Gyurkity Péter

Egyre gyorsabban terjed a Wi-Fi

Egy friss előrejelzés szerint egyre több, a nappaliban használt eszköz támaszkodik a vezetéknélküli elérésre, ami már négy éven belül komoly növekedést eredményezhet e területen.

Az In-Stat piackutató cég elemzése a Wi-Fi elérések terjedése várható ütemét boncolgatják. Rámutatnak arra, hogy egyre több eszköz használja ki a technológia által kínált lehetőségeket, így ezek a megoldások jóval gyakrabban jelennek meg a nappaliban, mint korábban. A cég egészen pontosan azt várja, hogy 2014-ben már több mint 200 millió új fogyasztói elektronikai eszköz használja majd a vezetéknélküli eléréseket, ezen termékek között pedig egyre nagyobb számban lesznek megtalálhatók a digitális televíziók, a Blu-ray lejátszók, valamint a hordozható médialejátszók.

A trend főként arra az erős, és várhatóan nem lankadó vásárlói igényre alapul, amely a szélessávú internetelérések megosztására és elérésére irányul, ez pedig már a nappaliban is komoly változásokat eredményez majd, ahogy arra a fenti szám is utal.

A Wi-Fi támogatással érkező digitális televíziókészülékek száma 2009 során még csak mintegy 5 millió darabban volt mérhető, ez négy év múlva már 60 millió példány felett lesz, ez pedig nem kizárólag a termékek számának növekedéséből, hanem a Wi-Fi alkalmazásának arányából is fakad majd, a szegmensen belül ugyanis 4 százalékról egészen 33 százalékra ugrik majd ez az érték. A legjobban a set-top-boxok, a játékkonzolok, a Blu-ray lejátszók, valamint a digitális képkeretek járulnak majd hozzá a globális növekedéshez, nem felejtve el a médialejátszókat sem.

Az előrejelzésben megvizsgált időszakban várhatóan továbbra is a mobiltelefonok játsszák majd a főszerepet, míg a Wi-Fi interneteléréssel ellátott tablet PC-k száma négy év múlva elérheti az 50 milliót. A technológiát 2013-ra globálisan mintegy 3 milliárd (!) különböző eszköz támogatja majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #14
    Ki mondta neked hogy gigabit? És például hogyan sikerült itt másoknak akik azt mondták hogy megy nekik? Ha neked nem megy szól valakinek aki ért hozzá és/vagy ne vegyél belkint vagy hasonló szart!

    Sima szürke mezei TP-Link routerem van mellesleg, 10 ezer forintba került egy ajándék USB wifivel a media marktban. Évek óta megy.
  • Yv@n #13
    No mesélj. Hogyan sikerült elérned gigabites átvitelt a wifi eszközön?
  • chuky123 #12
    Mudjahedin dobd ki az SMC routeredet és vegyél normálisat pl: dlink, asus, linksys-t.
  • katakpult #11
    nekünk is kétszintes házunk van + a padlás, és ott foglal helyet a wifi router, mindegyik fal téglából van, a szintek között pedig vasbeton és mégis megy a kertben is "nagyon jó" minősítésű jelerőséggel :)
  • immovable #10
    +1
  • Szemjuel #9
    tp-link routerem van, 2 szintes tégla ház. néha kiülök a kertbe mert szabad levegőn akarok netezni ;) a hiba az ön készülékében van! ;)
  • hdo #8
    vasbeton falat mondtál ... fal - vízszintes ...
  • mujahedin #7
    atombunker? Hát nemtudom, de egy normális háznál az emeletek között illik vasbetonnak lenni, hogy ne fújja el egy kóbor szellő...
  • hdo #6
    Beszélj csak a magad nevében, itt ugyan nem szar sehogy sem.

    mujahedin:

    És arról most ki tehet hogy atombunkerben laksz? 4 szobás lakásban gyakorlatilag bárhol "kiváló" vagy "nagyon jó" a jelerősség, és mindenhol elérem a max sávszélemet ha máshol éppen nem használja senki a netet.
  • mujahedin #5
    én múltkor bekapcsoltam 3 év után először a routerem wifijét. 1 vasbeton fal után az 54mbit-es elméleti sávszélből 500 kbit maradt :D kiváló