Napi Online

Az iPhone akksija miatt perlik az Apple-t

Egy felhasználó beperelte szupermobilja gyártóját, mert nem tájékoztatta arról, hogy az iPhone akkuját csak szakszervizben lehet kicserélni.

José Trujillo pert indított az Apple és az AT&T, az iPhone gyártója és a készülék mobilszolgáltatója ellen, mert az iPhone-jához adott használati utasításban nem tájékoztatták arról, hogy a szerkezet akkumulátora rögzített és meghatározott számú töltés után csak szakszervizben cserélhető. "Ez pluszkiadással jár, továbbá a csere idejére nélkülöznie kell szupermobilját" - panaszolja.

A CNNMoney tudósításában látható a peranyag egy része, amelyből kitűnik, hogy 300 töltés után esedékes a csere, ami nagyjából azt jelenti, hogy minden évben el kell vándorolniuk az iphone-osoknak egy szervizbe, ahol jó pénzért kicserélik készülékük akkumulátorát. Az internetes honlapon, ahol megjelent a hír, szinte kivétel nélkül dühödt reagálások kommentálták azt, igaz, néhányan a pereskedő mellé állt jogászokat küldik a pokolba.

Szakújságírók utánajártak, hogy az Apple bármely reklámjában vagy tájékoztató anyagában, vagy akár Steve Jobs cégvezető iPhone-prezentációin szerepelt-e a készülék ezen gyengéje. Azt találták, hogy nem. Egy forrást találtak, amely megemlíti a dolgot: a Foundation for Consumer and Taxpayer Rights fogyasztóvédő civil szervezet már az iPhone megjelenése után egy héttel megfogalmazta a rögzített akkuról szóló tájékoztatás hiányával kapcsolatos kifogásait. Mint kiderült, magánbeszélgetésekben az AT&T szakemberei is sajnálkoztak a berendezés eme amatőr hiányossága miatt.

Az iPhone akkuja egyébként a fejlesztő tájékoztatása szerint az alatt a fél év alatt is sokat fejlődött, ami januári bemutatkozása és júniusi boltokba kerülése között eltelt. A gyártó szerint 8 óra beszélgetési, 6 óra internetezési, 7 óra videózási és 24 óra zenehallgatási időt biztosít egy feltöltéssel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • greg971 #12
    Az a botrány kirobbanása után került oda .

    Amúgy elég rizikós szétszedni házilag tökéletesen ... ez nem barkácsszakkör.. vigye szervízbe cserélni .

    válasz erre #1

    Scroll te is nagytudású lehetsz .. az akkumulátorokat nem aszerint határozzák meg hogy mennyit működik ... hanem a töltések száma alapján ... a mobilodat meg ne hasonlítsd össze egy iphone-al , amivel zenét hallgatnak .

    a mobilod kb 20 Mp-enként küld jelet a toronynak alapállapotban , fogyasztása elenyésző.
  • eto demerzel #11
    halo. vagy en nm tudok angolul vagy a szerzo nm nezet utanna.de az apple oldalan egeszen mas all:

    Charge Cycles
    A properly maintained iPhone battery is designed to retain up to 80% of its original capacity at 400 full charge and discharge cycles. You may choose to replace your battery when it no longer holds sufficient charge to meet your needs.

    http://www.apple.com/batteries/iphone.html
  • Gerygrey #10
    A fenét, ha kapnék egyet abból a szarból, 15 másodperc múlva fent lenne az eBayen, és várnám az első balekot aki megveszi a piaci értékének kétszereséért. Aztán a befolyt összegből vennék valami jobbfajta, business class PDA-telót, meg harminc rekesz sört.

    Mindemellett a pereskedést marhaságnak tartom, az Apple tényleg nem ígért olyat hogy cserélhető lesz az akksi.
  • spydee #9
    egyértelműen addig keresték a kákán a csomót..míg megtalálták. Ha pert nyernek, -márpedig fognak, vagy peren kívűli szép kis summa- akkor igencsak nagy összeg lesz az. Ha holnap bemutatnák az első lebegve közlekedő autómobilt, akkor másnap már azért perelne a legélelmesebbje, hogy nem írták bele a haszn.u.ba: fejjel lefelé és hosszirányban pörögve nem szabad közlekedni vele, amiből baleset adódhat!
  • Evil Merodak #8
    http://www.youtube.com/watch?v=3jgrljTrQM8
  • Wittao #7
    Szerintem nem kell Apple fannak lenni ahhoz, hogy az iPhone-t megvegye valaki. Nagyon sok PDA-ban sem lehetett cserélni az akksit, mégsem volt per belőle. Szerintem egy szóval sem említette az Apple, hogy az akksit minden vásárló bármikor ki tudja benne cserélni.
    (nagy genyóság, de tényleg ez van).
    Amúgy én még soha egyetlen készülékemben sem cseréltem akkut, pedig egyiket sem 2 hónapig használtam. Nem értem ezt a nagy felháborodást... csak egyeseknek jól esik köszörülni egy kicsit a nyelvüket, de ha kapnának egyet ebből a szarból, napi 15 órát azt basztatnák...
  • TH448 #6
    Ez nem egy amatőr megoldás az Apple részéről, hanem "gyártói önbizalom"... Akkor is el tudnák adni a fanoknak, ha rá lenne írva hatalmas betűkkel, h EZ SZAR, MEG NE VEDD!! És így még több pénzt szednek ki belőlük...
  • Polemius #5
    Érdekes, én a forgalamzás megkezdése előtt már jópár helyen olvastam, hogy ez a helyzet az akkukkal. Szóval ez a perlők részéről sz@rrágás.

    Ettől mondjuk még meglehetősen amatőr megoldás egy elvileg profi cégtől.
  • Davidus #4
    igaza van
  • Sir Quno Jedi #3
    Behonyám, orbitális nagy szemétség "szak"szervízben csélhető aksit rakni bele. Újabb lehúzás. Ha valaki utánygártott, vagy nagyobb aksit szeretne beele, vagy csak akar magával vinni tartalékaksit, minden eshetőségre, akkor az degeljen meg?!!