Berta Sándor

Számos vállalat áll ki a mobil Linux mellett

Mobil Linux kezdeményezést indított útnak a Nyílt Forráskódú Fejlesztő Laboratórium (OSDL). A program célja a Linux rendszerek mobil készülékeken való elterjedésének elősegítése.

Az OSDL elsősorban azt tekinti feladatának, hogy még jobbá tegye a jelenlegi rendszereket. Ezenkívül a szervezet támogatja az új alkalmazások kifejlesztését és a különböző nyílt forráskódú projektek segítését is. Mint azt Bill Weinberg, az OSDL munkatársa elmondta: a legfontosabb az, hogy a különböző Linux-alapú rendszerek és programok a jövőben a kisebb teljesítményű készülékeken is elfussanak és jól használhatóak legyenek.

A szakértők szerint annak, hogy a Linux nem tudott nagy népszerűségre szert tenni a mobil készülékek piacán, elsősorban technikai és gazdasági okai vannak. Ezen a piacon jelenleg a Nokia által támogatott Symbian-OS és a Microsoft szoftverei a meghatározóak. Az OSDL kezdeményezését támogatják a szervezet alapítótagjai, köztük például az Intel, az IBM, a NEC, illetve a Computer Associates (CA). A Nyílt Forráskódú Fejlesztő Laboratórium tagja még a Nokia, az Alcatel, a Sun, a RedHat, a Google, a Hewlett-Packard és az AMD is.

A szervezet nagy hangsúlyt akar fektetni a technikai problémák megoldására is. Így például fontos feladat lehet a kernel módosítása, hogy a Linux-alapú rendszerek képesek legyenek a mobil készülékek energiagazdálkodásának a megvalósítására, valamint lényeges a különböző mobilchipek Linux-kompatibilissá tétele is. Amennyiben az OSDL elképzelései megvalósulnak, úgy a jövőben egy, a mobil készülékeken jól használható, egyszerűen konfigurálható és minden eddiginél egyszerűbb disztribúció készülhet el.

"A mobiltelefon-gyártók egyetlen mobil operációs rendszert szeretnének, és erre a célra a Linux tökéletesen megfelelne" - nyilatkozta Stuard Cohen, az OSDL vezérigazgatója. Fontos megjegyezni, hogy az OSDL mellett további két szervezet, a Consumer Electronics Linux és a Linux Phone Software Forum is a mobil Linux-rendszerek továbbfejlesztésén dolgozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • faz #41
    #34: ha valóban előadja ezeket akkor lehet jobban ért hozzá mint az elnök. Mondhatta volna a szak nevét is, amit elvégzett, ne mondd már hogy nem jelent semmit.

    Amúgy én 27-én írok analízisből egyest asszem
  • faz #40
    Ha a Linux ilyen szánalmas helyzetben van, akkor miért van ekkora vita mindig?
  • ubuntu #39
    Az csak hab a tortán, hogy a linuxot mobilra is lehet portolni, windowsnál ez nem ment ennyire simán.
  • ubuntu #38
    Már szinte a kezdetektől van rá grafikus felület. Az X-window már jóval a linux előtt létezett.
    Az aktuális sg cikket el sem olvastad?
    Vajon mit akar az ntel, az IBM, a NEC, Computer Associates, Nokia, Alcatel, Sun, Google, HP vagy az AMD ??
    Bizonyára a linux 'minimális' elterjedtsége, és kilátástalan jövője hívta fel a figyelmüket. :D
  • ubuntu #37
    8 éve még azt sem akarták egyes elemzők elismerni, hogy a linux jelen van a számítástechnika világában. 2004-ben amikor az gazdasági elemzésekben megjelenő linux desktop eladások elérik az 5%-ot, mitadisten rájön egy elemző, biztosan otthon swarczban windowst telepítenek a helyére. Az egész cikk kissé szenzációhajhász. Azokat az ázsiai PC-kre régebben mind oem windowssl adták volna?! Ugyan már adhatják OS nélkül is ha úgyis "mindenki" kalóz windowst tenne rá.
    http://economictimes.indiatimes.com/articleshow/1242282.cms
    ez is egy gartner elemzés, természetesen a jövőben is lesz Unix a Linux mellett.
    És mi van azokkal a oem windowsal adott gépekkel, amikre linux kerül (pl. a fejlett országokban ahol egyelőre ráeröltetik a windows számtalan gyáró gépére, ha szükség van rá ha nem). Az IBM Thinkpademet windows XP proval kaptam, linuxot használok rajta. De statisztika szerint elkelt egy XP-s notebook.
    "Világviszonylatban a linuxal eladott gépek (amik eleve 1%-ot se érik el az eladásokban) 40%-ára win kerül, a fejlődő országokban, többek között magyarországon is 80%-ban megy a linux a kukába. Hát ennyit a "húdeterjedalinux" maszlagról"
    Azért egyáltalán elolvastad az általad belinket cikket? Vagy be kellett volna járni angol órára? :)
    A számokhoz nem kell még nyelvismeret sem. Az áll, hogy a gartner szerint 2004-ben az eladott desktop pc-k (server nincs ide számolva) 5%-án linux rendszel LESZ (Ázsiában 10.5%-ra). Tehát ez már eleve csak jóslat. Az elemző szerint, csak 1.3%-án fogják ténylegesen is használni az előretelepitett linuxot. Becslés és feltételezés. De még eszerint sem "1% összesen" aminek "40%-ára windows kerül" ahogy te írtad. Vagy ez a saját 'elemzésed' eredménye? :D LOL
    A cikk utáni kommentekben a túlnyomó többség ott is kétségbe vonja ezt az elemzést. Érdekes angol nyalvű fórumkon, alig akad olyan aki a linuxot fikázná és microsoft propagandát szajkózná. Van pár elvakult nacionalista amcsi, aki a ms-ban látja usa nagyságának szimbólumát. Az ottani "bush kultúrhullám" közepette ez érthető. Na de itt? A MS nem magyar multicég, nem ide adózik. Ez olyan tipikus kelet európai betegség egyeseknél, mint akik ma is siratják a nácik bukását. Szánalmas.

    A slapper igen csekély számú linux servert érintett, még a codered, sircam, nimda, windows pc-k százezreit, többek között a magyar belügyminisztériumot is. És sokkal kellemetlenebbül.
    "sak azok szopták be akik voltak olyan hülyék hogy kikapcsolják és ne rakjanak fel helyette másikat"
    ha te mondod, a windows felhasználók és rendszergazdák nagyrésze ezek szerint "hülye". Hehe lehet, bár szeritem csak lusta, amire az általa használt rendszer neveli.
  • Equ #36
    "Ténekkel szemben ismét csak alaptalan feltevéseid vannak."

    Ezek pedig tények. Hogy te csak linuxos pr maszlagot olvasól és az ilyesmi nem kerül bele az egy másik kérdés.
    De tessék, ha már magadtól nem keresel rá itt a link: http://news.com.com/Desktop+Linux+a+vehicle+for+pirating+Windows/2100-1016_3-5388863.html

    Világviszonylatban a linuxal eladott gépek (amik eleve 1%-ot se érik el az eladásokban) 40%-ára win kerül, a fejlődő országokban, többek között magyarországon is 80%-ban megy a linux a kukába. Hát ennyit a "húdeterjedalinux" maszlagról.

    "Blasternél már windowsra is volt patch, valamiért mégsem volt talepítve gépek százezrein. Érdekes."

    Slapperre is volt, mégsem volt telepítve linuxos gépek tízezrein. De eleve nem az a lényeg, hogy mennyire volt telepítve, hanem a tény, hogy ha valaki veszi a fáradságot ugyanolyan férgeket, virusokat ír linuxra is mint winre... És ugyanúgy semmit se kellett a usernek csinálni, csak ült a gép előtt és felnyomták 1 mp alatt. (hogy defautból mi települ az tökmidegy, mert a win alapszintű tűzfala is kivédte a blastert (és az összes ma ismert férget) ráadásul az minden dial up alapú kapcsolatnál alapból bekapcsolódik (adsl-nél is) igy csak azok szopták be akik voltak olyan hülyék hogy kikapcsolják és ne rakjanak fel helyette másikat)
  • FTeR #35
    csak azért se fogok linkelni neked. de ha ez megerősít igazság érzetedben, légy boldog vele.
  • Major #34
    Ubuntu: Akkor csak egy egyszerű kérdés: Miért nem uralja linux a oprendszer piac legalább 50%-át? Egy csomo érvet felsorakoztattál a linux mellett, (ingyenes, biztonságos, folyamatos hibajavítás, és még egy csomó játék is fut rajta, ráadásul már egy jó pár éve van rá graikus felület) és ezek ellenére jóval nagyobb %-ban windowst használnak az emberek. Ha ennyire jó ,akkor már váltott volna mindeki, ez igen ésszerű, hisz minden linux melett szól...

    Másrészt:
    "diszkrét matematika és analízis előadóként " - én meg az Egyesült Állomok elnöke, na és?

    Szerintem ez senkit sem érdekel, hogy ki, vagy mi vagy. Itt névtelen fórumosok vannak szinte teljes anonimitásban.
  • ubuntu #33
    Megnyugtatlak egy percembe sem került, a linkek megkeresése. Nem a 25%-ot használtam :)
    Mint megszokhattam már linkeket most sem írtál, szokás szerint a levegőbe beszélsz. Ha majd egyszer beleolvasol egy tudományos munkába látni fogod mennyi hivatkozás szerepel benne. A web alapját képező hypertextnek is ezért legfontosabb képesége a linkek kezelése. A Cern-ben készült tudományos publikálás hatékonyságának növelésére.

    "hát ezaz, mert a sulinetes gépeket linuxal vette mindenki, sőt legtöbb esetben más egyéb előre összereakott gépeket is, aztán hazaviszik és a wines telepítő cd-ről legyalulják az egészet és felrakját rá az xp-t."
    Ténekkel szemben ismét csak alaptalan feltevéseid vannak. LOL :D Windowsos gépre természetesen senki nem telepíthet linuxot, de linuxosra biztosan egyből windows kerül méghozzá mindegyikre.
    Az eddigi légbőlkapott érveidből, azt lehet levonni szubjektív elvakult windows fan vagy. Ha kapnál érte fizetést a Microsoft-tól mégcsak megérteném, de így elég szánalmas.
  • ubuntu #32
    Férgekböl is nagyságrenddel több windowst éritő, kártékony worm van. Másrészt linuxra általában 24 órán belül megjelenik a bugfix, jóval azelőtt, hogy elkészülne az első worm rá. A Microsoft csak havota keddenkét, addig meg lesz ami lesz. Érdekes hozzáállás. Az internet explorerben még így is van jópár évek óta ki nem javított kritikus hiba. Az IE fejlesztő teamet fel is oszlatták, és nem fejlesztették. Egy IE fejlesztő ír erről blogjában. http://www.scottberkun.com/blog/?p=115
    Csak most kapkodnak a firefox miatt.
    A informatikai hírek olvasásával nem lehet pótólni sem a szaktudást sem a tapasztalatot. A Slapper először is Apache openssl hibáját kihasználó féreg volt. És csak openssl 0.9.7beta1 előtti rendeszek voltak rá sérülékenyek. Tehát csak olyan rendszerek volak veszélyben, amelyeken:
    Apache webserver futott
    mod_ssl-el
    és régi =<0.9.7beta1 openssl volt még rajta.
    A slapper megjelenésekor, már rég volt javítás rá. Aki vette a fáradtságot, hogy bekapcsolja naponta a security updatet pl. a crontabba, nem éritette.
    Természetesen az Apache mod_ssl nem tartoztik az alap linux telepítéshez általában a disztribúciókban.
    Blasternél már windowsra is volt patch, valamiért mégsem volt talepítve gépek százezrein. Érdekes.
    A Firefox természetesen nem tökéletes, viszont napokon belül javítják a hibáit, az IE-nél ez nincs így. A gyakorlatban ha IE-t használsz jó eséllyel problémáid lehetnek (föleg ha nemcsak a freemailt olvasgatod) még firefox esetében csak goldolatjátékokban :)