kivaltsagosabb helyzetbe, akik mar ugyis lehuztak par bort rolunk. higyjetek el, nem masert csinaljak.
  • hangulati #3
    a kamerasoknak uzenem, hogy van erre egy jo pelda: "figyeld csak a mutatoujjam! amikor igy (iigy) begorbitem, na, akkor nyald ki a seggem.
  • hangulati #2
    meg a sajat budidat, es haloszobadat sem. remelem.
  • tatish #1

    Remélem a buszpályaudvart, a hév megállókat, a vasútállomást és a parkot nem felejtik ki.