Gyurkity Péter

Érkezik a kínai PC

Elkészült a kínai Godson processzor új változatának prototípusa, amely az informatika területén végrehajtandó nagy ugrás első mérföldköve lehet. Az ázsiai óriás a vezető processzorgyártók közé szeretné beverekedni magát.

A kínai lapok a hónap elején számoltak be az áttörésről, amely azt jelenti, hogy a korábban tervezettnek megfelelően az év vége előtt megkezdhetik az olcsónak szánt chip és az azon alapuló személyi számítógépek sorozatgyártását. A cél a háztartásokban, az oktatásban, és általában a hazai piacon jelentkező igények kielégítése, és mindezt a lehető legkisebb áron, megfelelő alternatívát nyújtva a külföldi ajánlatokkal szemben.


A 64 bites, 90 nanométeres csíkszélességen készülő processzor elődeihez hasonlóan a Kínai Tudományos Akadémia Számítógéptudományi Intézetének fejlesztése, 1 GHz-es órajelen fut, 47 millió tranzisztorból áll, fogyasztása pedig nagyjából 3-8 watt között alakul. Ez utóbbi adat igen kedvező, pláne ha igaz a fejlesztők azon állítása, miszerint a chip teljesítménye egy 2 GHz-es Pentium 4 erejének felel meg. Mindenképpen nagy előrelépés, hiszen a korábbi változatok 180 nanométeren készültek, órajelük pedig legfeljebb 500 MHz volt.

A projekt érdekes kísérletként értékelhető, hiszen a Godson-2E chipekre épülő platform semmilyen szinten nem kompatibilis a hagyományos X86-vonallal. A kínai PC-n tehát - legalábbis egyelőre - nem futtathatunk Windows operációs rendszert, a processzor ugyanis módosított MIPS-utasításkészletet használ, amelyben saját utasításokra cserélték le az eredeti, licenccel védett szettet (MIPS-chipek voltak például a Motorola 68000-es sorozat tagjai, amelyek a Macintosh, Amiga és Atari számítógépekben találtak otthonra a nyolcvanas és kilencvenes években). A következő lépés a Godson-2F megjelenése lesz, amely a tervek szerint fele fogyasztás mellett 30 százalékkal megnövekedett teljesítményt kínál majd.

A kínai piacon megjelenő olcsó PC-k 175-200 dollárt (37-43 ezer forintot) kóstálnak majd, mindezért cserébe 800, illetve 1000 MHz-es chipet, 256 MB DDR memóriát, 40-60 GB-os merevlemezt kínálnak majd hálózati csatolóval kiegészítve. Az ország tervei között szerepel a vezető processzorgyártók közé történő felemelkedés, a külföldi technológiától való függés csökkentése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rozyka #42
    "Ha 3-8W-ot fognak fogyasztani akkor nagyon megérik majd ha másra nem hát letöltésre..."
    Had folytassam a sort:
    A hordozható gépekben 10-20 órás üzemidő! Ez egy álom.
    Na meg a passzív hűtésü média center a lakásban!
    Nem mindenütt a teljesítmény a lényeg!
  • BattleZuzer #41
    Gagyi. Még mindig.-
  • noss #40
    ha csak saját piacra termelnek, már az is megéri
  • dez #39
    Milyen János bácsi? A portás? :P
  • Mice #38
    na most nem hiszem, hogy jános bácsit feltétlen vigasztalja majd létszámleépítéskor h már eddig is ott dolgozott ázsiában a többség :S..
  • Coni #37
    hát, a kínai féltekén más oprendszert használnak mint a windowst, vagy a linuxot...

    arra azt mondják elavult... és ha azt nézzük, hogy India és Kína a világ fele... akkor bajban lesznek majd a "nagyok"....
  • BiroAndras #36
    Egyébként meg nézz meg egy Win2K-t. Meg fogsz lepődni, milyen gyenge géppel beéri.
  • BiroAndras #35
    "Hidd már el hogy az xp elött 10 évvel már a számtek elérte ezt a szintet! Átláccó ablakot nem a xpnél/Vistánál láttam először."

    Hányszor kell még elmagyarázni, hogy EGY OS NEM CSAK KINÉZETBŐL ÁLL?
  • ttt ttt #34
    Ebből nem hiszem, hogy eleinte sok jut majd külföldre. A belső, egyébként hatalmas piacukra fogják gyártani, ezzel kiszorítva az importból származó nem az ő gazdaságukat növelő és teljes funkcionalitásában nem ellenőrízhető termékeket.
    Szofvernek már régóta a saját fejlesztésű RedFlag linuxot használják ugyan azért, amiért a hardvert is fejlesztik.

    Nem kompatibilis? Pont ez az egyik céljuk.

    Ellent mondva kicsit magamnak viszont, ha beválik és nagymennyiségben, meghaladva a saját felvevő képességet, tudják gyártani, akkor lehet olcsó ellenfél és fejtörés a mostani nagyoknak.

    Ez a fogyasztás/teljesítmény viszont gyanus, de ha igaz akkor valamit nagyon el-meg-feltaláltak.
  • alien47 #33
    Nem bantas kent vedd.
    Nem tudom hany eves vagy de a nyolcvanas evekben meg minden ami japan volt az szarnak szamitott. Az orak a hiradas technikai dolgok stb.