Gyurkity Péter

Nukleáris laboratóriumból is tűnhetnek el laptopok

Azt hihetnénk, hogy a nagy erőkkel védett laboratóriumokat nem érinti a lopási hullám, ám a jelek szerint ők sem maradnak ki abból - a Los Alamosban található kutatórészleg 80 számítógéppel lett szegényebb tavaly.

Érdekes adatokra derült fény egy, a napokban kiszivárgott levélből, amely a kormányzati korrupciót és egyéb visszaéléseket vizsgáló Project On Government Oversight (POGO) jóvoltából került ki a világhálóra. Ebből ugyanis megtudhatjuk, hogy több tucat laptopnak és egyéb készüléknek veszett nyoma a Los Alamos National Laboratory (LANL) berkein belül, és az illetékesek nem potenciális biztonsági résként kezelik ezeket az eseteket.

A levél eredetileg az Energiaügyi Minisztérium illetékes részlegétől származik, amely elítélte a laboratóriumot az ügyek helytelen kezelése miatt. Először is az szúrt szemet a minisztérium munkatársainak, hogy a hivatalos adatok szerint 13 számítógépet loptak el a tavalyi év során az intézményből, további 67-et pedig "eltűntként" tartanak nyilván. Nemcsak a laboratórium területén történtek ilyen esetek, 3 laptopnak ugyanis az egyik kutató otthonából kelt lába, a labor vezetése azonban nem potenciális biztonsági résként, hanem a tulajdon helytelen kezeléseként értékeli a jelenséget.

Az igazi gondot az jelenti, hogy meglehetősen kevés adat áll rendelkezésre az eltűnt laptopokról, illetve azok tartalmáról - ennek oka szintén az esetek besorolása, hiszen egy biztonsági rés esetén komolyabb erőfeszítéseket tettek volna a részletek kivizsgálása érdekében. Korábban ugyan a laboratórium szóvivője az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az eltűnt számítógépeken mindössze személyes adatok voltak, fontos kutatási eredményekről tehát nem is álmodhatnak a tolvajok, ez azonban nem hangzott túl meggyőzően a minisztérium munkatársai számára, akik nyilván elsősorban az adatszivárgástól tartanak.

Kijelenthetjük tehát, hogy egyedül a tolvajok jártak el megfelelő módon, hiszen nem is olyan balga módon reménykedtek abban, hogy a nukleáris kutatásokra szakosodott laborból viszonylag könnyedén tulajdoníthatnak el számítógépeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szily3 #4
    Hát ha cigányokat alkalmaznak, nem csodálom. 80 laptop egy év alatt? Nekik még jó arány:P Na meg h 'eltűnt'... A Gazsi mondja, h 'étűnt. Étűtettem'...
  • jaspercry #3
    Hát,én már semmin nem vagyok meglepődve.Ennél sokkal cifrább dolgokat láttam hallottam.egy 5 éve kb a Munkaügyi minisztériumnak az év végi (karácsonyi ünnepségen,ahol ugye csak ,köztisztviselö,állatitkár+miniszter volt jelen ,ez több száz ember)a tárgyalóban lévö hosszú asztalra ,lettek téve az ajándékok(20-50 ezer forint értéküek) lámpa kilöve áramszünet!!5perc ...áram ismét van ,ajándékok sehol!!!az egyik államtitkár megkéte a kedves jelenlévöket,hogy ismét kapcslják le a lámpákat,és hogy tegyék vissza az ajándékokat,és igy nem látszik,hogy ki lopott....a lámpa visszakapcsolása után ,ugye senki nem tette vissza az ajándékokat......mmm.....édesanyám 12évig főtanácsos volt a minisztériumban,ő mesélte a sztorit.ez itt M.o-n volt....
  • Rexhawk #2
    jaj, ne már az ő kezükbe van, végoig kell rohanni az egész közel keleten "békefenntartókkal"
  • Frosty01 #1
    csak nehogy a terroristák kezébe kerüljön