MTI

Minden ötödik amerikai beszélget videoalkalmazással

Egyre több amerikai használ videós lehetőségeket is a kapcsolattartásban, köszönhetően az okostelefonok terjedésének, valamint olyan netes szolgáltatásoknak, mint a Skype, a Google Talk vagy az Apple iChat - állapította meg egy most közzétett tanulmány, melyről a LiveScience című tudományos portál számolt be.

A Pew kutatási központja szerint az amerikai felnőttek 19 százaléka vett már részt videobeszélgetésen vagy online, vagy mobiltelefonja segítségével. Továbbra is az internet erre a népszerűbb, a válaszadók 23 százaléka vett részt így kommunikációban számítógépét használva, míg a mobiltelefonját hét százalékuk használta erre.

Bár a videobeszélgetés a személyes, közvetlen eszmecserét valóban megkönnyíti, használóitól több figyelmet igényel, mint a kommunikáció más formái - véli Kathryn Zickuhr, a jelentés egyik szerzője. A kutató szerint a videochat a szöveges üzenetekhez (sms), azonnali üzenetváltáshoz (msn vagy más chat) és a hagyományos telefonbeszélgetéshez képest extra erőfeszítéseket igényel. Videobeszélgetés közben nehéz bármi más tevékenységet végezni, a számítógép helyhez köti használóját, akinek külső megjelenésére is több gondot kell fordítania, mint a telefonos vagy netes kommunikáció többi formájánál.

A 18-29 éves amerikai internetezők 29 százaléka vett már részt videobeszélgetésben, míg az idősebb, 65 év fölöttieknek csak 15 százaléka. A lakóhely szerinti eloszlásban 27 százalékkal a városi internetezők vezetnek, utánuk 23 százalékkal állnak az elővárosiak, a vidéki internetezőknek pedig csak 12 százaléka használta már a videobeszélgetés funkciót. A nemek versenyében a férfiak vezetnek, 26 százalékuk próbálta már a lehetőséget, míg a nőknek 20 százaléka. Nem meglepő módon a tehetősebb háztartásokban élő internetezők nagyobb arányban próbálták ki a videobeszélgetést, mint a kevesebb bevételből gazdálkodók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!