Berta Sándor

Környezetszennyező az elektronikus papír?

Az IZT adatai szerint bármelyik felhasználási módot is választják majd a kiadók, az elektronikus papír körülbelül legalább tíz-, de akár negyvenszer nagyobb terheket ró a környezetre, mint a hagyományos újságpapír.

Az elektronikus vagy e-papírra az írott és az elektronikus sajtóban mindenki csak úgy tekint, mint a jövő médiumára. A szakemberek már ki is gondolták az új eszköz felhasználásának két legjobb módját: az egyik - számítógépre, illetve notebookra letölthető újságként, a másik pedig a mobil felhasználás az UMTS-technológia segítségével.

Viszont bármennyire is hasznos, könnyen lehet, hogy környezetvédelmi szempontból csak az elektromos eszközök káros hatásait erősíti az e-papír. A Berlini Jövőbeni Tanulmányokat és Technológiai Kiértékeléseket Készítő Intézet (IZT) szakembereinek vizsgálata szerint az e-papír ökológiailag rosszabbul "teljesít", mint a hagyományos, fákból feldolgozott papír.


Igaz ez annak ellenére is, hogy a hardverek miatti környezeti károk a mai számítógép- vagy notebook-használattal szemben jóval alacsonyabbak, kevesebb tehát az elektroszmog-kibocsátás. Azonban a nagy energiaszükséglet, amely ahhoz kell, hogy az adott oldal egyszerre sok mobil készülék-tulajdonos számára, akár a nap 24 órájában is elérhető legyen, jelentősen megnöveli az elektroszmog-kibocsátást. Az UMTS-nél azonban jóval környezetbarátabb a DAB (Digital Audio Broadcasting) digitális rádióhálózat és a DVB-T (Digital Video Broadcasting - Terrestrial) digitális földi televíziós hálózat, tehát az elektronikus papír számára közel sincs veszve minden és a következő évtizedekben az egyik meghatározó médiummá válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #17
    :)
    szerintem egyébként nincs sok esélye az e-papírnak. legalábbis a nyomtatott változatnak.
    A PDA-k és az okostelefonok elterjedésével valószínű egyre ki fog szorulni, mert habár ezek még közel sem rendelkeznek papír méretű kijelzővel, de ezek sok másra is jók.
    Ha meg már van egy ilyened, akkor miért kéne még változó e-papír is?
    Lehet az is, hogy a két technológia fúziója fog megvalósulni.
  • John Wayne #16
    Jah, királyság lesz, ha változik a történelem, nem kell majd újranyomni a történelemkönyveket, az update elintézni:)
  • dez #15
    A nem túl erős, de állandó és széles frekvencia-sávot lefedő elektromágneses sugárzás. Egy bizonyos mértéken túl zavarja a sejtek működését.
  • IoIa #14
    A cikk rendkívül ostoba, ráadásul magyartalan is.
    "...de akár negyvenszer nagyobb terheket ró a környezetre..." - a magyar nyelvben (eltérően a többi nyelvtől) nem használunk többesszámot, ha a mértékét is kifejezzük.
    Tehát helyesen:
    ...de akár negyvenszer nagyobb terhet ró a környezetre...
  • Killgore #13
    Amúgy mi az az elektroszmog pontosan?
  • Killgore #12
    így van.
  • Caro #11
    Miért a netszerverek nem mennek állandóan? Nem az ilyenek miatt kéne parázni, hanem inkább azon, hogy még mindig miért robbanómotorral mennek a kocsik. Undorító. Ilyeneket megtámadnak, de a nagyokkal meg nem foglalkoznak.
  • entreri #10
    Azért a kiszolgálóknak állandóan menni kellene.
    De tényleg hülyeség ez a cikk.
  • Caro #9
    Sajna, már a környezetvédőkben sem lehet bízni.
    Szerintem sok csoport le van fizetve.
    A greenpeaceben én mondjuk spec. nagyon nem bízok. A magyarországi zöldeket viszont értelmesnek tartom.
  • HUmanEmber41st #8
    Ez már megint olyan:
    --NAGYON nagyon rossz !!!
    --Miért ???
    --MERT CSAK !
    Ezek után már tényleg fontolgatom, inkább előfizetek a Blikkre...