Gyurkity Péter

Nyögvenyelősen érkezik az OLED TV

Az OLED-technológiában érdekelt nagyobb gyártók a múlt héten gyűltek össze, hogy megvitassák az ágazat helyzetét és a várható menetrendet. Évekre vagyunk még az áttöréstől, de azt mindenképpen elérjük majd.

A DisplaySearch a múlt heti találkozót követően számolt be a fontosabb adatokról, amelyet az itt kötelező kitekintéssel egészítettek ki. Megtudhattuk, hogy 2009 második negyedéve az eddigi legjobb volt az OLED-szegmensben, ami rendkívül jó hír, hiszen a gazdasági válság épp akkor kezdődött, amikor a gyártók az első nagyobb megugrást készítették elő. Most már visszataláltak a helyes vágányra, ám legnagyobb problémák még mindig komoly kihívást jelentenek számukra.

Emlékezhetünk arra, hogy a Sony dobott piacra elsőként OLED TV készüléket, ám annak 11 hüvelykes kijelzője nyilván nem veheti fel a versenyt a nagyobb változatokkal, a cég pedig nagy akadályokkal találta szembe magát a méret növelésénél (a készülék még most is 2500 dollárba kerül). Most olyan gyártók rágják magukat a kérdésen, mint az LG és Samsung - előbbi még az év vége előtt ígéri 15 hüvelykes kijelzőjét, ami mindenképpen üdvözlendő, ám ennek kapcsán is nagy gondokkal küszködnek. A gyártóknak ugyanis először bizonyítaniuk kellene, hogy a technológia megfelelő mértékben skálázható, ennek hiányában ugyanis öngyilkosság lenne felépíteni és beindítani a szükséges gyártósorokat, amelyek legalább 1 milliárd dollárba kerülnének. Addig maradnak a kisebb, 2-3 hüvelykes kijelzők gyártására kialakított üzemek, amelyek viszont nem éppen optimálisak egy ilyen feladat teljesítéséhez.

Jól példázza ezt, hogy az LG havonta mindössze 200 ezer darab 15 hüvelykes kijelzőt tudna elkészíteni a meglévő gyártósorokon, miközben a Samsung az okostelefonokba szánt kisebb példányokból havi 10 millió tud leszállítani. Ennek eredményeként a nagyobb változat nem tud profitot termelni, sem pedig a keresletet kielégíteni, így a skálázhatóság visszaigazolásáig ördögi körből próbálnak kitörni a gyártók. További 2-3 év kemény munkára lesz tehát szükség ahhoz, hogy megérkezzenek az emberi áron kínált nagyobb kijelzők (2012-ig legfeljebb 19 hüvelykes példányokat irányoznak elő).

Az évtized közepére befutnak majd a 20-30 hüvelykes példányok, vagyis az igazi áttörést akkor érjük majd el. Ezeket a készülékeket már OLED asztali monitorok és noteszgépek egészítik majd ki, nagyjából a megszokott árakon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #6
    azért érkezik nyögvenyelősen az oled, mert még bőven van lé a gyártóknak az lcd-ből. ha már dugulna a piac, akkor valamivel villantani kéne..
  • Szefmester #5
    kicsit közelebb ülsz a monitorhoz és már nagyobbnak is tűnik :D most azért vegyek egy 32"os monitort hogy utána 3 méterre keljen ülnöm? mi van ha a lakásom nem engedi ezt a távolraüléses dolgot.. akkor kissebb monitor kell..
  • globint #4
    Nahát, én meg csak várom, mikor lesznek már OLED képernyős telefonok, aztán meg kiderül, hogy már vannak. Rá is kerestem, és lenyűgözött a Samsung Omina II (I8000)!!! Mátol gyűjteni fogok rá.
    1./ az összes zsebpénzem félreteszem
    2./ én is kérek egy BKV-s végkielégítést

    Az persze kérdéses, hogy a BKV-s végkielégítést kitől kapnám, mert nem vagyok alkalmazásban.



    Lehet, hogy sose lesz ilyen kütyüm?
  • NEXUS6 #3
    Hát igen. Mobiltelcsik jelentős része már ma is ilyen kijelzővel rendelkezik.

    Most láttam kollégánál pl egy ifon szerű Samut, döbbenetesen szép képe volt. De az ugye csak pár incses műfaj.
  • BenceYCE #2
    Mintha valahol azt olvastam volna, hogy a fogyasztása és a vékonysága miatt a laptop és a mobil szegmensben fog először teret nyerni. Most akkor mi is a helyzet? Ráadásul ki a franc fogja lecserélni a 106-os tv-jét egy oledre ami drágább csak azért mert über vékony és kevesebbet eszik, amikor 200k egy valamire való lcd tv?
  • NEXUS6 #1
    15 colos kijelzőnek mi értelme van?

    Az valami irodai mulatságra jó, videózásra, játékra nem. De irodába meg ki vesz kiba drága moncsicsit az igavonó elé?