Gyurkity Péter

Nagyobb sebességre kapcsol a Wireless USB

A Samsung új fejlesztésének köszönhetően a jövőben akár a nagy felbontású tartalmak kényelmes és gyors mozgatása sem jelenthet majd gondot a vezetéknélküli USB-t használó hordozható eszközökön.

A cég közleményben jelentette be, hogy elkészültek az S3C2680/ S5M8311 WUSB névre hallgató platformmal, amely ezúttal már az UWB (Ultra Wide Band) technológiára támaszkodik. Ezzel minden korábbinál nagyobb sebességet (480 Mbps) érhetnek el a különböző hordozható és kevésbé hordozható eszközök között, legyen szó akár kamerákról, tábla PC-kről, nyomtatókról, Blu-ray lejátszókról, merevlemezekről, avagy telefonokról.

Fontos, hogy ne tévesszük össze a WUSB-t a Wi-Fi technológiával - előbbi a meglévő vezetékes USB-megoldásokat hivatott leváltani, míg utóbbi az Ethernet hálózati kártyák esetében játszhatja el ugyanezen szerepet. A technológia fejlesztéséért felelős csoport (amely a Samsung mellett a 2004-es alapítás óta a HP, az Intel, a Microsoft, a NEC, valamint a Philips részvételére is számíthat) eddig komoly gondokkal küszködött, hiszen a korábbi generációk esetében nem tudtak olyan átviteli sebességet biztosítani, amely megfelelt volna a felhasználók elvárásainak. Most azonban sikerült az áttörés, ez pedig a forgalom fellendülését eredményezheti.

A Samsung megoldásában egy ARM 9-alapú system-on-chip, beépített NAND flash-vezérlő, valamint egyebek mellett egy RF-vevő helyezkedik el. A sebesség mellett az alacsony fogyasztásra hívják fel a figyelmet, ez ugyanis alig éri el a 300 milliwattot, ez pedig a cég reményei szerint számos gyártó érdeklődését felkelti majd. A 65 nanométeres gyártástechnológián alapuló eszköz SD-kártyákban, illetve pendrive-okban is minden további nélkül felhasználható lesz, a továbbított adatok biztonságáért pedig a 128 bites AES algoritmus a felelős.

A Samsung várhatóan az év vége felé indítja be a sorozatgyártást, az árról még nem beszélnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #4
    lenyegeben az lesz,csak gyorsabban
  • PetiX87 #3
    Ez a vezeték nélküli usb olyan mint a bluetooth?
  • roliika #2
    ",ha ilyet olvasok ,hogy mi jövőbe nem lesz gond a polgári használatú mobil net sebességgel! "

    Ezt a mondatot elmagyaráznád? Olyan mint egy Google fordító által generált értelmetlen zagyvaság.
  • whisper #1
    Hjaaj! NE haragudj nem akarok kritikával élni ,de ezekkel az a bajom ,hogy Jövőbe stb. már rég működnek nagy teljesítményű internet kapcsolatok csak most dobják piacra , nehogy lemaradjanak a átmenetei bevételtől is. 8)) Engem csak ez az egy okból zavar ,ha ilyet olvasok ,hogy mi jövőbe nem lesz gond a polgári használatú mobil net sebességgel!

    Amúgy kafa végre lesz, de lefedettség is lesz ? 8)