SG.hu

Felhőalapú védelem a NOD32-ben

Az ESET bejelentette, hogy mától elérhető a NOD32 Antivirus és az ESET Smart Security új változata az otthoni felhasználók számára.

A cég közleménye szerint a szoftverek ötödik generációja felhőalapú védelmet is tartalmaz, melynek segítségével az új kártevők felismerése még gyorsabbá és hatékonyabbá vált. Mostantól a felhasználók számítógépeire telepített védelmi szoftverek folyamatosan kapcsolatban állnak a gyártó szervereivel, és egy új károkozó beazonosítását követően szinte azonnal frissítik a védelmüket.

Emellett az ESET belső tesztjei szerint az új verziók ismételt kézi indítású víruskereséskor 20%-kal gyorsabban teljesítenek az előző generáció tagjainál, és a számítógép gyorsabb indítását is lehetővé teszik. Az ESET NOD32 Antivirus 5 és az ESET Smart Security 5 egyaránt lehetőséget nyújt a külső adathordozók vírusvizsgálatának egyéni konfigurálására, a Smart Security új verziójában pedig fejlődött a szülői felügyelet is, így a szülők a korábbinál könnyebben, kategóriák alapján választhatják ki, hogy mely weboldalakhoz kívánják letiltani gyermekeik hozzáférését.

Egyelőre mindkét szoftverből kizárólag az otthoni felhasználóknak szánt kiadás jelent meg, a központi menedzsmentet és bővebb konfigurációs lehetőségeket tartalmazó üzleti változatokat 2012 első negyedévében bocsájtja ki a gyártó. Az ESET licencpolitikájának köszönhetően a jelenlegi verziók felhasználói díjmentesen térhetnek át az új változatokra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jAMEsbAUd #2
    Az lehet, hogy gyorsabb, de ha ugyan úgy nem talál meg egy csomó mindent, mint az elődei, akkor hiába gyorsabb...
  • Dluinet #1
    "az új verziók ismételt kézi indítású víruskereséskor 20%-kal gyorsabban teljesítenek az előző generáció tagjainál"
    Ez nagyon hasznos, amikor másodjára futtatom, akkor 20% gyorsabb mint az előző verzió második vírusellenőrzése
    "Hihetetlen, hogy hol tart már a tudomány."