Berta Sándor

A Windows 7-est támadja az FSFE

Úgy tűnik, hogy bár a Windows 7 valóban jobb operációs rendszer lehet, mint a Windows Vista, egyelőre ezt is végigkíséri a Microsoftnál megszokott hibajavítás lassúság.

Egy még be nem foltozott biztonsági hiba miatt nem ajánlja a Windows 7-re váltást a Free Software Foundation Europe. Az FSFE ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a redmondi cég a mai napig nem javította ki azt a biztonsági hibát, amire a Computer Emergency Response Team (CERT) már október hatodikán rávilágított. A CERT-csoport a rést nagyon veszélyesnek minősítette és közölte, hogy a segítségével bárki sikeresen hajthat végre DoS-támadásokat az adott számítógép ellen.

"A Microsoft szoftverei valósággal rabul ejtik a felhasználókat, így az ezeket a programokat választóknak akkor sem tehetnek mást, ha a konszern ilyen biztonsági kockázatoknak teszi ki őket. A vállalat eddig nem tájékoztatta az embereket erről a problémáról, vagyis joggal tarthatunk attól, hogy az illetékesek behunyták a szemüket, csak azért, hogy nehogy elrontsa a Windows 7 piacra dobását. Pedig ezt a rést csak ők foltozhatják be" - nyilatkozta Karsten Gerloff, az FSFE elnöke.

Pedig Gerloff szerint a probléma nem csak a napokban bemutatkozó operációs rendszert érinti, hanem elődjét, a Vistát, valamint a Windows Server 2008-at is. A szakember hozzátette: könnyen lehet, hogy a most októberi javítási időszakba már nem fért bele az új javítás elkészítése és kiadása, de az akkor is elfogadhatatlan, hogy a Microsoft még csak fel sem hívja az emberek figyelmét a veszélyre.

Azonban nem csak a redmondi óriást bírálta az FSFE vezetője, az Apple szintén nem lehet túl büszke magára. Gerloff kijelentette, hogy azért került előtérbe a Windows 7, mert több felhasználó futtat a számítógépén Microsoft operációs rendszereket, azonban az Apple OS X semmivel sem jobb és biztonságosabb szoftver. A Free Software Foundation (FSF) augusztusban már nem ajánlotta a felhasználóknak sem a Windows 7-est, sem a Mac OS X új verzióját, mondván számos jobb, ingyenes alternatíva érhető el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #28
    Ahogy mondani szokták, minden program ami a "hello world" -nél bonyolultabb az már nem tőkéletes. Win-t azért használok mert ezt vette meg a cégem, ezen kell megélnem, és a fejlesztő környezeteket is ehhez vették meg. Megszoksz vagy megszöksz.
  • kakateve #27
    Pff, nekem meg nem is válaszolsz, hát szégyelld el magad!
  • daemon017 #26
    Az én szerény véleményem az,hogy a windows úgy ahogy van egy baklövés,de ennek ellenére sajnos nem lehet élni nélküle egyfajta szükséges rossz. Mellesleg linuxos vagyok inkább de van windows-om is pedig legszivesebben kib**nám.
    Senkit nem akarok összeugrasztani,de ez a véleményem.
  • Flang3r #25
    Az eljárás lényege, hogy két átlagos pingidejű ethernet packet között eltelt időközt nyújtják meg széndékosan, ezzel egy bitet kifejezve és eljuttatva a szolgáltató felé, sok kis időeltolódásból , melyek néhány milliszekundumosak, inicializálnak egy ethernet-delay frame-et, melyeknél a bithibaarány a küldési sebesség ingadozása miatt igen nagy, ezért tele van hibajavító CRC paritásbitekkel. Az eljárás lassú, néhány megabájt "rendes" ethernet adat között így maximum néhány kilobájt adatot lehet továbbítani, természetesen titkosítva, és ami lényeges a felhasználó tudta nélkül és bizonyíthatatlanul. A felhasználó az egészből mindössze annyit vesz észre, hogy az átlagosnál egy picit lassabb az internetje.

    Remélem elég világos voltam !
  • Flang3r #24
    Ethernet delaying
  • MacropusRufus #23
    coolbboy83: én az AdobeCS-t és Lightroom-ot wine-al futtatom. (+ egy rakat más windowsos képszerkeztő progit), bár az igazat megvalva szoptam velük rendesen míg összejött.
    Egyébként igazad van: ha véginzzük az oprendszer fanok egymásnak feszülését gy.k. az jönn át egy kívűlállónak, hogy minegyik szar. Ui. a másik tábor mindíg tud olyat mondani ami szar a másik 2-ben.
    Én mondjuk nem dualozok ui. a grub kicsinálja a win particiót, ehhelyett amennyi op. annyi gép. :)) DOS-t is használok :)) csak a feeling miatt. :))
    Meg valahogy szimpatikusabb mint egy dosbox.

  • coolbboy83 #22
    Én Mac OSX et tolok. Meg a Win7 is fent van dualboottal... na és??, használom mindegyiket, amire kell...
    kit érdekel?? senkit.... ez a lényeg.
  • coolbboy83 #21
    Jajj istenem, minden szar??? há hagyjuk mán...... :-)
    Szar a Win7 szar a MAC OS X?? Mik azok az alternatívák, amik ingyenesek, és vannak rájuk ilyen szintű szoftverek mint ezekre???? Még a Solaris 10 lenne jó stabil, de az is más célt szolgál.....
    Ubuntu???? Huu az jó, de nincsenek rá PRO szoftverek, ahogyan egy linuxra sem.

    Ha netán tévedek, és valaki tud Linuxra (Final Cut Studio, Adobe CS, vagy LOGIC PRO) szintű kreatív alkalmazást az szóljon már..... ja és persze ingyenes alternatívaként :-D
  • kakateve #20
    Azért, mert beszóltam ennek a multireges nyomoréknak olyan stílusban, ahogy ő szokta, rögtön én is az alteregója lettem?? Úgy látszik korábbi cikkek hozzászólásait nem olvastad, mert akkor nem állítanál ekkora baromságot (főleg, hogy többször intéztem ilyen stílusú hozzászólást felé).

    Az, hogy ki mit használ, az döntse már el saját maga. Ne más mondja meg azt, hogy az az operációs rendszer amit használ és módfelett elégedett vele egy rakás sz*r, mert a Linux így, meg a Linux úgy, te meg hülye vagy, hogy nem Linuxt használsz.
    Mert bizony itt ez megy, minden egyes Windows hírnél, és egyesek még fűszerezik ilyen fejfájdító baromságokkal, hogy a Windows Vista, Windows 7 egy megfigyelő kémprogram meg hasonlók.

    Egyébként meg személyes véleményem, hogy a Linux számomra egy használhatatlan sz*rkupac. Felőlem aztán húszezreseket is köpködhet a gép, ha az fut rajta, én akkor is lesz*rom. Miért? Mert elégedett vagyok a Windows operációs rendszerivel. És, akkor mi van? Nem ez határoz meg engem, s főleg nem attól leszek valaki, hogy milyen operációs rendszer van a gépemen. Az, hogy valaki nem tudja elfogadni, hogy nekem ez a véleményem, hát az kinyalhatja a nagy dolog végzése után a valagam, világos?

    Egyébként meg megsúgom, nekem összesen két regisztrációm van, és csak ezt használom, mivel a másikhoz tartozó jelszavamat elvesztettem. Na bumm.
  • Vaxi #19
    Istenem, a nyomorék eget már, arra veri valaki a nyálát, hogy milyen oprendszert használ?!
    Ez szánalmasabb, mint a buszon beszélgető WoW-osok...