Berta Sándor

Kalózpártok ellenzik a szerzői jogvédők honlapjai elleni DDoS-támadásokat

A brit és az amerikai kalózpárt egyaránt felszólította az Anonymous csoport tagjait, hogy haladéktalanul fejezzék be a szórakoztatóipar szakmai szervezetei elleni online bosszúhadjáratukat.

Ez derült ki abból a levélből, amelyet a Torrentfreak hírportál jelentetett meg. A két kalózpárt egyaránt úgy vélte, hogy az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) és az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) honlapjai elleni Distributed Denial of Service (DDoS) támadások a jelenlegi szerzői jogi szabályozás elleni harcban többet árthatnak, mint használhatnak.

Mint ismeretes, az Anonymous csoport és a 4chan online fórum tagjai szeptember közepén intézték az első nagyszabású DDoS támadássorozatot az MPAA és a RIAA, valamint az indiai Aiplex Software cég számítógépei ellen, majd október elején a Sociedad General de Autores y Editores (SGAE) szerzői jogvédő szervezet és a spanyol kulturális minisztérium honlapjait támadták hasonló módon.

A brit és az amerikai kalózpárt álláspontja szerint az Operation Playback is a bitch fedőnevű támadássorozat túllőtt a célon, ezért azonnal le kell állítani a további akciók végrehajtását. "A támadások folytatásával pont azokat fogjátok akadályozni, akik egy szerzői jogi reform és a szerzői jogi visszaélések ellen akarnak fellépni, de mindezt a törvényes kereteken belül teszik. A csoportnak sokkal mérsékeltebb, legálisabb tiltakozási módszereket kell használnia" - olvasható a Torrentfreaken nyilvánosságra hozott levélben.

Az Anonymous csoport szóvivője a portálnak úgy nyilatkozott, hogy hallgatni akarnak a kalózpártokra és már korábban is felmerült a támadások mérséklése, amikor elfogadhatóbb követelések merültek fel. "Senki sem hallgatna ránk, ha azt mondanánk: a kalózkodás legyen legális. De ha azt követeljük, hogy a szerzői jogvédelem időtartamát egy fair módon csökkentsék le, akkor az már sokkal ésszerűbben hangozna" - közölte az aktivista.

Mindenesetre félő, hogy a visszakozásra túl későn kerül sor, mivel a Cnet információi szerint a november elején az Egyesült Államok Szerzői Jogi Irodájának honlapját ért támadás miatt már nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lipovics #5
    Én úgy emlékszem, hogy ez csak vissza ütés, a jogvédők kezdtek dosolni először.
  • bakagaijin #4
    Ez volt egyébként a svédek választási vereségének egyik oka: pénzhiány. De ha már itt tartunk vesd össze a Fidesz és az LMP választási költségvetését és látható ténykedését (hozzátéve azt, hogy papíron a költhető maximum _megegyezik_).
  • hangulati #3
    eleve: mi az, hogy kalozpart? tipikus wikileaks szindroma. szo nem igaz az egeszbol, de ez kizarolag a sajat velemenyem. probaljon csak meg valaki alapitani egy (mukodo) partot, aztan majd rajon. ahhoz mas is szukseges. ugy hivjak: penz. aki a penzt adja, nyilvan fugg valakitol. es itt bele is harap a kigyo a sajat farkaba, es cirkulal benne a mereg. kalozpart. bruhaha.
  • B0nFire #2
    Szerintem meg mindenki dolgozzon a saját módszereivel. Egy bejegyzett párt csak legális módszerekkel dolgozhat, az meg ma már nem elég. Túlságosan eldurvult a harc. Ez háború, ahol minden résztvevő fél azzal harcol, amije van. Miért? Mit tudtak eddig a kalózpártok kiharcolni hosszú évek alatt? Vagy mondhatnánk: Mit adtak nekünk a rómaiak?

    Miért ülne bármilyen fájlcserélő csoport a babérjain nyugodtan? Mi rá a garancia, hogy a kalózpártok törvényesen elfogadható egyezményt tudnak kötni? Semmi. Van egy olyan jóslatom, hogy a kalózpártokat pár év múlva már jegyezni sem fogják. Könnyű volt a TPB perét meglovagolva bekerülni a parlamentbe, de ez a támogatottság olyan, mint a szalmaláng. Ellobban és nincs többé.

    Akkor meg csak a fájlcserélők maradnak a maguk gerillaakcióival. Nem etikus? A szerzői jogi törvény az?
  • FoodLFG #1
    Túlságosan felfújták már ezt a témát. Helyén kellene kezelni a helyzetet.
    Meghekkeltek pár oldalt és hetente levisznek egyet. Nem nagy dolog, minimális károkat okoznak. A kalózpártok túlreagálják, hülyék. Inkább a tiltakozók mellé kéne állniuk.
    (a cikket nem olvastam, unom már a témát)

    Lenyomták az EU torkán a szerzői jogi szigorítást
    http://itcafe.hu/hir/eu_ep_acta.html