JohnnyCage

A DDR változatnál is drágább lett az SDRAM?

Az utóbbi napok DRAMai fordulatot hoztak a mostanság meglehetősen átláthatatlan, és a szélsőséges árváltozásoktól sem mentes memóriapiacon.

A kínai új év végét követően a héten újból fellendült a DRAM memóriák piaca, és ahogy több elemző korábban megjósolta, a memóriaárak emelkedése tovább folytatódott. Arra azonban az elemzők sem számítottak, hogy a hagyományos (SDR) SDRAM memóriák ára az újabb, és nagyobb teljesítményű DDR-SDRAM chipek, illetve modulok ára fölé emelkedik.

Egyes elemzők szerint a meglepő fordulatnak két oka lehet. Andrew Norwood, a Gartner Dataquest Europe vezető elemzője úgy véli, jelenleg az egész DRAM memóriaipart a félelem, a bizonytalanság, és a kétségek vezérlik, a hagyományos SDRAM memóriák árának hirtelen emelkedése pedig elsősorban az ebből fakadó zűrzavarnak tudható be.

A másik lehetőség az, hogy a rendkívüli mértékű áremelést a gyártók azon stratégiája okozta, miszerint a társaságok minél hamarabb át kívánnak állni a DDR-SDRAM változatokra, a hagyományos SDRAM-ok piacát pedig hamarosan elhagyják. Ennek következtében az SDRAM memóriák piacán komoly hiány alakult ki, amely utóbb gyorsan feltornázta az árakat.

Egyes csütörtöki adatok szerint az 512 MByte-os regisztrált ECC SDRAM modulok nagykereskedelmi ára 170 dollár, az azonos kapacitású, regisztrált ECC DDR modulok viszont csak 165 dollárba kerülnek. Mivel a DRAM memóriák ára jelenleg folyamatos, nagymértékű ingadozást mutat, a pillanatnyi nagykereskedelmi árakból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Érdekes azonban, hogy jelenleg a Kentron, Corsair, Crucial, és Kingston gyártók egyaránt drágábban adják 512 MByte-os SDRAM moduljaikat, mint az 512 Mbyte-os DDR változatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)