Berta Sándor

Német rendőrségi hálózat - 3 Kbit/s adatátviteli sebességgel

Még be sem vezették a német rendőrség, a tűzoltóság és a mentők új digitális rádió-, illetve adattovábbító rendszerét, máris komolyan bírálják a szakemberek. Nem minden ok nélkül.

Rainer Wendt, a Német Rendőrszakszervezet elnöke a ZDF német televízió Frontal21 című műsorában elmondta, hogy az új hálózat olyan lesz, hogy évekig semmilyen érdemi rendőri munkát nem lehet majd végezni vele. Konrad Freiberg, a Rendőrségi Szakszervezet (GdP) elnöke egyenesen úgy fogalmazott, hogy az új rendszernek katasztrofális hatásai lehetnek a rendőrségi apparátusra és annak munkájára. A digitális megoldás hátránya, hogy továbbra is csak azokon a területeken és kerületekben lesz elérhető, ahol az analóg is, valamint a digitális rádiók és adattovábbító készülékek kizárólag a nagyobb városok központi épületein belül fognak működni. Minden más területen a Tetra-rendszer működése jelentős mértékben függ majd attól, hogy az adott település vagy városrész mennyire sűrűn lakott.

Az ok, mint oly sok más program esetében is a pénzhiány. Mindez azonban nem lágyítja meg a szakértők szívét. "A mostanában megnevezett 5 milliárd eurós költséghez nyugodtan hozzászámolhatunk még 2-3 milliárd eurót, hogy egy valóban egész Németország területén működő digitális hálózatot kapjunk" - jelentette ki Torsten Gerpott professzor, a Duisburg-Esseni Egyetem munkatársa. Wolfgang Schäuble belügyminiszter tavaly még a világ legszínvonalasabb digitális híradórendszerének nevezte a kiépülő új infrastruktúrát.

A BDBOS nevű szövetségi hivatal illetékesei a Frontal21 riportereinek kérdéseire válaszul közölték, hogy a rendőröknek, a tűzoltóknak és a mentősöknek a jövőben elvileg lehetőségük lesz elküldeniük többek között a webkamerák vagy a kamerás mobiltelefonjaik felvételeit, legyen az egy bűncselekmény színhelyének, egy tanúnak, egy gyanúsítottnak vagy egy ujjlenyomatnak a fotója. A kérdés azonban az, hogy mindez, hogy néz majd ki a gyakorlatban. Azt ugyanis maguk a BDBOS munkatársai is megerősítették, hogy a maximális adatátviteli sebesség 3 Kbit/s lehet.

"Ez a sebesség legfeljebb telefonálásra lesz alkalmas, de nagyobb fájlok továbbítására semmiképpen sem. Ennél még a korszerű mobiltelefonok is ezerszer gyorsabbak" - nyilatkozta Torsten Gerpott. Az új hálózat a hivatalos álláspont szerint 2010 végére készül el és várhatóan a következő 15 évre megoldhatja a német rendőrség, a tűzoltóság és a mentők távközlési problémáit. Szakemberek ezzel szemben úgy vélték: a rendszer már most elavult. Röviden: lehet, hogy digitális lesz, de túl drága, túl későn érkezik, azaz egyszerűen rossz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dvid85 #21
    A Multislot-os Packet Data eszközök még nem jöttek be, de ha bejönnek is nem fognak vele sokat érni mivel az meg elveszi más felhasználóktól a beszédcsatornát. A MO-i EDR-ről nem is beszéljünk egy rakás kaka az egész működik működik de ne adj Isten lenne egy nagyobb katasztrófa egy cellában az az egy cella valószínűleg osszeomlana mert nem lenne elég szabad csatorna. A TETRA-val az a gond hogy mivel nincs annyi előfizető így nincs annyi pénz benne ergo nem fordítanak annyi pénzt a fejlesztésére mint a mobiltelefon hálózat fejlesztésére ugyanakkor abba az irányba próbálják terelni a rendszer felépítését, működését, csak épp azt a szintet soha nem fogják utolérni mint ami GSM-ben van, legalább is kormányzati szinten biztosan nem.
  • dez #20
    1 byte/karakterrel és 1000-rel számolva az csak 125 karakter/s. Ennyi:

    12345678901234567890123456789012345678901234567890123456789012345678901234567890123456789012345678901234567890123456789012345

    Írni nem olyan könnyű ennyit másodpercenként, de olvasni lehet, egyszerűbb szöveget.
  • torcipepe #19
    "Ujjlenyomatokra mondjuk talán el tudom képzelni ezt a sebességet, mert ott általában csak a főbb jegyeket szokás kategorizálni, küldeni és összehasonlítani (értsd: kevés info)"
    az, hogy a hálózat képes tényleg átvinni egy ilyen kisméretű adatot, az príma. de szerintem a mobillal történő feldolgozás még lassabb, mintha az egészet átküldenénk, majd ott egy PC elvégzi a dolgát.
    olyan vészhelyzet esetén, amikor már a gsm hálózat sem megy, kisebb dolguk is nagyobb lesz a rendőröknek, hogy fényképeket küldözgessenek. még akkor is, ha a hálózat Gbit/s-os sebességgel üzemelne.
    kvp - ennyivel is okosabb lettem. még mindig elcsodálkozok, miket csináltak néhányan a hőskorban, pedig én is benne vagyok már legalább 10 éve a szétszed-összerak-telepít-konfigol vonalban.
  • bakagaijin #18
    mail, news, irc, stb. tudod a text-only világ :). 1kbps még mindig gyorsabb, mint ahogy te tudsz gépelni ASCII7-es szöveget... Olvasásnál már nem biztos, próbáltam találni valami flash-es cuccot, ahol a folyó szöveg 1kbps-el jön, de nem találtam. Gyorsolvasók előnyben :). De ha ezt a sebességet leosztod N>1 ember között, na akkor már nem ilyen jó a helyzet.

    Ujjlenyomatokra mondjuk talán el tudom képzelni ezt a sebességet, mert ott általában csak a főbb jegyeket szokás kategorizálni, küldeni és összehasonlítani (értsd: kevés info), de beszédre már, hááát, 4kbps is durván rossz...
  • dez #17
    Nagyszerű. És, mire használtátot azt az 1/x kbps sávszélt? Chateltekek rajta?
  • dez #16
    "A rendszer masik elonye, hogy hasznalhato digitalis cb radiokent is"

    És még mire? És ha másra nem, akkor miben jobb, mint az analóg? Ja, hogy ez már digitális!? Akkor tényleg modern...
  • vajon kiki #15
    szerintem jobban járnak a rendőrök a a füstjelekkel és morze ÁBC elemlámpás alkalmazásával
  • Cleawer #14
    Gondolom azért kerül 5 Milliárdba,mert vissza kellett vásárolni a múzeumoktól az adóvevőket....
  • kvp #13
    "RLL telefon belvárosban 10 évvel ezelőtt. Na az ilyen sebességet tudott, és már akkor is anyáztuk a Matávot, hogy tudta elsózni ezt a "megoldást"..."

    Ez pont az a technologia. Annyibol all, hogy egy cb radiot es egy analog modemet osszekotunk, tovabba biztositjuk, hogy a modemek egymas utan beszelve, reselt modon osztozzanak a csatornan (tdma). Igy a maximalis elmeleti sebesseg 33.6kbaud, osztva a felhasznalok szamaval. Anno az amator technika meg csak 1.2 kbaud-ot tudott, tehat 1 kbit-en osztozott az osszes ember aki a muegyetemi radioklub gateway-et hasznalta. Ezt kesobb jobb hardverrel sikerult felvinni 9.6 kbaud-ig, ugy hogy a halozat ad-hoc modon epult fel az eppen bekapcsolt radiokbol es az egyetlen bazisallomas a villanykaros kolesz tetejen volt (lasd: ha5kfu).
  • kvp #12
    A hasonlo angol rendszert bowman-nak hivjak. Ezt a katonak tobbnyire ugy forditjak: Better Off With Map And Nokia. (jobb egy terkep es egy nokia) A gyakorlatban (irakban) ez ugy nez ki, hogy egy ember cipeli az egyseg radiojat. Kommunikaciora meg mindenkinek van egy sajat mobilja headset-el...

    A nyilatkozo egy dolgot nem emlitett, meghozza azt, hogy a tetra-s keszulekekbe tobbnyire lehet sim kartyat is tenni, igy sima gsm mobilkent is lehet oket hasznalni. A tetra rendszer csak egy veszhelyezti rendszer, ami akkor is mukodik, ha a gsm adotornyok vagy a gerinchalozat megsemmisul. A 3.5 kbit/sec pedig azert ennyi, mert 1 dedikalt gsm csatorna helyen 4 tetra van. (valojaban 14kbit-es a csatorna, azaz egy szabvany fullduplex 14.4k-s radios modemrol van szo) A rendszer masik elonye, hogy hasznalhato digitalis cb radiokent is, tehat ilyenkor hatotavon belul mindenki hallja amit az ember mond, ez ehhez adotorony sem kell. (katasztrofahelyzetekben hasznos) Alapvetoen ez a tartalek rendszer, normal napi hasznalatra a tervezok is a gsm rendszert szantak. (a regi elsogeneracios gsm-et, a 9.6k-s modemeivel)

    Az igazi kerdes, hogy miert kerult ez ennyibe? A keszulekek eseten egyszeru gsm/cbradio kombinaciorol van szo, megnovelt adoteljesitmennyel es beepitett analog modemmel. Az atjatszotornyok sem olyan koltsegesek, semmivel nem kerulnek tobbe mint amennyibe egy orszagos gsm halozat. (valoszinuleg uj tornyokat a nemetek sem epitenek, ezert nem no a lefedettseguk a regi analoghoz kepest, mert csak atjatszo hardvert cserelnek)