Dojcsák Dániel

Akkumulátora miatt támadják az iPhone-t

New York, illetve Illinois állam hivatalai arra szólították fel az Apple-t, hogy az újonnan bemutatott iPhone kialakítását változtassák meg úgy, hogy a felhasználók önmaguk is képesek legyenek akkumulátort cserélni a készülékben.

Az Apple legújabb terméke egy eddig keveset hangoztatott módon sarcolja meg vevõit. Az iPhone ugyan cserélhetõ akkumulátorral rendelkezik, de az a készülék belsejébe van csavarozva, ellentétben a legtöbb elektronikai készülékkel, ahol a hátlapon lecsatolható formában kap helyet az áramforrás. A trükk pedig az, hogy a vállalat 15 000 forintnyi dollárt kér el az akkumulátor cseréért, ráadásul további 5000 forintba kerül a javítás idejére a cserekészülék.

Szakértõk szerint az Apple-nek vissza kell vonnia ezeket a szabályokat és jóval olcsóbb díjakon kell biztosítania ezt a szolgáltatást - üzente Steve Jobsnak a new yorki fogyasztóvédelmi felügyelet. "Egy felsõkategóriás mobiltelefonnak nem kellene párosulnia egy alsókategóriás vevõszolgálattal" - mondta Mindy Bockstein, a new yorki fogyasztóvédõk vezetõje. Sõt hozzátette, hogy az Apple-nek sokkal részletesebben kellett volna tájékoztatni az ilyen feltételekrõl a vásárlókat a boltokban, illetve az online oldalakon is.


A megkeresésekre eddig az Apple egyáltalán nem reagált, az iPhone kizárólagos mobilszolgáltatója, az AT&T pedig minden akkumulátorral kapcsolatos kérdést áthárít a gyártóra, így jelenleg a levegõben lóg a kérdés. Az új termék annak ellenére látható profitot termelt máris a cég számára, hogy mindössze két nappal a harmadik pénzügyi negyedévük elõtt dobták azt piacra. Erre az idõszakra az Apple 818 millió dolláros nyereséget jelentett be, amit a várakozások szerint tovább növel a következõ negyedévben a becslések szerint 1 milló darab feletti iPhone eladás.

A problémát tovább súlyosbítja, hogy az iPhone akkumulátorának élettartamát mindössze 300 újratöltésben határozták meg, azaz minden vásárló számíthat átlagosan egy cserére évente. Az ajánlást éppenséggel meg is hosszabbíthatná a cég több mint egy évre, hiszen a 300 feltöltés után az akkumulátor még 80%-os kapacitással bír mûködni, ami vállalható arány. Sõt a 300 feltöltést 300 teljes lemerülés esetében számolták ki, azaz nem a valós felhasználási szokások alapján, ami szinte minden esetben csak részleges töltést/lemerülést feltételez.

Hasonló problémák egyébként korábban is felvetõdtek az Apple háza táján, mégpedig az iPod beépített, azaz cserélhetetlen akkumulátorai miatt. Ez a kérdés viszont nem kavart olyan nagy port, hiszen a zenelejátszó még ma is egy kevésbé kritikus és széles körben használt eszköz, ellentétben a telefonnal. A jogászok szerint akár az Apple, akár az AT&T teszi meg, de mindenképp ingyenes akkumulátor cserét kell biztosítani a vevõknek, legalább az iPhone garantált élettartama alatt. A cégnek tehát vagy a dizájn vagy a marketing stratégiáját kell megváltoztatnia, különben kemény ostorcsapások sújtják majd a közeljövõben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #32
    írd ki végig a szavakat:) nm helyett nem:) egyáltalán nem olyan szörnyű ahogy írsz, láttam már pár német nyelvű fórumot, ahol még szerintem egymás irományain sem igazodtak ki..
  • szemírgerkán #31
    "mindenki dob egy hatast, amikor eloszor latja meg eloben a telefont" Miből gondolod, hogy aki látta videón, és nem tetszett neki, hogy élőben majd tetszeni fog neki?
    "legalabb 5 evvel elottuk jar minden egyeb szempontbol" Nézzél már egy kicsit körül az ázsiai, japán telefongyártóknál, ami náluk már kifutó modell, az nálunk még mindig felsőkategóriás, de legalábbis felső-közép, na ők tényleg előrébb járnak az amcsi, meg az európai gyártóknál. 5 évvel megelőzi a többit? Ilyet állítani elég nagy csacsiság lenne, mikor 1 évvel előre is csak jósolni lehet, hogy milyen készülékek lesznek. Szép-szép a multitouch, de ezzel ki is merül a pozitívumok sora. Alapvetően semmi bajom az Apple-lel, de ha csak (gyenge) középszerűt gyárt, akkor ne verje a mellét, hogy ő hú de milyen forradalmi, meg hogy az a legjobb.
  • Gerygrey #30
    Ez egy baromság. A ne mcserélhető akksi olyan, mintha egy autón nem lehetne kereket cserélni, csak szervízben. Motorgenerált senki nem akar az út szélén állva csinálni, ahogy a képernyővezérlő IC-re is szarik mindenki.

    "Olyan dolgot fikáznak, amit sosem láttak" - nézd, ha én egy ételről tudom hogy az összetevői birkahús, almalé, mustár, ribizli és semmi fűszer, arról megkóstolás nélkül is meg tudom állapítani hogy nem fog ízleni.
  • strogg #29
    Ami azt illeti, a csrélhetetlen akksi már a low end kategóriában is kihalt, anmnyira gagyi.
    Én nekem nem azzal van a gondom, hogy hogyan lehet (lehet-e) cserélni, mert nekem hót mind1. (apple cuccot nem veszek) Hanem arról van szó, hogy az apple ezt is lenyomja majd a user torkán, ha tetszik neki, ha nem. A Mac kultúra (mély tisztelet a kivételeknek) arról szól, hogy ha Steve fiú egy fél táglát lefest fehérre, rányom egy almás logót, és bejelenti az i-tégla terméket, akkor az ökör megveszi, mert az "apple" és "az a baró".
    Ez a gond. Sajnos az összes mac-es ismerősömnél ezt a hozzállást látom. És mikor három kersztkérdést tettem fel az iphone-al kapcsolatban (pl akksi) akkor még én vagyok a hülye, és higgyen el, ez mennyire jó így, sőt kúl. Nah erről van szó.
  • Sanyix #28
    Hülyeség rulz.
  • formatuq #27
    En sokat hasznalom mind az ipod nano-mat mint az iphone-t, es es egyik se tokeletes, akisi tekintetben.

    A nano soha sem is volt az, 2-3 honap utan full toltes utan is csak fele annyi ideig birta (sokat hasznaltam, es? Azert van/vettem).

    iPhone szinten, eleg sokat hasznalom, sok le tudom meriteni/feltolteni teljesen, de sokszor csak kicsit tudom tolteni a kocsiban. Ez is ki fog purcanni.

    Nem is erdekelne, ha a masik aksit csak ugy bedobnam mint normalis eszkozokbe szokas. Szoval, bye bye mac ha kipurcan, megyek vissza a nokiamhoz.
  • eto demerzel #26
    kosz hogy kialtatok melletem. probalok helyesen irni de nm mindig megy. :D
  • avman #25
    konzum i-dióta rulez.
  • Su0my #24
    iPHONE rulz és kész. Apple rulz. Minőség rulz.
  • UnnameD #23
    Hát igen, amilyen átveréseket és lopásokat a cégek itthon megengedhetnek maguknak szó nélkül azt kint hamar rendre utasítják.