Napi Online

Az Intel még hisz a PC-ben

Az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó árbevételt jósol a harmadik negyedévre az Intel., ami szakértők szerint a PC-piacban rejlő potenciálban hívőknek adhat igazat − ugyanakkor az okos telefonokra szakosodott Qualcomm Inc. még gyorsabb növekedésről számolt be.

Az Intel árbevétele 21 százalékkal fog nőni, és eléri a 14 milliárd dollárt, miközben a Bloomberg elemzői konszenzusa 13,5 milliárd dollárt vetített előre; a bruttó profitráta nagyjából 64 százalék lesz. A most véget ért második negyedben a várakozásnak megfelelő, 2,95 milliárd dolláros nettó profitról számolt be cég. Az Intel − amelynek processzoraival fut a világ PC-inek 80 százaléka − szerint az európai és amerikai piacok gyengeségét messze túlszárnyalja majd a feltörekvő piacok − különösen Kína és Brazília − számítógépéhsége, és ott is elsősorban a nagyobb erejű chipek, üzleti számítógépek és szerverek iránti kereslet élénkül, ami jótékony hatással lesz a cég nyereségességére.

A személyi számítógépek értékesítésétől is két számjegyű növekedést várnak az Intelnél, és a második negyedben is hasonlóra számítanak, ami meglepetésként érte az iparági elemzőket − a legnagyobb növekedést azonban a szerverektől várják. A cég vezérigazgatója, Paul Otellini szerint minden hatszázadik okos telefonra vagy 122. táblagépre kell jutnia egy szervergépnek − így végül is az Intel is kihasználhatja az okostelefon-hullámot.

A kifejezetten okostelefon- és táblagépchipekre szakosodott Qualcomm az Intelnél is erőteljesebben, 34 százalékkal, 3,6 millárd dollárra növelte árbevételét a második negyedben, a profit pedig szinten harmadával nőtt, egymilliárd dollárra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chriss745 #1
    En is. Egy valakit mondjatok aki az ARM-os tablet-jen vagy telefonjan dolgozik? Egyszeruan arrol van szo, hogy mar mindenkinek van PC-je, ami gyors, mindenre eleg, nem vesznek ujat. Meg kell etetni a neppel, hogy az mar nem jo, vegyel masikat mert kulonben megdoglenenek az eladasok.

    A marketing hatalma...